Hírek, aktuális / Street Art – Érdemes nyitott szemmel járni a körmendi utcákon

Vári Tamás 2020 óta foglalkozik a makettezés egy különleges formájával

Körmendre került a Vas megyében élő Vári Tamás illusztrátor, szobrász, street art művész legújabb alkotása. Az alkotó az ország több városában különleges kis manóajtók helyezett el az elmúlt években. A következő beszélgetésünk, vele készült.

– Honnan indult a művészet iránti szenvedély? Volt meghatározó élmény, amihez kötni tudja?
– Emlékeim szerint, egészen kiskoromtól fogva mindig rajzolással foglalkoztam, nekem ez volt a játék és a szüleim ezt látva a művészet felé terelgettek. Már egészen korán különórákra jártam és a  középiskolát is így választottam, Budapestre mentem a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba, ahol a rajzképzés magas színvonalú. Ezt követően dekoratőr, kirakatrendező OKJ-s tanfolyamot is elvégeztem, ahol szintén nagy hangsúlyt fektettek a rajzolásra, majd Kaposvárra kerültem, ahol színházi díszlet- és jelmeztervezőnek tanultam. Ezek a képzések nem kifejezetten érdekeltek hosszú távon, mindig a rajz  volt a cél, hogy abban fejlődjek.

– Tehát a rajzolás az igazi szenvedély?
– Igen, de párhuzamosan a képregények is mindig érdekeltek, azokkal igazán a főiskola végén, 2010-ben kezdtem el ezzel foglalkozni és  mentem el egy magyar alkotócsoportba. Magyarországon nincs ehhez kapcsolódó képzés, hiánypótló a 5panels. Ez a közösség azért jött létre, hogy képregényeket készítsünk. Egy szó, mint száz, a rajzolás valamilyen formában mindig ott volt nekem, bármit csináltam akármilyen munkával foglalkoztam, mellette mindig megvolt az alkotás és ez az érdeklődés.

– Hogyan látja, a mai fiataloknak mennyi lehetőség jut kibontakozni?
– Szerintem a közösségi média által van lehetőség, most már mindenkinek van saját felülete, mindenki csinálhat külön művészeti oldalt, ezt én is elég korán szétválasztottam, nem a személyes profilomon kommunikálom a dolgokat, amiket rajzolok, vagy alkotok. Csináltam egy „art” oldalt és ott szépen gyűlnek a követők, érdeklődők. Megvan a lehetőség, ha valaki alkotni akar, én mindenképp azt javaslom,  hogy csinálja és gyűjtse, jó minőségben dokumentálja és töltse fel az erre a célra szánt oldalakra.
– Elég széles skálán halad az érdeklődés,  makettezés, illusztrálás, szobrászat és a street art. Az utóbbi időben megjelentek a kis ajtócskák országszerte, honnan jött az ötlet és hol helyezte el őket eddig?
– Street art-tal nem foglalkoztam eddig, ezek a ”Manóajtók” voltak az elsők, habár mindig nagyon tetszettek a street artnak az ilyen kreatív formái, tehát nem a graffitikre gondolok, vagy egy képre a falon, hanem, ami valahogy kapcsolódik a környezethez. Valaki valamit meglát egy utcarészletben és akkor azt újraértelmezi. Én korábban soha nem gondoltam arra, hogy ezt akarom csinálni. Azt hiszem az interneten láttam valahol egy hasonló dolgot, de pontosan nem emlékszem honnan jött maga az ötlet, egyszer csak kigondoltam, hogy egy kis ajtót készítek és leraknék egyet egy fal tövébe, – akkor még Zalaegerszegen laktam 2020 nyarán – majd elkészítettem otthon, kivágtam, kifaragtam, összeragasztottam az elemeit és nagy izgulva odaragasztottam Zalaegerszegen a kertvárosban egy helyre. Azért arra mindig odafigyeltem később is, hogy ne olyan helyre kerüljenek az ajtók, amiből gond lehet, hogy nem zavarjon senkit. Persze előfordult, hogy eltűnt onnan, mert nem volt elég jó a  ragasztása, ezekből mind tanultam, igyekeztem utána más technikával dolgozni. Kísérletezek más eljárásokkal is, érdekel a műgyanta öntés például. Aztán kitaláltam, hogy megmakkettezem, utána pedig egy anyagból öntöm ki és nem fog szétesni az idők folyamán, illetve így már sokszorosítani is tudom. De valljuk be őszintén nem időtálló alkotások ezek, tehát ez a street artnak nem az a Kolodkoi szintje, mint amikor bronzból csinál valaki miniatűr szobrokat (Mihail Kolodko, ukrán-magyar szobrászművész- a szerk.). Mert az olyan, mint bármelyik köztéri bronz szobor, hogy ott is marad.

– Tehát akkor ez egy ”instant” street art műfaj, amit képvisel?
– Végül is igen, mert ez egy hosszabb-rövidebb, de inkább rövidebb  életű történet, inkább a pillanatnak szól, de a körmendi az egész jól kitart. Szerintem az benne az érdekes, hogy megragadja az ember  fantáziáját. Ezek az ajtók is olyanok, hogy kicsit többet sejtet önmagánál, hogy mégis kinek az ajtaja? Bárkinek megindíthatja a képzeletét. Nem is én neveztem el Manóajtónak, de rajta ragadt és jó.
Egyébként gyakran hasonlítják Kolodko műveihez. Számomra nagyon érdekes hogy vajon miért, mivel ő általában figuratív dolgokat csinál, konkrét kis lényeket bronzból, ezek meg ajtók, amik színesek. A kapcsolat valójában az, hogy street art és hogy 3D-s. Ez azt jelentheti, hogy talán Magyarországon nem csinálnak mások ilyet. Én sem tudatosan kezdtem el ezt, nem akartam street art-tal foglalkozni. Erre utólag eszméltem, hogy valószínűleg itt ennyi a kapcsolat. Lehet, hogy csak mi ketten foglalkozunk ezzel, mi csinálgatunk ilyen  kis alkotásokat az országban, mondjuk úgy, hogy én csinálgatom, ő pedig foglalkozik vele, így a pontosabb.

– Pontosan hova kerültek eddig Manóajtók?
– Először Zalaegerszegre tettem ki párat, aztán ahogy megfordultam több városban, néha vittem, akár külön kérésre is. Került Győrbe, Szombathelyre, Veszprémbe – utóbbi helyen nagy sikere volt. Körmendre pedig azért, mert közel lakunk a városhoz, jelenleg Őrimagyarósdon élek és gyakran járunk arra vásárolni, edzeni és egyszer csak felfigyeltem egy helyre, ami megragadta a fantáziámat. Van egy óriási csempézett épület, de némelyik csempe már hiányzott róla, és jött egy ötlet, hogy oda is kerülhetne egy kis makett.

– Tehát akkor ez nem egy ajtó, hanem más koncepció?
– Pontosan. Ennél az alkotásnál történt az, hogy előbb volt meg a hely és csak utána készült el maga a makett. Általában van egy elképzelésem, hogy klasszikus ajtót szeretnék, vagy egy vasajtót, vagy ez rozoga deszka ajtót, tehát ezt nagy vonalakban kitalálom. Az elkészítés közben természetesen formálódik a dolog. A körmendi viszont nemcsak egy ajtó, ez olyan, mint egy nagy társasháznak az egyik oldala, több ablakkal, kis kiugró erkélyekkel, tetőkkel, kéménnyel, fogaskerekekkel. Ezt az alkotást egyértelműen inkább a hely ihlette. A többi esetében megvoltak az ajtók és aztán kerestem valami hozzájuk passzoló helyet vagy egy olyan sarkot, ami nekem izgalmas volt. Itt viszont fordítva történt, itt előbb volt meg hely és ahhoz készítettem  a modellt, a makettet.

– Mik a tervei, lesznek még ilyen alkotások a jövőben is?
– Nem törekszem tudatosan valamiféle brand vagy imidzs felépítésére, tehát ez tényleg hobbi és a magam szórakoztatására csinálom. Nem kizárt egyébként, hogy a továbbiakban is ilyen street art projekteket is csináljak. De mindig vannak ötleteim, akár rajzokra, makettekre, most például a könyvzugok nagyon érdekelnek. Tehát mikor a könyvek közé ilyen kis maketteket illesztenek. Ez persze nem street art modell, de biztosan lesz csak kell egy hely, egy ötlet és az alkotáshoz idő.

SZD
Körmendi Híradó