Körmend - ahol mindig jó együtt lenni
Projektek TOP PLUSZ

Hírek, aktuális / Móricz Péter vehette át a Szülőföldért díszoklevelet

2025-12-13 11:10:37
Móricz Péter vehette át a Szülőföldért díszoklevelet
 
A Batthyány Örökségközpont színháztermében tartották meg a Vas Megyei Honismereti Egyesület  a XXX. Pátria napi rendezvényét, amelynek szervezésében nagy szerepet vállalt a 35 éves  fennállását ünneplő körmendi Csaba József Honismereti Egyesület is. A program keretein belül – Reform kor 200 címmel – konferenciát is rendeztek.

 
A találkozó résztvevőit Körmend Város Önkormányzata nevében Tóth Judit, a Kulturális, Sport és  Ifjúsági Ügyek Bizottságának elnöke köszöntötte, aki egyúttal méltatta az idén 35 éves Csaba József  Honismereti Egyesületet is.
Mint mondta, az elmúlt 35 év igencsak mély nyomot hagyott Körmend életében – ha úgy tetszik, a  város történetében –, hiszen rendkívül aktív egyesületről van szó. Tudományos és ismeretterjesztő  előadások, tanulmányutak, könyvkiadások, tudományos publikációk sora jellemezte az elmúlt három  és fél évtizedet, de nem szabad elmenni amellett a közösségépítő munka mellett sem, amelyet az egyesület végez, nem is akármilyen minőségben. Méltán került tehát a Csaba József Honismereti Egyesület Körmend kiemelt civil szervezetei közé a közelmúltban – hangzott el.
Kuglics Gábor, a Vas Megyei Honismereti Egyesület elnöke – a Pátria nap kapcsán – örömmel nyugtázta, hogy már a 30. találkozóra kerül sor, ami jelentős eredmény. Ebből az alkalomból egy  kiadvány is készült, amelyben az elmúlt 29 év Pátria napi rendezvényeinek vasi sajtóanyaga található  meg. Ennek összeállítását Szalainé Bodor Edit egyesületi titkár végezte.
A megnyitó után Mecsériné Doktor Rozália körmendi elnökségi tag konferálása mellett három konferencia előadás következett. Elsőként dr. Melkovics Tamás egyetemi adjunktus 1825 Magyarországa és a reformkor című előadásában a korszak társadalmi, gazdasági problémáiról és a  megszülető politikai irányzatokról beszélt. Kiemelte, hogy Széchenyi Pozsonyban nem az országgyűlés plenáris, hanem egy kerületi ülésén, egyeztetésén ajánlotta fel egy évi jövedelmét, illetve annak kamatait egy leendő magyar tudós társaság javára.
Móricz Péter, a körmendi múzeum vezetője a város mecénás hercegéről, Batthyány Fülöpről tartott  előadást. Ő is jelentős összeggel támogatta az akadémia létrehozását, sőt Széchenyi a herceget az  akadémia vezetőjének szánta, amit ő szerény, visszahúzódó természete miatt nem fogadott el.
Dr.  Vörös Ottó nyelvész, a körmendi Csaba József Honismereti Egyesület elnöke Batthyány Fülöp  gazdasági szótáráról beszélt, a herceg ugyanis szerette volna, ha a birtokai igazgatásában magyar  szavakat használnak. A szünet után Debreczeni- Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke  köszöntötte a vasi honismerőket, majd kitüntetések átadására került sor. Először azok a Vas  vármegyei személyek vették át elismeréseiket, akik az LII. Országos Honismereti Akadémián, Cegléden nem tudtak jelen lenni. A Honismereti Szövetség Bél Mátyás Notitia Hungariae Emlékplakettjét kapta meg dr. Tilcsik György nyugalmazott levéltárigazgató, aki már 1991 óta  elnökségi tagja a megyei honismereti egyesületnek.
A Honismereti Szövetség oklevelét öt vasi  vehette át: Farkas Mária Ibolya, dr. Kiss Gábor, Pintér  György, Tóth Ferenc és dr. Zágorhidi Czigány Balázs. A Vas Megyei Honismereti Egyesület Szülőföldért díszoklevelét Móricz Péter (képünkön), a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum  vezetője kapta, aki Vas vármegye, kiemelten Körmend helytörténeti és honismereti értékeinek feltárásával foglalkozik több mint két évtizede.
A záró részben bemutatkozott  a vasegerszegi Németh Evangélikus Tanítók Emlékezete Alapítvány,  amelyről Szabóné Tóth Ildikó Zita elnök kisfilmet is levetített. Egy korábbi jeles  vasi honismerőre,  szerkesztőre, II. világháborús haditudósítóra, a 20 éve elhunyt dr. Kuntár Lajosra Mayer László  levéltáros emlékezett. Ezt követően néhány könyvbemutató reprezentálta a gazdag vasi honismereti,  helytörténeti könyvtermést. Elsőként dr. Illés Péter muzeológus mutatta be EtnoFotográfia az Őrség  vidékén című könyvét.
Őt követte Hetényi József, aki Celldömölk múltját képes levelezőlapok segítségével bemutató  kötettel érkezett. Pintér György, a körmendi múzeum munkatársa A száműzött bálvány című munkáját ajánlotta a közönség figyelmébe, amely a Körmendről Ceglédre került Pavetits Manóról szól. Egy elsőkönyves szerző is színpadra lépett: a korábban „Időutazó” bloggerként ismert Márffy  Bence mutatta be a Rábahídvég történetéről frissen megjelent munkáját. Végezetül Sági Ferenc büki  és csepregi könyveket mutatott be.
 
samantha
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Adatok

Partnereink