Hírek, aktuális / Miniszteri elismerést vehetett át a körmendi polgármester

2021-06-04 08:56:49
Miniszteri elismerést vehetett át a körmendi polgármester

Pintér Sándor belügyminiszter „Helyi önkormányzatokért miniszteri díjban” részesítette Bebes Istvánt. A körmendi polgár­mester az elismerést a közelmúltban vette át Pogácsás Tibor államtitkártól Budapesten. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.


Egy ilyen elismerés nemcsak annak a munkának a megbecsülése, amit igyekszem végezni, hanem egy közösségnek az elismerése is. Így először szeretném megköszönni a körmendi embereknek, mindenkinek, aki itt él a városban és velem, velünk együtt tevékenykedik. Közös munkánk eredményeképpen a döntéshozók felfigyeltek az itt végzett tevékenységekre és azt gondolom, hogy ezt a díjat nyugodtan egy közös sikernek nevezhetem – kezdte gondolatait Bebes István.
Ezt a díjat a helyi önkormányzatok érdekében huzamosabb időn keresztül végzett kimagasló közigazgatási munka és egyéb önkormányzati feladatok terén kifejtett eredményes tevékenység elismerésére hozták létre. Először is azt idéztük fel a városvezetővel, hogy mióta aktív a szférában.
– Vissza kell mennünk egészen 1990-ig, amikor is először önkormányzati képviselőként tudtam dolgozni Körmendért. Az elmúlt évtizedek alatt megpróbáltuk felderíteni azokat a területeket, ahol a város fejlődésére szükség van és szisztematikusan folyamatosan vittük előre a terveinket. Nyilván történt ez a választópolgárok segítségével, bizalmából, hiszen 2002 óta vagyok Körmend polgármestere, ami 19 éves szolgálatot jelent már. Próbáltam és próbálunk a velem együtt dolgozókkal úgy tevékenykedni, olyan eredményeket elérni, amely Körmendre irányíthatja a figyelmet. Nyilván nemcsak a város külső megjelenése szempontjából, hanem az itt megjelenő emberi értékek szempontjából is. Egy ilyen külső elismerés nekem nagyon jólesik, de bízom abban, hogy az összes körmendi erre így tekint: felismerik, hogy elismerték a tevékenységünket – emelte ki Bebes István, majd azzal folytatta, büszkeség számára, hogy akár a nyugdíjasokkal, akár a fiatalokkal, akár a civil szervezetekkel, gazdálkodó egységekkel közösen viszik előre a várost. – Bízom benne, hogy mindenki így látja, hiszen az előző képviselő-testületekkel is ez az együttműködés volt jellemző, teljesen mindegy, hogy a politika melyik oldaláról jöttek. Mindenki számomra körmendi volt és mindenkit úgy kezeltem, hogy annak érdekében próbál meg tenni valamit, hogy a városnak jó legyen. A jelenlegi testületről még kimondottan eredményeket nem tudott mondani, hiszen ennek a ciklusnak még nem egészen tartanak a közepén, de rámutatott: – vannak természetesen súrlódások, ami számomra néha rosszulesik, mert mindig és mindenkor az a célom, hogy a város fejlődjön és előre kerüljön – mondta.
Jó néhányat felsorolt, amire igazán büszke, legyen szó a többi közt a pinkamindszenti határátkelő megnyitásában betöltött szerepéről, a körmendi egészségügy, a szociális, az idősellátás kérdésköréről és számos infrastrukturális pontról, amelyek akár már meg valósultak, akár jelen pillanatban érkeztek a meg valósítás fázisához. A jövőt illetően elmondta, hogy olyan feladatok lát a városban, amelyek az elkövetkező tíz évre elegendő munkát biztosítanak, utalt például a várkert, a kastély, a Rába-part, a mozi és környezetének rendbetételére vagy a környezetvédelemmel kapcsolatos tennivalókra.
– Elégséges munkát adnak ezek az előttünk álló időszakra, egyben motivációt is a folytatásra, nehézségekkel, munkával, örömökkel együtt – zárta szavait Bebes István polgármester.

MP
Körmendi Híradó




 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink