Hírek, aktuális / Körmendi iparos emlékeket mutat be az új állandó tárlat

2022-06-28 16:39:53
Jól látható változást lehet megfigyelni a helyi múzeumban
 
Körmendi iparos emlékeket mutat be az új állandó tárlat
 
Új állandó kiállítás nyílt a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban Műhelyélmények – Körmendi iparos emlékek címmel. A tárlatnak az egykori parádés istálló ad helyet.

Az új kiállítás megnyitása ismét különleges alkalmat jelentett, ami nem ritka az intézmény történetében. Az elmúlt évtizedet tekintve több jelentős tárlatot is összeállítottak a múzeum munkatársai. 2014-ben nyílt meg a Körmend és a Batthyányak évszázadai, 2017-ben a Cipőtörténeti Gyűjtemény és a Vadászlak a Várkertben, 2021-ben pedig a Szalon és ebédlő a Batthyány-kastélyban című állandó kiállítás. 

Folyamatos fejlődés 
Amikor a helyi önkormányzat 2013-ban átvette a múzeum fenntartását, egyetlen állandó kiállítás volt, három teremben. A fejlődés folyamatos és jól látható, hiszen most már négy állandó kiállítása van az  intézménynek, összesen tizenegy teremben. Ehhez jön még hozzá a Várkertben található Vadászlak öt kiállítótere. 
A mostani tárlat  étrehozásában nagy szerepe volt Bebes Árpád néprajzkutatónak, aki a kiállítás kurátora is volt egyben.
A megnyitón Bebes István, Körmend város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A városvezető kitért arra, hogy a Batthyány-kastély számos lehetőséget nyújt állandó vagy időszaki kiállítások rendezésére. Ezeket a tereket a múzeum  munkatársai mindig igényes tartalommal töltik meg, amihez pályázati támogatást is kapnak. A mostani kiállítás olyan értékeket mutat be, amelyek már nincsenek jelen a  térségben,  vagy csak nyomokban. A kiállított berendezési tárgyak, műhelytartozékok rávilágítanak, hogy milyen volt elődeink – mestereink, iparosaink – élete. –A szándékunk az, hogy a kastélyban lévő tereket megtöltsük tartalommal, a környezetet szebbé tegyük és minél több lehetőséget biztosítsunk az itt élőknek és az ide érkezőknek, hogy a Batthyányakhoz kötődő emlékeket és a városhoz kötődő hagyományokat, mesterségeket megismerjék – mondta zárszóként a polgármester. 


Sikeres munka
Dr. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Dr. Batthyány–Strattmann László Múzeum a körmendi önkormányzattal együttműködve fantasztikus munkát végez, hiszen rendre sikeresen szerepel a Kubinyi Ágoston Program pályázat programjain. 2017-ben tízmillió forint, 2018-ban tizenkétmillió forint, 2019-ben pedig újabb tízmillió forint támogatást nyert el a helyi múzeum állandó kiállításainak létrehozására, bővítésére.
Most pedig éppen a legutóbbi,  húszmillió forintos támogatásból felépített Műhelyélmények című állandó kiállítás nyitotta meg kapuit. – A kastély egyik melléképületében, a parádés istállóban látható kiállítás fontos területet elevenít meg: az egykori körmendi mezőváros kézművesiparát mutatja be, helyben működött műhelyek rekonstruálásával és az egyes munkafolyamatok ábrázolásával. 

Hagyomány és érték 
Dr. Horváth Sándor néprajzkutató megnyitó beszédében a kiállítás két szélső pólusát említette, a vasművességet, illetve a mézeskalácsos és gyertyaöntő mesterséget, ezek közül különösen a kovácsmesterségnek van nagy múltja Vas megyében. – Volt szó hagyományról, értékről, nagyon helyesen. Én arra szeretném kérni a látogatókat, hogy úgy nézzék meg ezt a kiállítást, hogy maguk is kedvet kapjanak a kézműveskedéshez – fogalmazott. Bebes Árpád, a kiállítás kurátora részleteiben ismertette az új tárlat anyagát. Elhangzott, hogy a kiállítás létrejöttét az is motiválta, hogy a múzeumi raktárban összegyűjtött anyagot szerették volna a nagyközönség elé tárni. – Nem az installáció mennyisége, hanem a tárgyak  mennyisége volt számunkra a meghatározó, amelyek arra emlékeztetnek, hogy mi is a legfontosabb a múzeumban. Nem szabad, hogy az installációban elvesszen a tárgy – fogalmazott a kurátor, majd azt is kiemelte, hogy a kiállításban van egyfajta organizált káosz, amely a mesterembereknél igencsak jellemző.


További képek a galériában


TJ
Körmendi Híradó
Fotó: Jámbori Tamás



 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

2024-03-28 09:41

Nyertes pályázat

Új óvodakertet hoznak létreTovább

2024-03-28 09:29

Pályázati kiírás

ingatlan bérbeadásaTovább

2024-03-27 14:00

Iskolai beiratkozás

2024/2025-s tanévTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink