Hírek, aktuális / Újabb jó ügy mellé álltak: segítettek a körmendi oroszlánosok

2022-05-09 11:20:46
Újabb jó ügy mellé álltak: segítettek a körmendi oroszlánosok

 A körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központból kapott megkeresést a helyi Lions Club, hogy a Fogyatékosok Nappali Intézményének egyik ellátottjának hidraulikus személyemelőre lenne szüksége.
Az eszközt – aminek ára meghaladja a háromszázezer forintot – a Dr. Batthyány Strattmann László Kórházért Alapítvánnyal közösen vásárolták meg.
– Nagy segítséget nyújt ez annak a mozgásképtelen fiatalembernek, akit már képtelen megemelni idős, beteg édesanyja – mondta el lapunknak Scheiber Mihály, a körmendi Lions klub oszlopos tagja. Hozzátette: mivel a központnak a tevékenységei között szerepel a gyógyászati segédeszközöknek a kihelyezése a rászorulóknak, így azt ők viszik el az érintettnek és betanítják a gondozóinak a használatát. Rámutatott: a hidraulikus emelőt a fekvő beteg áthelyezésére használják, az ágyból a kerekes székre, fürdőszobába, mosdóba vagy más helyiségbe biztonságosan tudják mozgatni vele. Scheiber Mihály kitért arra is, hogy az elmúlt fél évben sem tétlenkedtek: amikor érkeztek a városba az ukrán testvértelepülésről a menekültek, két hűtőt vásároltak nekik és az ellátásukban nagy szerepet vállaló körmendi Caritast is támogatták.
Szálkai Istvánné, a Szociális Szolgáltató és Információs Központ vezetője az átadó pillanataiban azt hangsúlyozta, azzal, hogy mostantól ki tudják emelni az ágyból a fiatalembert, kitágulhat előtte a világ, arról nem is beszélve, hogy az édesanyának és az őt ápoló gondozó személyzetnek is megkímélik a fizikai állapotát. Végül köszöne tet mondott a támogatásért: – a lionsosoktól nem először kapunk segítséget, nagyon örülök annak, hogy mindig számíthatunk rájuk – fogalmazott.


MP
Körmendi Híradó

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

2024-03-28 09:41

Nyertes pályázat

Új óvodakertet hoznak létreTovább

2024-03-28 09:29

Pályázati kiírás

ingatlan bérbeadásaTovább

2024-03-27 14:00

Iskolai beiratkozás

2024/2025-s tanévTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink