Hírek, aktuális / Meghatározó személyisége a KASZT-nak már huszonöt éve
2021-08-30 10:57:20
Jóna Andreát kiemelkedő – női – színészi alakításáért ismerték el
Meghatározó személyisége a KASZT-nak már huszonöt éve
– Milyen volt itt Körmenden a darab fogadtatása?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy motiváló erőként mindig ott van a háttérben a kedves körmendi közönségünk. Abszolút pozitív hatása volt az előadásunknak, ki merem jelenteni, hogy szerette a nagyérdemű, függetlenül attól, hogy a hosszúra nyúlt pandémiás időszak után nem egy ilyen könnyesre röhögöm magam kategóriájú darabbal álltunk elő. Úgy gondolom, hogy ennek súlya volt.
– Ez akkor egy főpróba is volt a vasvári megmérettetés előtt?
– Nekünk tavaly a Komlói Amatőr Színházi Találkozóra kellett összerakni ezt a darabot, de úgy próbáltunk, hogy nem voltak adottak a
megfelelő körülmények. Kellett egy év, hogy ezt normálisan, összeszokottan készre csináljuk. Egyértelműen kellett a körmendi előadás a Vasvári Színjátszó Fesztivál előtt, mert nekünk is össze kellett simulni újra. A fesztiválon szakmai zsűri előtt játszunk, kicsit merevebb is a közönség összetétele. Nagyon fontos
számunkra, hogy a játékunk során megfelelő ingert kapjunk a nézőktől és ennek úgymond doppinghatása van, hiszen treníroz bennünket, visz előre a tökéletes és hiteles játszásmód felé. Egy szakmai zsűri előtt sokkal jobban kell figyelni és 200%- os teljesítményt kell nyújtani.
– Mi a történet mondanivalója, önnek mit adott ez a darab?
– Egyszerre lehet azt mondani, hogy bizarr, merész, de mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a darabot. Azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban igenis lázadni kell az embertelenség ellen. Aki ismeri a történetet, az úgyis tudja, aki nem, annak elmondanám, hogy a történet egy olajozottan működő elmegyógyintézetben játszódik, ahol ennek az intézménynek a diktatórikus gépezetét egy új beteg érkezése rázkódtatja meg. Ez a szereplő McMurphy, őt pedig nem a saját sorsa érdekli. Nehezen viseli, hogy hogyan bánnak a többiekkel, hogyan törik meg az emberségüket és ezzel szemben veszi fel a harcot. Nem alkuszik, totális háborút indít, így sikerül felrázni az elmeosztálynak az apatikus ködfelhő között élő betegeit. Igazából minden darabból tanulunk valamit. Vagy elvesz belőlünk, vagy rengeteg pluszt ad. Még évekkel ezelőtt láttam először a filmet és nagyon erős benyomást tett rám, az a kategóriájú film, amit egyszer az életben mindenkinek látnia kell. Most kicsit részese lettem ennek a katartikus élménynek, amely ezt a történetet övezi, ez nagyon jó érzés volt.
– Mit képvisel Ratched karaktere, akit ön játszhatott el, milyen nehéz volt megformálni ezt a szerepet és a főszereplők közti feszültséget?
– A történetben Rathced főnővér szerepébe kellett bújnom, aki a két ápolója segítségével igyekszik rendet tartani, McMurphy folyamatosan próbálja őt provokálni, kisebb lázadásokat szít az ápoltak között, amely egyértelműen mind a főnővér tekintélye és hatalma megdöntésére irányul. Azt mondanám, hogy a
szerepem szerint egy kicsi őrmester vagyok ebben a nagy gépezetben. Nagy kihívásként éltem meg a szerep elsajátítását, nehéz volt megtalálni az arany középutat a gonosz diktátor és anyagtigrisként betegeiért küzdő személyiség megformálásához. De volt egy jó adum, jó partnerek és játszótársak kellettek hozzá és a színésztársak zseniális hozzáállása, hogy a feldobott labdát elkapom vagy sem, mind ezen múlt. Egyébként, ha lemezteleníted a lelked, sokkal könnyebb gonosznak lenni, mert amúgy én nem ilyen típusú ember vagyok. Nem szabad agyalni, hiszen itt nem lehet empatikusnak lenni, egyszerűen hagyni kell, hogy bedaráljon a szerep. Kihívás volt a feszültség megjelenítése a színpadon, de ennek egy titka van, közel húszfős szereplőgárdával dolgozunk és olyan emberekkel vagyok körülvéve a színpadon, akik már hosszú évek óta ismernek és ismerik a rezdülésem, egy pillantásból értenek, és tényleg feszülten fókuszálunk egymásra, és tudjuk a dolgunk. Mondhatjuk azt, hogy teljes jogú partnerei vagyunk a körnek. Együtt sírunk, együtt nevetünk. A kapcsolódás nagyon fontos, hogy meglegyen.
– Hogy készült a szerepre?
– Mindig úgy kezdem, hogy ledefiniálom a karaktert, leírom egy papírra, hogy meglátásom szerint milyen tulajdonsággal ruháznám fel, aztán jön a titkos savarom a történetben, mert én minden esetben, minden szerephez a privát életemhez kanyarodom kicsit és elkezdek az ismerőseim között kutakodni. Mi lesz a végeredmény? Lesz egy tökéletes rideg főnővér az ismerősökből. Aztán már csak hozzá kell adnom azokat a tüskéket, amiket az életem során szereztem, és akkor már készen állok és úgy gondolom, harcba tudok állni egy öntörvényű, megalkuvást nem ismerő McMurphy karakter ellen.
– Ha jól tudom, mást nem tudtak megnézni a fesztiválon, hiszen az előadás vasárnapra esett, a szereplés után hogyan zajlik a zsűri értékelése?
– A normális kerékvágás az, hogy minden darab után az adott társulat leül a szakmai zsűrivel és meghallgatja az értékelést, kivesézzük és megbeszéljük együtt a hibákat. Vasváron ez nem így zajlott ezúttal. Először átadták az okleveleket, az elismeréseket, és utána következett egy belső beszélgetés, ahol Regős úr – aki korábban már látta Komlón a darabot – hangsúlyozta, hogy sokat fejlődött a darab és szinte minden hibát sikerült kijavítani. El voltak ájulva, hogy mennyire jól
összehoztuk. A zsűri elmondása szerint a darab elejétől a végéig kiemelkedő színészi teljesítményt nyújtottam, ez szerepel az oklevélen, de elmondták azt is, hogy rengeteg egyéni díjat kioszthattak volna. Sajnos a díjazottak sora véges volt, mindenkit szerettek volna kiemelni. Az, hogy én kicsit kiemelkedőbb voltam a többiek között, talán a főszerepemnek is betudható. Szerintem mindenki odatette magát.
– Huszonöt éve a társulat tagja, számos feladat hárul önre, mi az, ami különösen fontos a számára?
– Az utánpótlás kérdése. Rengeteg kamasz kerül ki a kezeim közül, akik nem feltétlenül erre a pályára készülnek, de úgy érzem, hogy kapnak tőlünk önbizalmat, támogatást, és ezt az élet bármelyik területén tudják kamatoztatni. Mindig van egyébként vérfrissítés, csak közben a fiatalok mennek főiskolára, egyetemre, kevésbé tudnak hazajönni és próbálunk új tagokat bevonni. És egyre tehetségesebbek jönnek.
– Milyen szerepet játszik szívesen, voltak kedvencek?
– Én minden karakter megformálását komoly feladatként kezelem, ennyi idő után már nagyon szép szerepeket tudhatok magam mögött, de valamiért mindegyik kedves volt számomra. A jövőben viszont szívesen eljátszanám, Csiky Gergely „nagymamáját”, de addig még van időm.
– Vígjáték vagy dráma?
– Őszinte leszek, dráma. Én egy drámai alkat vagyok, szeretek szenvedni. Nagyon, és azt hiszem, hogy tudok is. A vígjátékot is szeretem, de azt mondom, hogy inkább szeretek drámai, valós helyzetet olyan hitelesen visszaadni, ami a nézőre tényleg hatással van, nekem ez a fontos.
– Milyen darabbal készülnek még a közönségnek idén?
– Egy kamaradarab bemutatását tűzte ki célul a társulat, sok mindent nem szeretnék elárulni, de talán nyár végére, szeptember elejére színpadképes lesz. A Dogwille című darabról van egyébként szó. Érdekes játszási módot igényel, ahol borzalmasan nehéz elsajátítani ezt a fajta színpadi létet. Olyan darab, ahol kíméletlenül az arcunkba vágják a brutalitást, a kellemetlenséget, a megkérdőjelezhető őszinteséget. Ez egy ilyen igazi emberismereti lecke lesz. Kísérleti tanpélda.
SZD
Körmendi Híradó
Meghatározó személyisége a KASZT-nak már huszonöt éve
Jóna Andrea neve nem ismeretlen, hiszen a Körmendi Kastélyszínház Társulat többszörösen elismert színésze, oszlopos tagja. Június végén a társulat Dale Wasserman Száll a kakukk fészkére című darabját adta elő, először egy főpróbát tartottak Körmenden a nagyközönség előtt, majd vitték is tovább a vasvári közönségnek a Nemzetközi Színjátszó Fesztiválra.
Nem tértek haza üres kézzel, ugyanis társulati vándordíjjal és egy ezüst minősítéssel lettek gazdagabbak, valamint Jóna Andreát Kiemelkedő – női – színészi alakításáért ismerték el. Andrea 25 éve a társulat tagja, aki szerényen fogadta gratulációmat, most viszont ő mesélte el élményeit a színjátszó-találkozóról, tapasztalatait a darabbal kapcsolatban, de elmondta azt is, hogy milyen volt megjeleníteni Ratched főnővért, amellyel bezsebelte az elismerést.
Nem tértek haza üres kézzel, ugyanis társulati vándordíjjal és egy ezüst minősítéssel lettek gazdagabbak, valamint Jóna Andreát Kiemelkedő – női – színészi alakításáért ismerték el. Andrea 25 éve a társulat tagja, aki szerényen fogadta gratulációmat, most viszont ő mesélte el élményeit a színjátszó-találkozóról, tapasztalatait a darabbal kapcsolatban, de elmondta azt is, hogy milyen volt megjeleníteni Ratched főnővért, amellyel bezsebelte az elismerést.
Fotó: Jámbori Tamás
– Milyen volt itt Körmenden a darab fogadtatása?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy motiváló erőként mindig ott van a háttérben a kedves körmendi közönségünk. Abszolút pozitív hatása volt az előadásunknak, ki merem jelenteni, hogy szerette a nagyérdemű, függetlenül attól, hogy a hosszúra nyúlt pandémiás időszak után nem egy ilyen könnyesre röhögöm magam kategóriájú darabbal álltunk elő. Úgy gondolom, hogy ennek súlya volt.
– Ez akkor egy főpróba is volt a vasvári megmérettetés előtt?
– Nekünk tavaly a Komlói Amatőr Színházi Találkozóra kellett összerakni ezt a darabot, de úgy próbáltunk, hogy nem voltak adottak a
megfelelő körülmények. Kellett egy év, hogy ezt normálisan, összeszokottan készre csináljuk. Egyértelműen kellett a körmendi előadás a Vasvári Színjátszó Fesztivál előtt, mert nekünk is össze kellett simulni újra. A fesztiválon szakmai zsűri előtt játszunk, kicsit merevebb is a közönség összetétele. Nagyon fontos
számunkra, hogy a játékunk során megfelelő ingert kapjunk a nézőktől és ennek úgymond doppinghatása van, hiszen treníroz bennünket, visz előre a tökéletes és hiteles játszásmód felé. Egy szakmai zsűri előtt sokkal jobban kell figyelni és 200%- os teljesítményt kell nyújtani.
