Hírek, aktuális / Körmend lakosságának első világháborús hősiességét idézték fel

Körmend lakosságának első világháborús hősiességét idézték fel
Május utolsó péntekén tartották Körmenden a Hősök napi megemlékezést a Hősök terén. Az ünnepség a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak szereplésével kezdődött, műsorukat  Kovácsné Gerencsér Katalin tanárnő állította össze és rendezte. Őket ünnepi beszédével Hadnagyné Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár igazgatója követte, aki először a Magyar Hősök  Emlékünnepének történetét elevenítette föl, melyen 2001 óta az I., a II. világháború és az 1956-os forradalom hőseire emlékezünk.
A szónok ezúttal a hangsúlyt az I. világháborúra helyezte. A Nagy háború során a történelmi Magyarország vesztesége 660 ezer halott és több mint 800 ezer hadifogoly volt. „Emlékezem a frontra vonult, ott elesett katonákra és azokra, akik itthon maradtak, Körmenden hoztak egyéni és közösségi áldozatokat, gyászoltak és túléltek. Nekünk, akik ma itt élünk, ők valamennyien a hőseink. A máért, értünk küzdöttek, miattunk nélkülöztek, adakoztak a szinte semmiből, sínylődtek hadifogolytáborokban és haltak a harcmezőn hirtelen, fájdalmas halált” – jelentette ki. Ezután többször is a Rábavidék korabeli tudósításaira, vezércikkeire hivatkozott. A lap 1914-es évközepi számai egy békés, nyugalmas kisváros mindennapjairól tudósítottak a közelgő világégésre semmi sem utalt Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáig. Egy hónapig, a mozgósítás elrendeléséig a háború szó nem jelent meg az újságban. Az  ország területén 65 éve nem járt idegen hadsereg, így nem tudhatták, hogy valójában mi is vár rájuk.
1914. július 31-én, amikor 17 órakor megérkezett az értesítés a mozgósításról, lelkesedés, éljenzés fogadta. Aztán alig több, mint két hét telt el a hadba indulásig, a város érzelmes hangon búcsúzott ifjaitól. A népfelkelő pótzászlóalj elutazása után egy héttel később a honvédzászlóalj is útra kelt. A száztengelyes vasúti szerelvényen 25 tiszt, 1075 katona, 51 hátasló és lovaskocsi indult a galíciai harctérre. Tizenegy nappal később átestek a tűzkeresztségen, ekkor közülük tízen meghaltak, nyolcvanan pedig megsebesültek. A Rábavidék igyekezett tartani a lelket az itthon maradottakban, hogy ne csüggedjenek, ne veszítsék el hitüket a győzelemben, és az elesettek hozzátartozóit igyekeztek vigasztalni. Hamarosan el kellett kezdeniük a városba érkező sebesültek ápolását, és segélyezési  bizottságok alapítása vált szükségessé a rászorultak terheinek enyhítésére. A vasútállomáson megálló, a frontra tartó katonavonatok legénységének a körmendi hölgyek rendszeresen vittek élelmiszert.

Veszteségek ideje
1915 húsvétján, a háború kilencedik hónapjában jelent meg az első pesszimista hangvételű cikk. „Ma nincs ünnep, ma nincs hétköznap, ma csak véres, irtózatosan véres, egyforma napok vannak, amelyek csak a halottak és sebesültek számában, meg a harcok hevességében különböznek egymástól” – írták ekkor. Az itt állomásozó katonák körében kitört a kolerajárvány, aztán a kiütéses tífusz kezdett terjedni. Gyűjtéseket indítottak a háború sújtotta területek megsegítésére. A háború finanszírozásához hadikölcsönt bocsátottak ki, a három körmendi takarékpénztárnál csaknem másfél millió koronát fektettek be. A gazdaság elkezdett összeomlani, az ipartestület 288 tagja közül 109-en bevonultak, 78-an pedig beszüntették működésüket a piac beszűkülése miatt. Nőtt az infláció is, jöttek a keddi és pénteki húsmentes napok. Elkezdődtek a rekvirálások, a hadiipari nyersanyagokat és fémek a háztartásokból is kezdték összegyűjteni. A templomok is fokozatosan kezdték beszolgáltatni harangjaikat. A legnagyobb veszteségek 1916-ban is az orosz fronton érték a körmendi katonákat. A Balkánon ugyan megszűntek a harcok, de augusztusban újabb frontok nyíltak Erdélyben. Egyre több hadirokkantat, hadiözvegyet, árvát kellett ellátni. A munkaerőhiány is jelentős problémákat okozott. 1917 februárja és áprilisa között a 20. honvédezredet, benne a körmendi III.  zászlóaljjal az olasz harctérre helyezték át. Rendszeressé váltak a rekvirálások, megnövekedtek a közétkeztetési problémák és a beszállásolt katonákkal járó anyagi terhek, valamint a VI. és VII. békekölcsön jegyeztetésével járó nehézségek. „Immár negyedik éve mintha Istenítélet volna! Mintha a világnak éppen az a része, mely Krisztus követésével kérkedett, önmagát akarta volna e hosszú, rémes iszonyatosságokkal megcsúfolni, meggyalázni, meghazudtolni!” – írta a Rábavidék. Karácsony előtt néhány napig nem tudtak áramot biztosítani, majd leégett a villamos telep, a szegénység, a hideg és a fáradtság mellé teljes sötétség borult a városra, viszont ez volt az az év, amikor az itthon maradottakkal kapcsolatban kimondatott  a Rábavidék lapjain, hogy áldozatvállalásuk miatt ők is hősök.

Körmend hősei
Aztán beköszöntött 1918-as esztendő, a kimerülés és az összeomlás éve. A körmendi honvédek súlyos veszteségeket szenvedve Piavénél harcoltak, november 17-én a zászlóaljukból 52 fő ült vonatra Szentgotthárdnál, hogy leszereljen, de előtte 300 kilométert gyalogoltak a magyar határig. Év közben az orosz hadifogságból 22 fő érkezett haza. Amikor már azt  gondolták, hogy nem lesz több áldozat, beütött a spanyolnátha járvány, melynek nagyon sokan estek áldozatul a harcok befejezését követően.
A város 1927-ben emelt emlékművet a háborúban elesett körmendi katonáknak, amelyre akkor 192 név került. „A világháborús emlékműre még sok, számtalan nevet lehetne írni. Igaz, ők nem a fronton, halálukkal váltak hősökké, hanem mindazzal a cselekedettel, áldozathozatallal, amelyet itthon, Körmenden tettek. Feláldozták ők is magukat a gonosz feletti győzedelmeskedésért, egy szebb jövőért, értünk, hogy ma itt lehetünk” – zárta szavait a szónok.

További képek a honlapon >>>itt

CST
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó