Hírek, aktuális / Időgép

Minden település történetében vannak le- és felszálló ágak. Meghatározza ezt a kultúra-gazdaság-politika hármasa, vagy akár a külső, nemegyszer kényszerítő körülmények. Az 1960-as évek második felétől a kádári konszolidáció felgyorsult. Egyre több pénz jutott a Vasfüggöny sújtotta nyugati határvidékre, így Körmendre is. 
Bár csak 1978-ben nyerte viszsza városi rangját a nagyközség,  lendületes fejlődése jóval előbb  beindult. Ahhoz, hogy egy adott város sikeres legyen, minimum két feltétel mindenképpen kell: a képzett emberek és az ezt biztosító oktatási intézmények kedvező együttállása. A hatvanas évek közepétől városunk szellemi élete akkora lendületet vett, hogy erre máshol is felfigyeltek. Például a fővárosi egyetemeken, ahol a helyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában végzettek egyetemi, felvételi aránya meghaladta az országos átlagot. Ezt a  lendületet mintegy megalapozta a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, majd főiskola, amely ezen túl fellendítette a mezőgazdasági termelést, illetve ipari környezetet is. A városban működő mezőgazdasági üzemek olyan szakemberekhez jutottak, akik értették és alkalmazták a kor színvonalán álló technológiákat, így fokozva az adott üzem hatékonyságát. Ez pedig tovább növelte a település súlyát, befolyását. Ráadásul mintául is szolgált a főiskola, hiszen értelmet és célt adott a középiskolai tanulmányoknak: meghaladhatod a szakmunkás vagy irodai létet, ha sikeresen felvételizel és mérnök leszel. A folyamat kölcsönössége persze az alsóbb szintű, általános iskolai oktatásra is kihatott, kedvezően.
Ekkor a körmendi tanintézetekben népes és rendkívül felkészült tanítói, tanári gárda oktatott. Nem csoda, hogy jó képességű fi atalok ezrei kerültek ki a padokból.
A szellemi háttér tehát adott volt az eredményes ipartelepítéshez. Így Körmendre a nagyüzemek is felfi gyeltek. Gyárat nyitott, illetve fejlesztett a szombathelyi Sabaria Cipőgyár, a Styl Ruhaipari Vállalat, érdekeltsége volt a mezőgazdasági gépgyártásban jeleskedő KERIPAR-nak. De említhetnénk a Malomipart, a Ládagyárat, Fatelepet, az Élgépet, a Műszaki Ipari Szövetkezetet. De leginkább a fővárosi Lacta Tápszergyárat, amelynek alapkövét 1969-ben rakták le, s amelyből kinőtt a nemzetközi hírű EGIS Gyógyszergyár. Jó megélhetést nyújtottak a vasút, a TÜZÉP, a Volán telephelyei. Működött a városban Húsfeldolgozó, Téglagyár, és még sok kisebb üzem. Nem elhanyagolható a kádári nagy találmány, a háztáji, amelynek keretében működhetett az egyébként jóval korábban kialakult és hazai unikumnak számító bolgárkertészet. Ott pedig, ahol munka, termelés van, jövedelem is akad. Ahogy a város munkássága anyagiakban gyarapodott, úgy futott fel a kereskedelmi szektor, benne a vendéglátás. Valóságos boltnyitási láz tört ki a hetvenes években – egyébként ez volt a kádári „aranykor” –, több nagy üzlet és áruház is kinyitott.
Ma már kissé hihetetlennek tűnik, de akkoriban csaknem 40 (!) vendéglátóhely működött a városban, étteremtől kezdve a sörözőn/ borozón át az éjszakai mulatóig. Kinyílt picit a világ is, ha nem is nyugat felé. A 8-as főút átszelte a várost, és általa gyorsan el lehetett jutni a nagyobb városokba, főleg Budapestre. Az értelmiségi réteg letelepedésében és megtartásában ezek a  szempontok fontos szerepet játszottak és előrevetítették a jövő lehetőségeit, például a turizmus területén.
