sortáv

Évértékelő interjú a Körmendi Híradóban

droszler | 2017. január 17 11:24:52 | körmendi hírek |
Véget ért a 2016-os esztendő, amely igencsak mozgalmasra sikerült az önkormányzatnál, hiszen több fontos fejlesztést is sikerült megvalósítani, vagy éppen elkezdeni a városban. Miként értékelné a mögöttünk hagyott évet? Sikerült-e elérni a kitűzött célokat, esetleg maradt Önben hiányérzet?

Mivel maximalista embernek tartom magam ezért folyamatosan próbálom a legtöbbet kihozni egy-egy helyzetből, igyekszem megragadni a kínálkozó lehetőségeket, és a lehető legnagyobb mértékben kiaknázni azokat. Ha az ember ilyen habitusú, akkor természetesen sokkal kritikusabban tekint a saját teljesítményére, és folyamatosan azt keresi, azt vizsgálja, hogy mit lehetett volna még jobban csinálni. Igyekszem folyamatosan értékelni az elvégzett munkát, hiszen ennek segítségével képes arra az ember, hogy összevesse a kitűzött célokat az elért eredményekkel, és, hogy feltárja az időközben felmerülő problémákat, hogy aztán képes legyen azokat megoldani, orvosolni. Az év végi összegzés pedig egy jóval összetettebb folyamat, hiszen itt egy teljes év munkáját kell mérlegre tenni.



Mindent összevetve úgy gondolom, hogy egy sikeres évet tudhatunk magunk mögött, hiszen a legtöbb olyan feladatot sikerült megoldanunk, amit év elején célként tűztünk ki magunk elé. Ami pedig nagyon fontos, hogy mindezt úgy sikerült megcsinálnunk, hogy egy fegyelmezett költségvetési politikával a város gazdálkodása mindvégig stabil lábakon állt.
Voltak természetesen kisebb nehézségek, ezeket elkerülni szinte lehetetlen, de sikerült minden előre nem várt, időközben felmerülő problémát a lehető legjobban kezelni és megoldani. Összességében tehát egy abszolút pozitív évet sikerült zárnunk 2016-ban.
A tavalyi év kiemelt eseményei között említhetjük, hogy megújult a körmendi kórház épülete, amely az elmúlt fél évszázad legjelentősebb egészségügyi beruházása a térségben.
Ez a fejlesztés kiemelten fontos helyet foglal el a város életében, egy olyan jelentős beruházás, amely évtizedekre meghatározhatja a településünk jövőjét, és tovább erősíti Körmend regionális szerepét.
A teljes egészében megújuló kórház ugyanis nem csak a körmendiek, de a térségben élő közel 50 ezer ember egészségügyi ellátását fogja jelentős mértékben javítani. A beruházás által javulni fog a betegek és az itt dolgozók komfortérzete, hiszen a korábbi állapotokhoz képest jelentős javulás történt például a műtök, a rendelők, valamint a betegszobák és a hozzájuk tartozó fürdőhelyiségek állapotában. A korábbinál pedig egy jóval korszerűbb eszközpark is beszerzésre került, amely óriási segítséget jelent az itt dolgozó orvosok számára.
Ez egy igen jelentős előrelépés, hiszen mindenki emlékezhet arra, hogy milyen nehézségekkel kellett működnie az intézménynek, akkor, amikor az egészségügyi ellátás még egy egészen másféle rendszerben működött. Annak idején az önkormányzat erőn felül teljesített, hogy működtetni tudja ezeket az egészségügyi intézményeket. Az átalakítások után pedig komoly harcokat kellet megvívnunk azért, hogy a kórház integrációja a lehető legmegfelelőbb módon tudjon megvalósulni. A mostani fejlesztés ugyanakkor bebizonyította, hogy megérte harcolni a kórház jövőjéért. Úgy gondolom, hogy minden körmendi büszke lehet a megújult intézményre, és bízom benne, hogy mind a városban, mind pedig a térségben élők elégedettek lesznek a kórház működésével.
Szintén az egészségügyi területet érintő fejlesztési elképzelésekhez tartozik, hogy pályázatot nyújtottunk be arra vonatkozóan, hogy azokat az alapellátáshoz kapcsolódó egészségügyi szolgáltatókat, amelyek körzetileg indokoltak a régi kórház épületébe lehessen integrálni. Természetesen azok számára, akik körzetileg közelebb esnek a jelenlegi épülethez továbbra is a mostani helyszínen lesz biztosított az ellátás. A célunk az, hogy az egészségügyi ellátás három szintje: a járóbeteg ellátás, a fekvőbeteg ellátás, valamint a háziorvosi tevékenység még közelebb tudjon egymáshoz kerülni.
Mindezek mellett pedig a tavalyi évben hozzáláttunk a Dienes Lajos utcai gyermekorvosi rendelő felújításához, amelynek során megvalósítjuk a nyílászárók és a hőszigetelés cseréjét, akadálymentesítjük az ingatlant, és megújítjuk a tetőszerkezetet is. Az akadálymentesítés által mind a fogyatékkal élők mind pedig a babakocsival közeledők komfortosan tudják majd használni az épületet.
Látható tehát, hogy nem csak szavak a szintjén tartjuk fontosnak az egészségügy területét, hanem igyekszünk minél több olyan fejlesztést elvégezni, amely segíti azokat a körmendieket, akik egészségügyi ellátásra szorulnak.
Más ágazatban ugyan, de a Batthyány kastélyegyüttes további megújítása szintén erősítheti Körmendnek az Ön által említett regionális szerepét. A tavalyi évben újabb jelentős lépéseket sikerült elérni az épületegyüttes teljes felújítása felé vezető úton.
2014-ben az önkormányzat megerősítette azt a jelentős társadalmi támogatottsággal rendelkező szándékot, hogy a Batthyány kastélyegyüttest, a hozzá tartozó parkot, valamint mindazt a kulturális és természeti értéket, melyek ide köthetőek igyekszik megőrizni, megújítani, és a körmendiek, valamint az ide érkezők számára látogathatóvá tenni. Ennek egyik jelentős állomása volt a 2015-ben megújított volt Lovarda épületének hivatalos átadása, és az ott kialakított Batthyány Örökségközpont megnyitása. Az Európai Uniós forrás akkor nem tette lehetővé a színházterem megújítását, így annak felújítására csak a 2016-os évben kerülhetett sor, a magyar kormány által biztosított 500 millió forintból. A beruházással egy olyan modern, XXI. századi színháztér jött létre, amely felveszi a versenyt a régió legnevesebb színházaival is. Új színpad került kialakításra, lecserélésre kerültek a fény- és hangtechnikai elemek, melyek még az 1970-es években kerültek felszerelésre, ezért eléggé elavultak voltak. A színpadhoz tartozó szociális helyiségek felújítása is megtörtént, továbbá a nézőtér fűtés-hűtés és szellőzés rendszere, és az ahhoz kapcsolódó közművek is megújultak.
A színházterem felújítása természetesen önmagában még nem elegendő. Ahhoz, hogy a kultúra elsőszámú helyi közvetítőjévé válhasson az épület szükség van arra is, hogy olyan tartalommal és eseményekkel töltsük meg a jövőben, amely miatt mind a körmendiek, mind pedig a térségben élők magukénak érezhetik. Biztató a jövőre nézve, hogy rögtön az első előadáson telt ház várta a művészeket, hiszen minden jegy elkelt a színdarabra. Bízom benne, hogy a jövőben is ez lesz a jellemző, és előadásról előadásra megtelik majd élettel mind a színpad, mind pedig a nézőtér.
A színház mellett szintén a tavalyi évhez köthető, hogy megkezdődött a kastélyhoz tartozó, leromlott állapotban lévő vadászlak felújítása, és új funkciókkal történő megtöltése. 155 millió forintból újulhat meg az épület és környéke, amelyben többek között funkcionális- és kiállítóterek kerülnek kialakításra.
Az itt felsoroltak azonban csak a kezdeti lépések. Lépésről-lépésre haladva szeretnénk megújítani ezt a gyönyörű épületegyüttest, hogy méltó helyen és méltó módón állíthassunk emléket a Batthyány család szellemi és kulturális örökségének. A feladat nem kicsi, de most végre minden eddiginél közelebb állunk ahhoz, hogy hozzáláthassunk a főépület felújításához is. Úgy néz ki ugyanis, hogy két újabb forrást sikerült szereznünk az épületegyüttes további rekonstrukciójához. A két forrás összértéke közel 3 milliárd forint. A fejlesztések pontos tartalmáról egyelőre még zajlanak az egyeztetések, a kollégákkal közösen pedig dolgozunk a pályázati anyagokon.
Az említett hazai, valamint EU-s forrásból szeretnénk többek között felújítani a főépület teljes külső homlokzatát, szeretnénk megvalósítani a tető és a nyílászárók cseréjét, illetve olyan kiállítóterek és új funkciók kialakítását, amelyek jelentősen növelni fogják a kastély és a város teljes turisztikai értékét.
Annyit mindenesetre már most szeretnék jelezni, hogy ezzel még nem dőlhetünk hátra, mint aki jól végezte a dolgát, hiszen világosan látható, hogy a jövőben még további források bevonására lesz szükség, mivel ez az összeg nem lesz elegendő minden elképzelésünk megvalósítására. Éppen ezért tovább kell dolgoznunk azon, hogy egy olyan komplex turisztikai attrakcióvá fejlesszük a kastélyt, ami nem csak külsőségeiben fog régi fényében tündökölni, hanem az ott megjelenített tartalom is vonzani fogja a látogatókat az ország minden szegletéből.
