Körmend - ahol mindig jó együtt lenni
Projektek TOP PLUSZ

Hírek, aktuális / Zsebe Ferenc: Ismét kinyílt a hét éve bezárult ajtó

2025-08-12 09:55:38
Zsebe Ferenc: Ismét kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Július elsejétől ismét Zsebe Ferenc (képünkön) lett az Egis Körmend kosárlabda csapatát  működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója. A régi-új ügyvezető körmendi ikon szerint az  elsődleges feladatuk anyagilag stabillá tenni a klubot.

– Mennyire hiányzott a kosárlabda?
– Hiányzott… – sóhajtott fel Zsebe Ferenc, aki ismét ügyvezetőként dolgozhat az Egis Körmend férfi  élvonalbeli csapatánál.
– Hét év után nagy köszönet az újabb lehetőségért, hogy bíznak bennem, a 2018-ban bezárult ajtó  most ismét kinyílt. Visszatérhettem ahhoz, amihez talán értek is, kilenc évig csináltam, remélem,  ismét jó irányba tart majd a klub.

– Játékos, edző, ügyvezető, tulajdonos – mi jöhet még?
 – Esetleg űrhajós. Nem szeretnék már semmi más lenni, kitölteném azt a néhány évemet, ami  hátravan a nyugdíjig, aztán tisztességgel nevelgetném és tologatnám a leendő unokáimat, ez az életcélom. Addig is abban bízom, hogy a körmendi kosárlabda ismét megkapja azt a megbecsülést, amit korábban is, mert az utóbbi időben voltak gondok ezzel.

– Milyen Körmendre számíthatnak  a szurkolók a következő idényben? A magyar kulcsembereket sikerült megtartani.
– Fepuval (a 40 éves csapatkapitány, Ferencz Csaba – a szerk.) az élen fiatal csapatunk lesz fiatal magyar maggal. Nyilatkoztam máshol is, hogy a szurkolók  remélhetőleg elfogadják, nem biztos, hogy olyan eredményes évadunk következik, amilyen a  legutóbbi volt. Az elsődleges feladat anyagilag stabillá tenni a klubot, ez nem fog tetszeni  mindenkinek, de muszáj olyan gazdasági hátteret kialakítani, amelynek segítségével a következő idényt nullával kezdhetjük el, vagy még marad is egy kis pénz a kasszában. Bízunk benne, hogy a szponzorok és a tanácsadó-testület segítségével megvalósul az adósságtörlesztés, és stabil  költségvetéssel abszolválhatjuk a következő egy évet – ha mindez jó eredménnyel is párosul, akkor  elégedettek lehetünk.

– A szlovén Teo Hojc lesz a vezetőedző, egyeztetett már vele a tervekről?
– Volt már egy közös megbeszélés, amelyen elég sokan részt vettünk, játékos, ügyvezető, technikai  vezető, mindenki elmondta a véleményét, az elképzelését, hogy milyen irányba tartsunk. Teo részéről  volt fogadókészség minderre, egyébként is lecsekkoltuk őt szakmailag, hiszen dolgozott  Magyarországon, még ha Pakson nem is a legfényesebb időszakát élte át. Jó embernek ismertük meg,  előbbutóbb meglesznek a légiósaink is, remélhetőleg jókat választ, viszont azt kértük tőle, favorizálja ugyanúgy a magyarokat, mint az elődje, kapjanak sok lehetőséget, hogy visszahozzuk a körmendi szellemiséget.

– Kötelező kérdés: hány légióssal vágnak neki az évadnak?
– Valószínűleg néggyel. A 3x3-as válogatott Ivosev Tamás „kosárlabdamagyarnak” számít, eddig az  amerikai Jalen Moore- t jelentettük be, valamint egy amerikai hátvéd, Jonathan Davis az izraeli első  osztályból, a Hapoel Haifa csapatától csatlakozik a klubhoz.

– Úgy tűnik, lesz négy csapat, amelynek a kerete a többi fölé emelkedik. Mi lesz a célja a klubnak,  amely a legutóbbi idényben Magyar Kupa-döntőt játszott és bajnoki hatodik helyezést ért el?
– Természetesen szeretnénk jó középcsapat lenni, amely bejut a rájátszásba. Megsüvegelendő eredmény volt az idei kupadöntő, pláne, mert az is kellett hozzá, hogy három perc alatt tizenkilenc pontos hátrányból fordítsunk a Honvéd ellen. Forray Gábor elismerte, kis szerencsére is szükség volt,  ám ez semmit sem von le az együttes érdemeiből. A bajnoki hatodik helyünk ugyancsak erőn felüli  teljesítmény, mert az egyik legjobb légiósától meg kellett válnia a csapatnak a hajrára. Hogy  megismételjük ezt a szereplést, nem túl reális, de azért bízzunk benne, Isten útjai  kifürkészhetetlenek!

GY. F.
Fotó: Facebook
Körmendi Híradó



 
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2026-04-27 18:30

Áprilisi programok

Tovább

2026-04-15 09:01

Körmendi majális

2026. május 1-3.Tovább

2026-04-15 08:55

Ülésezett Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

A képviselő-testület határozatképtelen voltTovább

2026-04-14 10:35

Ballagási meghívó

Körmend, 2026. április 30.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Adatok

Partnereink