Hírek, aktuális / Ingyenesen letölthető a koronavírus elleni védőoltást igazoló mobilalkalmazás

2021-05-26 08:55:06
Ingyenesen letölthető a koronavírus elleni védőoltást igazoló mobilalkalmazás a szolgáltatóknak és az oltottaknak is

A Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi” nevű applikáció nagyban megkönnyíti mind az oltottak, mind a sok embert fogadó szolgáltatók (pl. mozik, színházak, koncertek, fesztiválok, sport és egyéb rendezvények szervezőinek, vagy akár éttermek) dolgát. Azokon a helyeken, ahol a látogatás védettségi igazolványhoz kötött, a szolgáltató mostantól  - a védettségi igazolvány felmutatása helyett - akár QR-kód leolvasóval is ellenőrizheti, hogy a látogató oltott-e vagy sem. Az alkalmazás Androidos és iOS-es mobiltelefonokra is letölthető, és az a szolgáltatóknak és az oltottaknak is ingyenes.


Az alkalmazás tehát azoknak is nagyban megkönnyíti az életét, akik már megkapták az oltást, de valamilyen oknál fogva a védettségi igazolványt még nem. Az alkalmazást használó szolgáltatók pedig nem csak a beléptetést tudják így egyszerűsíteni, hanem jelentősen tudják vendégkörüket is növelni.  Az alkalmazás az első védőoltás rögzítése után gyakorlatilag azonnal képes igazolni az oltás tényét, mert közvetlenül össze van kötve az oltóorvosok által használt informatikai rendszerrel (EESZT). Az alkalmazás így egyértelműen jelzi az oltás hiányát is. A mobilalkalmazás tehát az oltás tényét igazolja, a vírusfertőzésen való átesettséget nem igazolja, azt továbbra is csak a védettségi igazolvány igazolja.
Az alkalmaz használatának lépései:
1)      Töltse le az EESZT mobilalkalmazást a telefonjára!
2)      Regisztráljon a www.eeszt.gov.hu  honlapon! Ehhez elektronikus azonosítás  szükséges (Ügyfélkapu, e-Személyi Igazolvány, Telefonos Azonosítás).
3)      Regisztráció során meg kell adni egy 6 jegyű PIN kódot, a mobileszközön az alkalmazás használatához is csak ezt a PIN kódot kell használni.
4)      A regisztráció után az alkalmazás használatra kész.
5)     Az alkalmazás használatához jelentkezzen be a regisztráció során megadott PIN-kóddal!
6)     Válassza ki a  COVID-oltásigazolás menüpontot; amennyiben van megfelelő oltás, megjelennek annak információi. A felhasználó azonosítását követően igazolja az oltott nevét, TAJ-számát, az oltás idejét, vagy annak hiányát. 
7)     Ha Ön olyan helyre megy, ahol védettségi igazolvány szükséges, a szolgáltató  az EESZT Covid Control applikáció segítségével ellenőrizheti az Ön oltásának meglétét.
szolgáltatók a vendégek/látogatók beléptetésekor tehát az EESZT Covid Control applikációval tudják ellenőrizni, hogy a vendég/látogató oltott-e vagy sem. Ehhez a  szolgáltatóknak ezt az EESZT Covid Control applikációt kell letölteniük.
Regisztráció védőoltásra: www.vakcinainfo.gov.hu
Regisztráltaknak online időpontfoglaló oltásra www.eeszt.gov.hu


További információ: koronavirus.gov.hu

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

2024-04-18 16:20

Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntője Körmenden

Továbbjutott az Olcsai csapataTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink