sortáv

Közlekedési balesetek

droszler | 2017. október 18 08:33:57 | bünügy |

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén három súlyos és egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. Ezen kívül munkatársaink három, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Mint arról hírt adtunk, teljes útlezárás mellett helyszíneltek a rendőrök a 8-as számú főúton, Kám térségében történt balesetnél. A helyszíni szemle adatai szerint egy csipkereki férfi Skoda típusú személygépkocsijával a 7359-es számú úton a 8-as számú főút irányába haladt és a főút kereszteződéséhez érve ütközött egy, a védett úton Szemenye irányába közlekedő személygépkocsival. Az ütközés következtében a Skoda megpördült és a szalagkorlátnak csapódva állt meg, a másik jármű pedig az úttest szélére sodródott. A baleset során a Skoda vezetője az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben, két utasa pedig súlyosan sérült.

A 7441-es számú úton, Gersekarát felől Vasvár irányába tartott személygépkocsijával egy zalaegerszegi férfi. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát járműve felett. Előbb a jobb oldali útpadkára sodródott, majd áttért a szemközti sávba, ahol egy pótkocsis járműszerelvénnyel ütközött és végül a menetiránya szerinti jobb oldali árokba csapódva állt meg. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett.

A Körmendi Rendőrkapitányság vizsgálja a balesetek körülményeit.