Hírek, aktuális / Jövőre már kötelező lesz a nyelvvizsga

2019-02-13 19:21:09
Jövőre már kötelező lesz a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez


Kötelező lesz a nyelvvizsga 2020-tól a felsőoktatási felvételihez. A minisztérium nem tervezi a dátum elcsúsztatását, az ezzel ellentétes sajtóhírek tévesen jelentek meg – tudta meg a Magyar Nemzet.

Kiemelték: nincs és nem is várható semmilyen változás a 2014 végén kihirdetett rendelkezésekben, amelyek szerint 2020-tól a felvételnek a felsőoktatásba alapfeltétele lesz egy legalább B2 szintű, általános nyelvi, komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű okirat, valamint minimum egy emelt szintű érettségi vizsga vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevél. Utóbbi alól kivétel a művészeti képzési terület – közölte a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke úgy vélekedett: a felsőoktatási intézmények feladata elsősorban a szaknyelvi képzés, így jó iránynak tekinthető, hogy nyelvvizsga szükséges a felvételihez. Jelezte, hogy az utóbbi években a felsőoktatásba jelentkezők mindössze 45 százaléka rendelkezett nyelvvizsgával. A felvett diákok esetében kissé nagyobb az arány, mintegy 55 százalék – tette hozzá, megjegyezve, hogy Budapesten és a megyeszékhelyeken sokkal jobbak az eredmények.
A Nemzeti alaptanterv legalább 936 nyelvórát biztosít a diákoknak az érettségiig a közoktatásban, aminek a szakember szerint bőven elegendőnek kellene lennie egy nyelvvizsga megszerzéséhez. Berényi Milán úgy vélekedett, hogy erős motiváció esetén egy év alatt is el lehet érni a középfokú szintet.

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

2024-04-18 16:20

Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntője Körmenden

Továbbjutott az Olcsai csapataTovább

2024-04-18 15:56

Áramszüneti tájékoztató

Új fogyasztó bekötéseTovább

2024-04-18 10:42

Szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából

Nevezési határidő: április 22.Tovább

2024-04-18 10:34

Gyermek Művészeti Fesztivál

2024. április 23-24.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink