Hírek, aktuális / Tavaly egy ember halt meg lakástűzben, ketten pedig szén-monoxid-mérgezésben

2023-01-07 08:14:26
Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleménye
 
Tavaly egy ember halt meg lakástűzben, ketten pedig szén-monoxid-mérgezésben
 
2022-ben összesen 153 lakástűz keletkezett, 13-al kevesebb, mint 2021-ben, ami 8 százalékos csökkenést jelent. Az év folyamán 1468 négyzetméternyi épített terület égett le, 24 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A lakástüzekben egy ember vesztette életét, ugyanannyian, mint az előző évben. 14 ember sérült meg, 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt. A lakástüzek eloltásához 340 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltóknak összesen 85 órára volt szükségük az oltáshoz. A leghosszabb beavatkozás négy órán át tartott: márciusban egy bucsui melléképülettel egybeépített családi ház égett nyolcvan négyzetméteren. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 10 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban nyílt láng használata, elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés, vagy dohányzás vezetett tűzhöz. 8 otthon viszont szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki, négyszer többször, mint az előző évben.

5 esetben panelház valamelyik lakásában keletkezett tűz, ez 17 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben. 28 alkalommal a kéményből indult ki a tűz, ami 22 százalékos csökkenés a korábbi év kéménytüzeihez képest. 10 kigyulladt épületben gázpalackok is voltak, amelyek nehezítették az oltást.

A 153 tűzzel érintett otthon közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

A szén-monoxid-érzékelők hazai elterjedése ezzel szemben már sokkal kedvezőbb képet mutat. 2022-ben 32-ször hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, ez 9-el több, mint egy évvel korábban. A 39 százalékos esetszám-növekedés egyértelmű oka, hogy egyre több otthonban van szén-monoxid-érzékelő. A mérgezések száma háromszorosára nőtt, összesen 6 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést. Az év során 2 ember vesztette életét a mérgező gáz miatt.

A szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van és a tűz nem kap elég levegőt. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amelynek látható, elérhető az égéstere. A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.


 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-16 10:51

Nyit a körmendi mozi

2024. április 25-énTovább

2024-04-16 10:20

Kedvenc európai városom- rajzverseny

Beérkezési határidő: 2024. május 5.Tovább

2024-04-16 10:05

Szezonnyitás a Rábán

A nagy vízreszállásTovább

2024-04-16 09:16

Természetjáró és kézműves táborok

Lehetőség van napközis és bentlakásos táborozásra isTovább

2024-04-16 09:04

Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres

Körmendi Kastélyszínház TársulatTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink