SZEPTEMBER 5. 19.00
AGORA–MSH
PESOVÁR 100
Ünnepi folklórgála
Pesovár Ernő (1926-2008) néprajzkutató, tánctörténész, koreográfus születésének centenáriuma jeles esemény a népművészet világában – s különös becsben tartott ünnep a Vas vármegyében működő folklórközösségek számára. Az Erkel-, Életfa-, valamint Kossuth-díjjal kitüntetett Tudós és Mester 100. születésnapján, Szombathelyen, az örökségét ápoló vasi néptáncegyüttesek, valamint a néptáncszakma országos szervezetei kétrészes ünnepi gálaesttel tisztelegnek a kivételes életmű – Pesovár Ernő szellemi hagyatéka előtt.
Az előadás megidézi Pesovár bakonyi gyökereit, megeleveníti somogyi, szatmári és vas megyei táncgyűjtéseit, a Nyugat-Dunántúl karakteres körverbunk-hagyományát, s felvillantja a koreográfusi alkotómunka egy-egy darabkáját. A házigazda vasi közösségek mellett színpadra lép a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Muharay Szövetség hagyományőrző táncosai – a Boglya Népzenei Együttes és a Sárarany Zenekar kíséretében.
Az előadást megelőzően, 18 órakor, a helyszínen kiállítás nyílik a pesovári életpálya bemutatására, a Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség gondozásában.
JEGYINFORMÁCIÓ:
Belépődíj: 5000 Ft
Jegyek elővételben az AGORA–Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: 9.00–13.00 és 13.30-17.00 és Szo 9.00–13.00) válthatók, valamint online a
https://jegy.agorasavaria.hu/ oldalon.
KÖZREMŰKÖDNEK:
Béri Balogh Ádám Táncegyüttes
Boglya Népzenei Együttes
Császár Dominik és barátai
ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
Horváth Zoltán és Ibolya – Kanizsa Csillagai
Magyar Állami Népi Együttes
A Muharay Szövetség hagyományőrző táncosai – Csorna, Kapuvár, Szany, Szil, Vitnyéd
Sárarany Zenekar
Tördemic Néptáncegyüttes
Ungaresca Táncegyüttes
Vasi Legényczéh
RENDEZŐ: Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség
TÁRSRENDEZŐ: AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft.
TÁMOGATÓK, PARTNEREK:
Hagyományok Háza
Martin György Néptáncszövetség
Muharay Elemér Népművészeti Szövetség
Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület
Szombathely MJV Önkormányzata
Vas Vármegye Önkormányzata
Ünnepi folklórgála plakátja