Ha már turisztika, akkor mindenképpen meg kell említenünk, hogy 2016-ban újra megnyitotta a kapuit a megújított MJUS World fürdő, amelyet egy 4 csillagos szállodával bővítettek ki az olasz tulajdonosok. Mit gondol milyen hatással lehet a fürdő a város turisztikai életére?
Mint a korábban elmondottakból is látható az önkormányzat kiemelt területként kezeli a turisztikai ágazatot, hiszen abban egy olyan komoly potenciál rejtőzik, amit vétek lenne nem kihasználni. Szüksége volt már a városnak egy ilyen minőségű és ilyen szobaszámmal üzemelő hotelre, hiszen korábban ezek korlátozottan voltak csupán elérhetőek Körmenden. Bár magánvállalkozásról beszélünk mégis próbáltuk már az elejétől segíteni a tulajdonosokat, hiszen a fürdő sikeres működése a városnak az érdekeit is szolgálja. A megnövekedett vendéglétszám ugyanis nem csak az idegenforgalmi adó tekintetében jelenthet előrelépést, hanem a helyi vállalkozók számára is plusz bevételeket generálhat.
Az elmúlt hónapokban éppen ezért igyekeztünk kialakítani egy olyan partnerséget, amely mindkét fél számára előnyös. Ennek az együttműködésnek a keretein belül sikerült elérni például azt is, hogy a körmendi lakcímmel rendelkezők kedvezményesen használhatják a Mjus World komplexum szolgáltatásait.
Van azonban a fürdő mellett még egy nagyon jelentős természetes fürdőhelyünk is, amely a város legjelentősebb természeti kincse a kastélypark mellett. Ez pedig a Rába-folyó. Folyamatosan igyekszünk megújítani, szépíteni a folyó környezetét, az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló helyeket, és igyekszünk olyan funkciókkal ellátni, amelyek mind-mind segítik az ide kilátogató körmendiek, vagy éppen a városba érkező turisták aktív kikapcsolódását.
Mindezek megvalósítására a 2016-os év elején nyújtottuk be a Terület és Településfejlesztés Operatív Program keretein belül azt a pályázatot, amely a Rába-part megújítását, és új funkciókkal történő megtöltését tűzte ki célul. A célunk az, hogy egy olyan, minden igényt kielégítő közösségi tér jöjjön létre a Rába-parton, amely még vonzóbbá és kulturáltabbá teszi a folyó körmendi szakaszát.
A tervezett fejlesztések egyébként több, egymástól különálló területet és épületet is érintenek, hiszen a strandrész mellett szeretnénk megújítani az önkormányzati tulajdonban lévő Rába-parti Sport- és Szabadidő Centrumot, új kempinget alakítanánk ki, valamint a Bárkaház árvíz elleni védelmét is meg tudnánk ezzel oldani. Bízunk a pozitív elbírálásban.
Mindezekből is látható, hogy komoly tervek vannak a város turisztikai életének fellendítésére. A Batthyány kastély, a Rába-part, valamint a MJUS fürdő önmagában is jelentős attrakciók lehetnek, a jövőben azonban meg kell próbálnunk összekapcsolni ezeket a turisztikai attrakciókat, hogy még vonzóbbá tehessük a városunkat a turisták számára.
A már említett fejlesztések és fejlesztési tervek mellett az önkormányzat további kisebb-nagyobb projekttervet is kidolgozott a 2016-os év során, amelyek pozitív elbírálás esetén az idei évben kerülhetnek megvalósításra. Ez már az idei évi munkát is előrevetíti.
Jelenleg több, mint egy tucat olyan pályázatunk van elbírálás alatt, amelynek eredményhirdetése a következő év első felére esik. Ezek között van, ami a város kerékpárút-hálózatának további bővítéséről, a Szociális Szolgáltató és Információs központ épületének megújításáról, a helyi piac további fejlesztéséről, szabadidős parkok kialakításáról, vagy éppen a város csapadékvíz elvezetésének javításáról szól.
Rengeteg munka, energia és idő van ezekben a projektekben, bízunk tehát abban, hogy minél több sikeres pályázatunk lesz az idei évben is, hiszen ezek által komoly fejlesztéseket tudunk majd megvalósítani, és a tavalyihoz hasonló sikeres évet zárhatunk majd. Szeretném ugyanakkor kiemelni, hogy ezek a sikerek nem valósulhattak volna meg körmendi emberek nélkül. Ők voltak ugyanis azok, akik kellő türelemmel, konstruktivitással, és ha kellett építő jellegű kritikával segítették az önkormányzat munkáját. Arra kérném Őket, hogy 2017-ben is ugyanezzel a hozzáállással építsük tovább együtt az otthonunkat, Körmendet! Egyúttal pedig engedjék meg, hogy mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag új évet kívánjak!