– Mi a történet mondanivalója, önnek mit adott ez a darab?
– Egyszerre lehet azt mondani, hogy bizarr, merész, de mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a darabot. Azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban igenis lázadni kell az embertelenség ellen. Aki ismeri a történetet, az úgyis tudja, aki nem, annak elmondanám, hogy a történet egy olajozottan működő elmegyógyintézetben játszódik, ahol ennek az intézménynek a diktatórikus gépezetét egy új beteg érkezése rázkódtatja meg. Ez a szereplő McMurphy, őt pedig nem a saját sorsa érdekli. Nehezen viseli, hogy hogyan bánnak a többiekkel, hogyan törik meg az emberségüket és ezzel szemben veszi fel a harcot. Nem alkuszik, totális háborút indít, így sikerül felrázni az elmeosztálynak az apatikus ködfelhő között élő betegeit. Igazából minden darabból tanulunk valamit. Vagy elvesz belőlünk, vagy rengeteg pluszt ad. Még évekkel ezelőtt láttam először a filmet és nagyon erős benyomást tett rám, az a kategóriájú film, amit egyszer az életben mindenkinek látnia kell. Most kicsit részese lettem ennek a katartikus élménynek, amely ezt a történetet övezi, ez nagyon jó érzés volt.
– Mit képvisel Ratched karaktere, akit ön játszhatott el, milyen nehéz volt megformálni ezt a szerepet és a főszereplők közti feszültséget?
– A történetben Rathced főnővér szerepébe kellett bújnom, aki a két ápolója segítségével igyekszik rendet tartani, McMurphy folyamatosan próbálja őt provokálni, kisebb lázadásokat szít az ápoltak között, amely egyértelműen mind a főnővér tekintélye és hatalma megdöntésére irányul. Azt mondanám, hogy a
szerepem szerint egy kicsi őrmester vagyok ebben a nagy gépezetben. Nagy kihívásként éltem meg a szerep elsajátítását, nehéz volt megtalálni az arany középutat a gonosz diktátor és anyagtigrisként betegeiért küzdő személyiség megformálásához. De volt egy jó adum, jó partnerek és játszótársak kellettek hozzá és a színésztársak zseniális hozzáállása, hogy a feldobott labdát elkapom vagy sem, mind ezen múlt. Egyébként, ha lemezteleníted a lelked, sokkal könnyebb gonosznak lenni, mert amúgy én nem ilyen típusú ember vagyok. Nem szabad agyalni, hiszen itt nem lehet empatikusnak lenni, egyszerűen hagyni kell, hogy bedaráljon a szerep. Kihívás volt a feszültség megjelenítése a színpadon, de ennek egy titka van, közel húszfős szereplőgárdával dolgozunk és olyan emberekkel vagyok körülvéve a színpadon, akik már hosszú évek óta ismernek és ismerik a rezdülésem, egy pillantásból értenek, és tényleg feszülten fókuszálunk egymásra, és tudjuk a dolgunk. Mondhatjuk azt, hogy teljes jogú partnerei vagyunk a körnek. Együtt sírunk, együtt nevetünk. A kapcsolódás nagyon fontos, hogy meglegyen.
– Hogy készült a szerepre?
– Mindig úgy kezdem, hogy ledefiniálom a karaktert, leírom egy papírra, hogy meglátásom szerint milyen tulajdonsággal ruháznám fel, aztán jön a titkos savarom a történetben, mert én minden esetben, minden szerephez a privát életemhez kanyarodom kicsit és elkezdek az ismerőseim között kutakodni. Mi lesz a végeredmény? Lesz egy tökéletes rideg főnővér az ismerősökből. Aztán már csak hozzá kell adnom azokat a tüskéket, amiket az életem során szereztem, és akkor már készen állok és úgy gondolom, harcba tudok állni egy öntörvényű, megalkuvást nem ismerő McMurphy karakter ellen.
– Ha jól tudom, mást nem tudtak megnézni a fesztiválon, hiszen az előadás vasárnapra esett, a szereplés után hogyan zajlik a zsűri értékelése?
– A normális kerékvágás az, hogy minden darab után az adott társulat leül a szakmai zsűrivel és meghallgatja az értékelést, kivesézzük és megbeszéljük együtt a hibákat. Vasváron ez nem így zajlott ezúttal. Először átadták az okleveleket, az elismeréseket, és utána következett egy belső beszélgetés, ahol Regős úr – aki korábban már látta Komlón a darabot – hangsúlyozta, hogy sokat fejlődött a darab és szinte minden hibát sikerült kijavítani. El voltak ájulva, hogy mennyire jól
összehoztuk. A zsűri elmondása szerint a darab elejétől a végéig kiemelkedő színészi teljesítményt nyújtottam, ez szerepel az oklevélen, de elmondták azt is, hogy rengeteg egyéni díjat kioszthattak volna. Sajnos a díjazottak sora véges volt, mindenkit szerettek volna kiemelni. Az, hogy én kicsit kiemelkedőbb voltam a többiek között, talán a főszerepemnek is betudható. Szerintem mindenki odatette magát.
– Huszonöt éve a társulat tagja, számos feladat hárul önre, mi az, ami különösen fontos a számára?
– Az utánpótlás kérdése. Rengeteg kamasz kerül ki a kezeim közül, akik nem feltétlenül erre a pályára készülnek, de úgy érzem, hogy kapnak tőlünk önbizalmat, támogatást, és ezt az élet bármelyik területén tudják kamatoztatni. Mindig van egyébként vérfrissítés, csak közben a fiatalok mennek főiskolára, egyetemre, kevésbé tudnak hazajönni és próbálunk új tagokat bevonni. És egyre tehetségesebbek jönnek.
– Milyen szerepet játszik szívesen, voltak kedvencek?
– Én minden karakter megformálását komoly feladatként kezelem, ennyi idő után már nagyon szép szerepeket tudhatok magam mögött, de valamiért mindegyik kedves volt számomra. A jövőben viszont szívesen eljátszanám, Csiky Gergely „nagymamáját”, de addig még van időm.
– Vígjáték vagy dráma?
– Őszinte leszek, dráma. Én egy drámai alkat vagyok, szeretek szenvedni. Nagyon, és azt hiszem, hogy tudok is. A vígjátékot is szeretem, de azt mondom, hogy inkább szeretek drámai, valós helyzetet olyan hitelesen visszaadni, ami a nézőre tényleg hatással van, nekem ez a fontos.
– Milyen darabbal készülnek még a közönségnek idén?
– Egy kamaradarab bemutatását tűzte ki célul a társulat, sok mindent nem szeretnék elárulni, de talán nyár végére, szeptember elejére színpadképes lesz. A Dogwille című darabról van egyébként szó. Érdekes játszási módot igényel, ahol borzalmasan nehéz elsajátítani ezt a fajta színpadi létet. Olyan darab, ahol kíméletlenül az arcunkba vágják a brutalitást, a kellemetlenséget, a megkérdőjelezhető őszinteséget. Ez egy ilyen igazi emberismereti lecke lesz. Kísérleti tanpélda.
SZD
Körmendi Híradó
Eseménynaptár
Hírek, aktuális
2024-04-24 11:09
Holnap kinyit a Körmendi Mozi
A moziban csütörtöktől vasárnapig lesznek vetítésekTovább
ÖNKORMÁNYZAT
