sortáv

Rendőrségi hírek

droszler | 2017. május 16 11:26:14 | bünügy |
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén két könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. Ezen kívül munkatársaink négy, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési balesetnél intézkedtek.

Egy helyi lakos segédmotoros kerékpárjával haladt a megyeszékhelyen, a Szelestey László utcában. Mivel észlelte, hogy a Nádasdy Ferenc utcai kereszteződésnél egy tehergépkocsi behaladt a kereszteződésbe, az ütközés elkerülése érdekében fékezett, majd ennek következtében elesett és a járművel a tehergépkocsi elé csúszott. A baleset következtében a motoros az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült.

 Egy őz ugrott egy, a 8634-es számú úton, Lócs felől Sajtoskál irányába közlekedő motoros elé. A vad a nemesládonyi férfi lábának ütközött, majd továbbszaladt. A baleset következtében a motoros az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült.

 A szolgálatot ellátó állomány ezen kívül három személyt fogott el. Közülük egy főt bűncselekmény elkövetésén érték tetten, egy személlyel pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján intézkedtek.

 A bejelentéstől számított tíz percen belül elfogták a rendőrök azt a pápai lakost, aki bement az egyik sárvári ingatlan udvarára és elvitt egy, a lakóház falának támasztott kerékpárt. Munkatársaink pár utcával arrébb elfogták, majd a tetten ért 22 éves férfit előállították és kihallgatták. Vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság