Körmend - ahol mindig jó együtt lenni
Projektek TOP PLUSZ

Hírek, aktuális / Toldy Ferenc-díjat kapott Takács Marietta

2026-05-22 10:46:01
Toldy Ferenc-díjat kapott Takács Marietta

Takács Marietta

 
Az egyik legrangosabb tanári elismerést, a Toldy Ferenc-díjat vehette át nemrég  a körmendi kötődésű tanárnő, Takács Marietta (képünkön). A pedagógus egy időben írásaival a Körmendi  Híradót is gazdagította.


A rangos díjat 1981-ben alapították, évente egy alkalommal adják át akár több személynek is  kiemelkedő oktatási teljesítményért. Idén a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központban  rendezett Berzsenyi-konferencián került sor a jeles eseményre. A díjalapító Magyar Irodalomtörténeti Társaság ezúttal Takács Mariettának, a szombathelyi Bolyai iskola tanárának ítélte  oda a kitüntetést, aki sokáig tanított a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban is.
A díj névadója, Toldy Ferenc 1805-ben születetett, tanulmányai révén ismert irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár lett. Pályája során a Magyar Tudományos Akadémia titkára, majd a  reformkor egyik meghatározó szervezetének, a Kisfaludy Társaságnak lett a vezetője. Legnagyobb  érdeme, hogy az irodalmat gyakran súlyos válságok közt összetartotta, különböző ágainak művelését előmozdította. Ápolta a nemzeti nyelv és irodalom szeretetét, lerakta a hazai irodalomtörténet tudományos alapjait.
A most kitüntetett Takács Marietta, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium  pedagógusa a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Pécsen végezte el az  egyetemet. Körmendhez szoros szálak fűzik. Huszonöt éven át tanított a Kölcsey Ferenc  Gimnáziumban, ahol számos tehetséges diák került ki a kezei alól. Később a rangos szombathelyi  intézménybe, a Bolyaiba hívták tanítani, ahol rövid időn belül ismert vezetőtanárrá vált. Mint említik,  az ELTE szombathelyi campusán a magyar szakos tanárképzés mentori feladataiban is aktív szerepet vállal. Takács Marietta körmendi tanárkodása idején szerkesztőségünk tagja volt, munkásságát a díjátadón Fűzfa Balázs irodalom-történész méltatta.
 
kor
Fotó: Kleinhappel Miklós
Körmendi Híradó


 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2026-07-22 12:35

HIRDETMÉNY

bírósági ülnökök jelöléséről és megválasztásárólTovább

2026-07-22 08:47

Urban Party

SzombathelyTovább

2026-07-21 11:48

Sinkovits Imre Filmszínház műsora

2026. július 23. – 2026. július 26.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Adatok

Partnereink