Hírek, aktuális / Népszerű a körmendi mozi

2025-04-13 09:21:00
Népszerű a körmendi mozi: a mesefi lmek a kedvencek
 
A körmendi képviselő-testület március közepén döntött arról, hogy két évvel meghosszabbítja a Sinkovits Imre Filmszínház bérletére vonatkozó szerződést a szombathelyi AGORÁ-val.

A körmendi mozi működtetésének jogát egy pályázaton nyerte el tavaly márciusban az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofi t Kft. Több pályázó is volt, ezek közül a képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a szombathelyi cég koncepcióját. – Nagyjából egy hónap előkészület után április 25-én indítottuk újra – 12 év után – a mozit Körmenden. Az első napon a Dűne című sci-fi második részét kínáltuk a felnőtteknek, a gyerekeknek, családoknak pedig a Kung Fu Panda 4-et. Azóta is figyelünk arra, hogy a felnőttek mellett a kisebbek számára is folyamatosan kínáljunk szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget – tudtuk meg Horváth Zoltántól, az AGORA ügyvezető igazgatójától (kis képünkön), aki azt is hozzátette: az első év a tanulás éve volt számukra.
– Az AGORA szombathelyi cég, kihívás volt, hogy a megyeszékhelyen kívül is lehetőséget kaptunk egy kulturális egység üzemeltetésére. Az elmúlt egy évben megismertük és megszerettük Körmendet, számos pozitív élményben volt részünk. Mára már van tapasztalatunk abban, hogy milyen igényei vannak elsősorban a helyieknek, illetve melyek azok a filmek, amelyekre nincs érdeklődés. A filmvetítéseken számos sikeres programnak is helyet adott a mozi, ilyen például a Világjárók című ismeretterjesztő előadássorozat, amelyet már havonta szervezünk. Az első emeleti kisterem jóga alkalmaknak, családi rendezvényeknek, születésnapoknak, képzéseknek is helyet tud biztosítani. Nagyszerű kávézó és büfé is működik a moziban. Összességében pozitív tapasztalatok vannak az elmúlt egy évről – összegzett az ügyvezető.
Az újranyitás óta kisgyermekes családok, valamint a középkorosztály, illetve az idősebbek kezdték el nagyobb számban használni a Sinkovits Imre Filmszínházat. Akik eddig is szívesen moziztak, azok számára sok idő és pénz megtakarítást jelent az új, helyben működő mozi, mások pedig több mint egy évtized után tértek vissza a vászon elé. A fiatalabb korosztály megszólítása még feladat, de az üzemeltető igyekszik számukra is programokat kínálni. – Rendkívül megtisztelő, hogy Körmend képviselő-testülete egyhangúlag döntött arról, hogy folytassuk a közös munkát. Ugyanez a szándék megvolt a mi részünkről is, sőt tulajdonosunk, Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése is ellenszavazat nélkül döntött a folytatásról. Jó ezt látni, és talán annak a visszaigazolása is, hogy kollégáim jól végezték a munkájukat. Köszönöm nekik, hiszen ez nélkülük nem valósulhatott volna meg – fűzte hozzá Horváth Zoltán.
A körmendi mozinak 2024 év végére 10839 látogatója volt, amit nyolc hónap működéssel sikerült elérni. Ez nagyon jó eredménynek számít. A Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés filmet nézték meg a legtöbben, összesen 1149-en, de rögtön utána a Futni mentem című vígjáték következett, amelyre 997 fő váltott jegyet. A két magyar film az év végén egymást is erősítette. Aki megnézte az egyiket, az meg akarta nézni a másikat is. Sőt, akadtak olyanok is, akik többször nézték meg ezeket a filmeket. 2024-ben
a harmadik legnépszerűbb az Agymanók 2 című animációs alkotás volt 670 fővel. Az idei év elején a két magyar fi lm még nagyon jó nézőszámokat hozott, sőt, a Véletlenül írtam egy könyvet című – szintén hazai – alkotás is népszerű volt.
Ahogy országosan, úgy Körmend esetében is az látszik, hogy a közönség szereti a magyar filmeket. A körmendiek szívesen kapcsolódnak ki könnyed, zenés filmeken, vígjátékokon. Kedvelik a történelmi, kosztümös filmeket is, és sok család érkezik kifejezetten a mesefilmekre. Az üzemeltető tapasztalata szerint kevésbé kedvelt műfaj a városban a horror, a thriller. A nézői szokásokat az AGORA igyekszik figyelembe venni a műsor összeállításánál, ezért is szerkesztik meg hetente a kollégák a műsort: figyelik az előző hét tapasztalatait és azokat a filmeket, amelyekre nagy volt az érdeklődés, ezeket igyekeznek hosszan műsoron tartani.

T.J.
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó

 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2025-05-16 12:02

Gázelosztó vezeték építés

TájékoztatóTovább

2025-05-16 11:19

XX. Körmendi Jubileumi Kosárlabda Tábor

Kezdd a nyarat mozgással, játékkal és csapatszellemmelTovább

2025-05-16 10:51

Ingyenes padlásfödém szigetelés

TájékoztatóTovább

2025-05-16 09:22

Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Eddig csaknem 2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hozTovább

2025-05-16 08:18

Városi Televízió műsorajánló

10. Körmendi BöngészőTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Adatok

Partnereink