Hírek, aktuális / Szárnyait bontogatja Kártyás Gergő: első lett egy fotópályázaton

2022-06-13 10:10:10
Szárnyait bontogatja Kártyás Gergő: első lett egy fotópályázaton

Első helyezést ért el Merengés című képével Kártyás Gergő a Kék Bolygó Alapítvány által szervezett Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Diákfotó 2022 pályázatán. A 16 éves gimnazista munkáját a Gödöllői Királyi Kastélyban tartott díjátadón is méltatták.


Kártyás Gergő a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója. A legtöbb természetfotóját döröskei házuk két-három kilométeres körzetében készíti. – 2016 óta fényképezek, mára a hobbim szenvedéllyé
vált. A hét szinte minden napján túrázom vagy biciklizem, témákat keresve a közeli erdőkben és réteken. Ennek ellenére a legjobb képeim szinte mind a házunk előtt vagy a kertben készülnek – mondta Kártyás Gergő, aki fényképeinek készítési körülményeiről június 14-én 17 órától Kőszegen is mesél, a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban, az Év természetfotósa című kiállítás megnyitóján.
Gergő számára ez az első alkalom, hogy egy megmérettetésen sikerült a legelőkelőbb helyen végeznie. – Nagyon motiváló és megtisztelő a sok kiváló ifjú természetfotós között a legjobbnak lenni – mondta zárszóként.

TJ
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó



 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-05-06 12:54

Évadot hirdetett a Mesebolt Bábszínház

5 bemutatót terveznekTovább

2024-05-06 11:42

Véradás

Körmendi Kulturális KözpontTovább

2024-05-06 09:15

Sikerrel startolt a körmendi mozi

Több mint 10 év után újraindultak a vetítésekTovább

2024-05-06 08:52

Jubilált az Olcsai és a Somogyi

Mindkét intézmény sikeresen zárta jubileumi rendezvényétTovább

2024-05-06 08:34

Körmendi DMTE - Hévízi SK

24-21Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink