TURIZMUS / Ökoturisztikai Centrum

ÖKOTURISZTIKAI CENTRUM
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Ökoturisztikai centrum megvalósításának igénye szervesen kapcsolódik ahhoz a célhoz, hogy Körmend kiváló földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően, még inkább kedvelt célpontja lehessen a fenntartható turizmust kedvelő, a természeti és kulturális értékek felfedezését, valamint megőrzését egyaránt fontosnak tartó, és megismerni vágyó látogatók számára.

Az „Ökoturisztikai centrum fejlesztése Körmenden” című TOP-1.2.1-15-VS1-2019-00012 azonosítószámú projektnek köszönhetően végre lehetőség nyílt ennek megvalósítására.

A két történelmi kereskedelmi útvonal találkozásánál, a Rába folyó kedvező átkelési helyénél fekvő Körmend település és környéke természeti értékekben gazdag területén, több nemzeti és nemzetközi oltalom alatt álló vagy védendő táji-és természeti érték, terület található, amelyek megismertetése a szélesebb közönséggel, kiemelten fontos.

A természeti értékek mellett a kulturális adottságaiban, és sportéletében is gazdag Körmend város neve összefonódott a történelmi jelentőségű Batthyány-örökség köré koncentrálódó kulturális élettel, és a kosárlabdasporttal, melyek a város fő turisztikai vonzerejét is jelentik.

Az aktív turizmus és ökoturizmus egyre inkább erősödik a térségben. Az ehhez kapcsolódó igények az eddigieknél magasabb színvonalú kiszolgálásának lehetőségét látjuk az Ökoturisztikai centrum megvalósításában, akár egynapos kirándulásokra, akár hosszabb időtöltésre érkeznek városunkba az idelátogatók.

Az Ökoturisztikai centrum nemcsak arra lehet alkalmas, hogy bemutassa természeti értékeinket, hanem megálló-, és pihenőhelyként is szolgálhat az ide érkező vízi-, kerékpáros-, vagy bakancsos túrázók számára. Ezen kívül reményeink szerint arra is ösztönzi majd az ide látogatókat, hogy hosszabb időt töltsenek nálunk, az év bármely időszakában – hiszen az évtizedes hagyományokkal bíró fesztiválok, sport-, és egyéb rendezvények mellett, az épített környezetünk történelmi emlékei, valamint azok a csodás természeti értékek, amelyek ölelésében mi helyiek élhetünk, évszaktól függetlenül mindig tartogatnak megtekintésre, megismerésre érdemes látnivalókat a turisták számára.



Felfedezésre érdemes kulturális és építészeti értékek Körmenden
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Történelmi örökségünk, és hagyományteremtő programjaink


Körmend elsősorban a Batthyány család révén ránk hagyományozott építészeti és kulturális értékeiről ismert, de ezeken kívül több olyan fesztivál és egyéb kulturális program is színesíti városunk életét, amely a helyieken kívül a turisták érdeklődésére is számot tart.
 
Kastély
A múlt és a jelen értékeit egyaránt tiszteljük, ápoljuk, és lehetőségeinket maximálisan kihasználva igyekszünk megőrizni a következő generációk számára is. Körmend talán legismertebb ékessége a Batthyány-Strattmann-kastély, amely egyre inkább kezd a kulturális- és konferencia-turizmus fókuszába kerülni. Az ide látogató turisták szívesen megtekintik a szintén itt található múzeum gyűjteményét is. A Dr. Batthyány- Strattmann László Múzeum két szakiránnyal működik (történet, néprajz), műtárgyainak száma meghaladja a tizenötezer darabot, melynek több mint fele a helyi nagy múltú kézművesség szerszámanyaga.

Városközpont
A városközpontban több építészeti emlék is tanúskodik a város évszázadokra visszanyúló történetéről. A város főterének jelenlegi arculata tükrözi az elmúlt évszázadok jelentős építészeti stílusait. Jelenleg elsősorban klasszicista és barokk stílusú épületek határozzák meg, de nem mehetünk el rácsodálkozás nélkül a Járásbíróság szecessziós épülete mellett sem, amely immár évszázados múltra tekint vissza, homlokzatát Zsolnay gyártású magyar címer ékesíti. Érdemes felemelni tekintetünket a Szabadság téren járva, hiszen itt található Vas vármegye egyetlen egészalakos Kossuth szobra is, amely közösségi összefogással készült az 1900-as évek elején. Figyelemre méltó alkotás még a szintén a város főtere fölé magasodó Mária Immaculata szobor. Glóriájának fénye sötétedés után beragyogja környezetét, különös békés hangulatot árasztva magából.

Szakrális épületek
A neogótikus stílusban épült Jézus Szíve evangélikus templom, igazi kuriózum a város építészeti értékei közt. A műemlék jellegű református templom különlegessége pedig abban rejlik, hogy ellentétben a református templomokkal falai nem fehérek, hanem freskók díszítik. A barokk stílusú Árpád-házi Szent Erzsébet-templomhoz Körmendhez szervesen kötődő kulturális és művészettörténeti érték, az egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága. Érdemes mindegyiket megtekinteni az ide látogató turistáknak.
 
Könnyűzenei fesztivál
A több mint egy évtizedes hagyományokra visszatekintő AlteRába Fesztivál évente egyszer színesíti több napon át a város életét, és vonzza ide a könnyed szórakozásra vágyó, zeneszerető közönséget nemcsak Körmendről, és a környező településekről, hanem távolabbi régiókból is.



A tartalmas élményeket kereső természetjárók paradicsoma: a körmendi Rába-part és környéke
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Aktív kikapcsolódás, hangulatos, és természeti értékekben gazdag tájakon

 

A Rába csodálatos élővilága
A Rába folyó évszázadok óta fontos szerepet játszik Körmend életében. Ma már nem a stratégiai szerepe, hanem a környezetében lévő természeti kincsek okán kap kiemelt figyelmet.
A Rába folyó változatos élővilága kiemelkedően gazdag és egyszerre tükröz szubmediterrán, alpokaljai és kontinentális hatásokat. Völgyeit többé-kevésbé feltöltődött morotvák szabdalják, ártéri erdeiben rengeteg mohaféle él. Vízminősége rendkívül kiváló, magas vas és mangán tartalommal, a Rába-mente több településének ivóvízellátásában is jelentős szerep jut neki.
A vidék eredeti növénytársulása a Körmend melletti gyertyános-kocsányos tölgyerdő, amelynek élővilága is rendkívül változatos. Kétszáz madárfaj énekét hallhatjuk az erdei túrák alkalmával, több mint harminc emlősfaj képviselőjével, és számos bogár- és rovarfajjal találkozhatunk a területen.
 
Turistaparadicsom vízben és vízparton
A Rába folyó turisztikai szempontból is jelentős természeti érték a vidéken. Szinte mindenhol lehet fürödni a partján, sőt a horgászatra, hajózásra ugyancsak kiváló lehetőségeket nyújt az aktív kikapcsolódást kereső helyiek és turisták számára egyaránt.
A folyó vármegyénk-béli szakaszának különlegessége, hogy Nick településig kizárólag kajakkal, vagy kenuval bejárható. A vadregényes, szinte érintetlen természet közelsége minden vadvízi evezést kedvelő szívét megdobogtatja. Az éles kanyarok, a víz hirtelen gyorsulása, a rőzsegátak, és a homokpadok mind-mind hozzáadnak az egyébként is páratlan élményhez, amelyet itt átélhetünk.

Ártéri erdőkön át
Kerékpáros, vagy gyalogos túrázók kedvelt és sokat látogatott helye a körmendi Dobogó erdő, amely a keményfás ligeterdők egyik utolsó hírmondója. Emellett arról is híres, hogy itt van a vármegye egyik legjelentősebb kiterjedésű tőzikés területe. A tőzike az ártéri erdők szigetszerűvé zsugorodásával vált védett virággá, kora tavaszi virágzásának megcsodálása rengeteg embert csalogat ki a természetbe minden évben.
A Rába folyó és annak közvetlen környezete aktív, tartalmas szabadidő eltöltési lehetőséget kínálnak a térségbe érkező turisták számára, egész éven át. Érdemes ellátogatni ide, felfedezni és alaposabban megismerni hazánk természeti kincseit Körmend térségében.


A kiadvány letölthető a képre klikkelve


 


 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-05-29 19:57

Városi Pedagógusnap

meghívóTovább

2024-05-29 10:55

Horváth Szabolcs indulhat az augusztusi világbajnokságon

Nagyon jól sikerült a ringes debütálásaTovább

2024-05-28 10:14

Strandfoci Bajnokság

Körmend, RábapartTovább

2024-05-28 10:00

Fülöp-Vill Körmend Városi Kosárlabda Bajnokság

Bajnok a VargoBútor csapataTovább

2024-05-28 09:11

Forgalomkorlátozás lesz Szombathelyen

A Rumi út és a 86-os főút csomópontjábanTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink