Hírek, aktuális / Vonzóbbá teszik és tágabbra nyílik a körmendi múzeum kapuja

2022-04-13 15:14:03
Új program került a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum kínálatába

Vonzóbbá teszik és tágabbra nyílik a körmendi múzeum kapuja


Miután többéves tapasztalat, hogy Körmend lakói mennyire kevéssé ismerik városuk történetét, a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum ezen változtatni szeretett volna. Így az utóbbi időben több, elsősorban az iskolákat célzó program, rendezvény volt és van az intézményben napjainkban is.

E nyitás keretében nem csupán iskolai osztályok érkeztek, de komplett tantestület ismerkedhetett azzal, hogy miként tudja a múzeumban felhalmozott értékeket beépíteni oktatói tevékenységébe. Ugyancsak ebbe a sorba illeszkedik, hogy az egyik körmendi általános iskola minden tanulója ellátogatott már, szervezett keretek között, egy múzeum-, városismereti programon részt véve az ősi falak  közé. Ennek keretében több osztály is kincskereső játékot élvezhetett. Persze mód van arra is, hogy a múzeum erre felkészült munkatársai egyfajta vendégszereplés formájában az iskolában, néhány tapintható kiállítási tárgy társaságában, előre egyeztetett témából órát, ismertetést tartsanak.

Sokszínű Batthyány család
Ebbe a sorba illeszkedett egy nem mindennapi utazás is. Március végén a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum két munkatársa, Móricz Péter intézményegység-vezető és Pintér György tárlatvezető, múzeumpedagógus, ellátogatott a szabadbattyányi Gróf Batthyány Lajos Általános Iskolába, hogy az iskola által évente megrendezett Batthyány-hét idei rendezvénysora keretében bemutassák a Sokszínű Batthyány család elnevezésű programjukat.
Az iskola Batthyány-termében, három egymást követő időpontban csaknem száz felső tagozatos tanulónak tartottak foglalkozást. Ez részben egy prezentáció, kép és animáció mennyiségével, részben a magukkal vitt tárgyak kézbe adásával és az ezt kísérő bőséges magyarázattal igyekeztek bemutatni, hogy a Batthyány család mennyivel több, mint amennyi a köztudatban él. Szóba kerültek a hadakozó, a gyógyító, a politikus és az egyházi vezető családtagok mellett a feltaláló és művész Batthyányak is. A tanulók kézbe foghatták a körmendi kincslelet másolatait, török kori ágyúgolyókat, de  elpróbálhatták a kastélyépítő Batthyány Lajos Ernő parókájának másolatát is.
E „vendégszereplés” sikerén felbuzdulva a múzeum állandó programkínálatába is bekerül a Sokszínű Batthyány család program, amit ajánlanak iskoláknak, szakköröknek, honismereti csoportoknak, felsős gyerekeknek, illetve felnőtteknek egyaránt.




Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum
Körmendi Híradó
Fotó: Jámbori Tamás
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

2024-04-18 16:20

Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntője Körmenden

Továbbjutott az Olcsai csapataTovább

2024-04-18 15:56

Áramszüneti tájékoztató

Új fogyasztó bekötéseTovább

2024-04-18 10:42

Szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából

Nevezési határidő: április 22.Tovább

2024-04-18 10:34

Gyermek Művészeti Fesztivál

2024. április 23-24.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink