Hírek, aktuális / Ezernél több látogató

2018-05-28 11:49:11
Ezernél több látogató a gyermeknapon

Több mint ezeregyszáz érdeklődőt fogadtak a megye katasztrófavédelmi kirendeltségei és tűzoltó-parancsnokságai, valamint önkormányzati és önkéntes tűzoltóságai a nemzetközi gyermeknap alkalmából tartott szertárlátogatáson.
A szép nyári napon kisgyermekek álma vált valóra a hétvégén, hiszen a katasztrófavédelem idén is megnyitotta a tűzoltószertárak kapuit a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából, immár ötödik alkalommal. Május utolsó vasárnapján, a korábbi sikeres kezdeményezést folytatva szervezte meg a katasztrófavédelem az országos katasztrófavédelmi gyermeknapot, melynek keretében három hivatásos, öt önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, valamint 34 önkéntes tűzoltó egyesület várta az érdeklődő gyermekeket szüleikkel, kísérőikkel. Természetesen ezen a napon minden gyermek vágya, hogy felnőttként tűzoltó lesz. A tűzoltók nemzetközi gyermeknap alkalmából ezt váltották valóra, és kedveskedtek a kicsiknek azzal, hogy 2018. május 27-én, vasárnap délelőtt 10 órától délután 16 óráig nyílt napot tartottak Vas megyében negyvenhárom helyszínen a tűzoltólaktanyákban és tűzoltó szertárakban.
A kicsik és családjuk a gyermeknapon bepillanthattak a tűzoltók életébe, megtekinthették a felszereléseket és tűzoltó gépjárműveket. Zsivajtól voltak hangosak a tűzoltóságok, mindenütt futkározó és kacagó tűzoltósisakos lurkókkal lehetett találkozni.
Ezen a napon több próbariasztást is tartottak, így az érdeklődők azt is láthatták, hogy hogyan csúsztak le a tűzoltók a szertárba vezető csövön és öltöztek fel beavatkozó ruhába másodpercek alatt, hogy a jelzést követő százhúsz másodpercen belül el tudjanak indulni a bajba jutottak megsegítésére.


 Vas MKI

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-10-16 04:14

Október 23. Nemzeti Ünnep

Városi ÜnnepségTovább

2019-10-16 04:12

Csákányi László Filmszínház műsora

október 18-27-igTovább

2019-10-16 04:00

Világ Gyalogoló Nap

KörmendTovább

2019-10-15 19:36

Választási eredmények

A körmendi Helyi Választási Bizottság 71/2019. sz. határozata Tovább

2019-10-15 12:24

Választási eredmények

A körmendi Helyi Választási Bizottság határozataiTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink