TURIZMUS / Élményturizmus

Élményekkel teli kalandok, történelmi tájakon

A TOP-1.2.1-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés c. projekt adta kezünkbe annak a lehetőségét, hogy turisztikai szempontból még inkább vonzóvá tegyük térségünket az ide látogatók számára. Nagy lelkesedéssel kezdtünk bele, és valósítjuk meg a "Természeti kincseink nyomában - az Őrség és a Rábamente integrált turisztikai fejlesztése" című TOP-1.2.1-15­-VS1-2016-00003 azonosítószámú projektünket.
Kedvező és egyedülálló földrajzi adottságait kihasználva Őriszentpéter és Körmend közösen látott neki a tervek kidolgozásának, és a megvalósításnak. A két település igazi különlegessége, hogy annak ellenére, hogy mindössze 28 kilométer választja el őket egymástól, mégis Magyarország két különböző tájegységéhez tartoznak.
Közös célunk az, hogy építsünk egy „virtuális hidat” a két település közé, amelyen az erre járó turisták könnyedén közlekedhetnek, és megismerhetik nemcsak az Őrség, hanem az ahhoz közeli Rába-völgy természeti, történelmi, és kulturális értékeit egyaránt.
Az utazók körében egyre népszerűbb az aktív kikapcsolódási lehetőségek keresése, és a fenntartható turizmusra való törekvés. Ebben a térségben minden adottság rendelkezésünkre áll, hogy ezt az igényt kiszolgáljuk. Az ökoturizmust kedvelők, a zenés programok iránt érdeklődők, a falusi turizmus iránt rajongók, és azok is, akik kíváncsiak a helyi gasztronómia sajátosságaira, biztosan megtalálják a számukra legvonzóbb programot.
Várunk szeretettel minden kedves vendéget akár országhatárainkon belülről, akár azon túlról érkezik!



Két lábon, két tájegységen
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Túrázási lehetőségek az Őrség és a Rábamente vidékén


Körmend és Őriszentpéter egymáshoz való közelsége egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy aktívan eltöltsük itt a szabadidőnket. A legegyszerűbb és talán legközkedveltebb módja az ilyen jellegű kikapcsolódásnak a gyalogtúra és a kerékpározás.
Kerékpározás, egy könnyed séta, vagy igazi kalandtúra? Bármelyikhez ideális természeti környezetet kínál számunkra az Őrség és a Rábamente, amely minden évszakban csodálatos természeti szépségekkel fogadja az ide látogatókat.
Izgalmas túrázást kínál például a szőcei tőzegmohás láprét, ahol fapallókon egyensúlyozva csodálhatjuk meg a jégkorszaki növénytársulásokat, és olyan ritka növényeket, mint a keskenylevelű gyapjúsás. Az ősidőkből megőrzött természeti kincseink megtekintése, az egyedülálló növény-és állatvilág felfedezése biztosan örök élmény marad mindenkinek, aki ide látogat.
De említhetjük a Miród-forrást is, mint kihagyhatatlan látnivalót, amely vizének gyógyító hatást tulajdonítottak, és egyben híres Mária kegyhely is. A Dobogó erdő februártól kezdődően varázsol el minket csodálatos tőzike virágzásával. A Csencsi erdő, a Strém-völgy, valamint a szőcei és a büksi láprétek talán tavasszal a legpompásabbak, de aki szeret jó levegőn, nyugodt és csendes természeti környezetben feltöltődni a hétköznapok rohanása közepette, az az év bármely szakaszában megkaphatja itt ezt a kikapcsolódást, és élményt.
A körmendi Batthyány várkastély parkja csendesen hívogat minket egy hosszú sétára, vagy egy kellemesen fárasztó reggeli futásra. Magyarország egyik legnagyobb kastélyparkja, benne a 400 éves platánnal, és az itt élő változatos madárvilágával kihagyhatatlan program annak, aki erre a környékre vetődik. A szintén itt található Vadászlakban berendezett kiállítás átfogóan mutatja be a vidék természeti csodáit.