Az anyagi gyarapodás kinyitotta a kaput a szellemi töltekezések, a sport előtt is. A főiskola elvileg belső használatú kulturális programjait egyre több városi látogatta, de nagy számban érkeztek művészeti csoportok, főleg néptáncosok a megyeszékhelyről. Ekkoriban vált rendszeressé a kulturális kapcsolat és csere a főiskola és a szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet, a későbbi Tanárképző Főiskola hallgatói között. Utóbbiak műhelyként is tekintettek a nagyközségre. A Művelődési Központban irodalmi szakkör, majd színpad működött, amely hozzájárult a mai, nívós színjátszói közösség kialakulásához. Rendszeresek voltak az ifjúsági programok, az ötórai tea néven futó beat-rendezvények. A kor sztárjai – Illés, Omega, Atlantisz, Zalatnay, Vox – feldobták a fiatalokat, akik maguk is a húrok közé csaptak. És hát olyan előadóknak tapsolhatott a kultúrára vágyó körmendi, mint Mensáros László, Gobbi Hilda, vagy Ruttkai Éva, Psota Irén.
A városi könyvtár jelentős olvasótáborral bírt, és máig ható érdeme, hogy nagy erőket fordított a helytörténeti anyagok gyűjtésére, mentésére. Ezzel akarva-akaratlanul is megőrizte, mintegy átmentette azokat a polgári jellemzőket – legyen szó tárgyi, vagy szellemi hagyatékról – amelyek erkölcsi tartást adnak az egyénnek és a közösségnek. Itt említhetjük a könyvtár egyik dolgozóját, a kiváló helyismereti fotóst, Tóth Lászlót, Dodót, aki több ezer fotó dokumentummal gazdagította szellemi örökségünket. Ezek a felvilágosult folyamatok a „munkás-paraszt  proletárdiktatúra”  kereti között nem mehettek volna végbe, ha nincs az ezt eltűrő, erről hallgató, sőt néha még támogató párt- és tanácsi vezetés. Amikor szóba került a főiskola bezárása, mondhatni a végsőkig küzdöttek a körmendi funkcionáriusok a megmentésért. Nem sokon múlt a sikeres lobbizás, ám a negatív döntést a legmagasabb helyen hozták meg…
A hetvenes évek elejére Körmend fejlesztése profi tervezők kezébe került. Ennek nyomán újult meg a belváros, épült ki az infrastruktúra, lett erősebb a Rába gátrendszere. A pártpolitika, bár uralta a terepet – erős volt például a Munkásőrség bázisa –, de nem törte le erővel a hivatalostól eltérő kezdeményezéseket.
Ez volt a híres-hírhedt 3T (Tiltás, Tűrés, Támogatás) kora. Amelyben, némi túlzással, picikét lehetett „lázadni”, más utakat keresni. A hetvenes évek közepére Körmend a megye három  legdinamikusabban fejlődő települése között találta magát. Ennek elismeréseként jött a jelentős állami pénzzel is járó városi rang. Ez nemcsak jogos kívánalmat teljesített, de elismerte a település hangsúlyos szerepét a nemzet történelmében. Mégpedig a Batthyányak révén, akik remek kastély- együttest és parkot hoztak létre a Rába partján. És ezzel évszázadokra meghatározták azt a szellemiséget, amely nyomaiban ma is tetten érhető. A történelmi folyamat kiteljesedése is kellett ahhoz, hogy az immáron város még hosszú évekig tovább vihessen pezsgő kulturális és gazdasági életét. Nem is szólva a nemzetközi hírűvé vált kosárlabda csapatról. A folyamat azonban a Mezőgazdasági Főiskola bezárásával megtört. Elindult egy lassú
átalakulás, ami más irányokat jelölt ki. A következőkben erről is szólunk.
 

Lerakták a fotózás alapjait Ma a város kiemelkedő kulturális ékei közé tartozik a néptánc és a fotóművészet. Mindkettő erős alapokon áll, és országos, sőt, nemzetközi hírű. A fotózás alapjait még a hatvanas években rakták le, fontos helyszíne volt a Művelődési Otthon, illetve a Városi Könyvtár dokumentációs részlege. A „művházban” labort építettek ki, a sima utcai fotózástól gyorsan eljutottak a művészi  kísérletekig. Ebben meghatározó szerepe volt a városi  tanács fiatal munkatársának, Horváth Györgynek. Ekkoriban rendezték meg az első tárlatokat, szerény feltételekkel, de erős látogatottsággal. A szakkör lerakta az igényes fotózás alapjait, így hozzájárult a mai, pezsgő fotósélethez. Amely 2011-től kezdődően a 3F-K Fotóklubban teljesedett ki. kor

(Kozma Gábor)
Körmendi Híradó