A kiadványokat a képre klikkelve töltheti le


Élmények sodrásában
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Vízi túrák a Rába-völgyben

Körmend és környéke bővelkedik folyóvizekben, az Alpokból lefutó folyók, patakok teszik egyedivé a táj arculatát, és kínálnak remek kikapcsolódási lehetőséget. Hiszen nincs is megnyugtatóbb, mint egy fárasztó nap után tenni egy kellemes sétát a vízparton, ha pedig nagyobb izgalmakra vágyunk, akár vízre is szállhatunk új kalandokat keresve.
A Rába, a Pinka, a Csörnöc-Hepenyő, és a Strém mentén burjánzó, és tavasszal igencsak színpompás ligeterdők a vízitúrák ideális pihenőhelyei. Szinte az az érzetünk támadhat, hogy egy teljesen érintetlen szegletét találtuk meg a természetnek – és ezzel nem is járunk messze az igazságtól. A folyton más-más arcukat mutató vizek, a szüntelenül változó homok- és kavics zátonyokkal, szigetekkel valósággal lenyűgözik a természet szerelmeseit. A Pinka menti különleges madárvilágra fókuszálva, láthatunk fekete gólyát, vagy akár egy jégmadár is elröppenhet csodálkozó szemeink előtt. A vidrák is állandó lakói a vidéknek
A Magyarország egyik legvadregényesebb vízitúra útvonala a Felső-Rába szabályozatlan szakaszán teljesíthető, a kalandokat és kihívásokat keresők számára, de azok is jól fogják érezni magukat egy ilyen túrán, akik még csak most kezdenek ismerkedni a természetes vizekkel. Különlegessége ennek a területnek, hogy a folyó itt teljes egészében megőrizte medersajátosságait, vízdinamikai, és hordalékszállítási jellegzetességeit. A valóban érintetlen természet tárul a szemünk elé, ha erre evezünk, kavics- és homokpadokkal, zátonyokkal, és kanyarokkal fűszerezve az egyébként sem mindennapi élményt. A könnyű vadvízi túrák 3-5 óra alatt teljesíthetők, de ennél garantáltan jóval hosszabb ideig őrizzük majd őket az emlékeinkben.
Ha jobban kedveljük a csendes vizeket, a Döbröskei, vagy a Vadása tó partján is élvezhetjük az aktív pihenést, de ha csak leülnénk piknikezni egy kellemes környezetben a vízparton, vagy a horgászat örömeinek adnánk át magunkat, arra is megfelelő helyszínek a tavak partjai.
A kiadványokat a képre klikkelve töltheti le


Kerékpáros kalandozások
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ez egy olyan hely, ahonnan kár eltolni a biciklit

Kevés olyan igazán aktív szabadidő eltöltési lehetőség létezik, amelynek során alkalmunk van nemcsak fizikailag felfrissülni, és persze kellemesen elfáradni, mindemellett pedig átadni magunkat a minket körülvevő környezet nyújtotta szépségeknek és értékeknek, mint a biciklizés. Egy Körmend környéki kerékpáros kiruccanás, garantáltan maradandó élményt vés majd a hosszútávú memóriánkba.
Aki szeret biciklizni, és így eltölteni a szabadidejét is, annak igazán kár volna kihagyni annak megtapasztalását, hogy milyen, amikor a hűs ártéri menetszél segít felszárítani az izzadságcseppeket a homlokunkról, miközben zavartalanul gyönyörködhetünk a zöld megszámlálhatatlan árnyalatában, amellyel a természet körülölel bennünket. A színpompás rétek, a bájos apró falvak különleges hangulata kellemes kikapcsolódás minden biciklivel túrázó számára.
Körmendi origónktól mindössze egy ugrás, illetve néhány tekerés az Őrség, de Dél-Burgenland lankás dombvidékén is tehetünk egynapos körtúrát. A kis forgalmú utakon, jó minőségű kerékpárutakon, és a szépen karbantartott erdészeti utakon gurulva lehetőségünk nyílik egy egészen más szemszögből megcsodálni a vidék természeti és épített környezetének különlegességeit, és szépségét. Felfedezésre érdemes területe ez Magyarországnak, hiszen a természeti kincsekben bővelkedő területen rétek, tavak, folyók, patakok mentén, vagy erdőkön áthaladva bármikor dönthetünk úgy, hogy kicsit leszállunk a nyeregből, és közelebbről is szemügyre vesszük az elénk táruló csodát. Vagy megpihenhetünk egy erdei forrásnál.
A különböző nehézségi fokozatú kerékpáros túraútvonalak között, bárki megtalálhatja azt, amelyik felkészültségének, edzettségi szintjének megfelelő. Élményeket tekintve azonban egyik útvonal sem kevesebb a másiknál.

A kiadványokat a képre klikkelve töltheti le




 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-10-05 21:12

Labdarúgó eredmény

Vármegyei II. osztályTovább

2024-10-05 08:59

Városi Televízió műsorajánló

20. Körmendi BöngészőTovább

2024-10-03 17:45

Várostörténeti Akadémia

a Polgármesteri Hivatal nagytermébenTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Adatok

Partnereink