Hírek, aktuális / Egy közösség vagyunk, minden ember ugyanúgy számít

2024-01-29 09:05:59
Egy közösség vagyunk, minden ember ugyanúgy számít

– Nem volt könnyű az elmúlt esztendő, ennek ellenére több nagyberuházást is átadtunk, ezek mind a körmendiek lehetőségeit gazdagítják – mondta évértékelőjében Bebes István polgármester.

– A 2023-as év elején az energiaválság összes problémája kicsúcsosodott, túl kellett lenni a nehézségeken. A kezdetektől vallom, hogy minden egyes fejlesztés, ami a város érdekében történik – legyen az kicsi vagy nagy volumenű -, egyaránt fontos, hiszen az itt élők érdekét szolgálja. Azt gondolom, Körmend varázsa éppen ebben rejlik. Egy közösség vagyunk és minden ember ugyanúgy számít itt – mondta elöljáróban Bebes István. A polgármester a nagyobb beruházások kapcsán elsőként a Rábán aluli városrész csapadékvíz elvezetését említette, ami 249 millió forintos TOPos forrásból valósult meg. A Rába-part kiemelt területe volt a fejlesztéseknek: kormányzati támogatással egy hatékony árvízvédelmi rendszer kiépítésére került sor, amelynek haszna már a tavaly augusztusi árvíz idején megmutatkozott. A város kezelésében is több Rába- partot érintő projekt futott egy időben, 560 millió forint értékben, turisztikai céllal: az egyik eredmény az Ökocentrum felépítése volt, amely korszerű, akadálymentesített létesítmény 361 négyzetméter alapterülettel. Megújult a folyóparton a strandterület is: multifunkcionális sportpálya és játszótér épült, a kényelmet térbútorok szolgálják. Új vízre szálló helyet is kialakítottak, kedvezve a vízi sportok szerelmeseinek. Kisebb komfort-beruházások a Bárkaháznál is történtek: új öltözőfülke, két fedett piknikgarnitúra, akadálymentesített parkoló is készült az új kerítés mellett.
-Az elmúlt évben teljesen megújult a körmendi Mozi és a Kölcsey utca, erre a beruházásra nagyon büszkék vagyunk. A belváros kiemelt jelentőségű minden szempontból. Vannak még feladatok, gondolok például a Hétemeletes tömbbelső megújítására vagy különböző útfelújításokra, de lépésről lépésre haladunk, ezt bizton állíthatom. A létesítmény üzemeltetésére most pályázatot írunk ki. Meggyőződésem, hogy nem lehet elkapkodni a döntést, bízom benne, hogy tavasszal megnyithatja kapuit a létesítmény. Komplex üzemeltetésben gondolkodunk a mozit, a kiszolgáló helyiségeket és a büfét illetően. Szeretnénk, ha olyan épülete lenne a körmendieknek, ami nemcsak a kezdetek hurráoptimizmusában működne jól, hanem hosszú távon is – tette hozzá a városvezető, majd a Batthyány-kastély szomszédságában lévő barnamezős beruházást említette. Az egykori cipőgyári épületeket lebontották, a területet megtisztították és gyakorlatilag összenyitották a Várkerttel. A további fejlesztésekre, valamint a Várkert megújítására a tervek megvannak, pályázati forrást keresnek. A polgármester elmondta azt is: a régi MHSZ épületek értékesítése megtörtént egy pályázat során, ott várhatóan elkezdődik egy komolyabb beruházás, amelynek során egy bevásárlócentrumot alakítanak ki.


– Közösségi eseményeink, nagyrendezvényeink az elmúlt évben is remek színvonalon valósultak meg mind a kultúra, mind a sport területén. A Tour de Hongire nemzetközi kerékpárverseny üde színfoltja volt az évnek, nagy élmény volt mindannyiunknak.
A civil szervezetek támaszt jelentenek a városnak, és ez fordítva is igaz: az önkormányzat igyekszik támogatni az egyesületeket, hiszen segítségükkel számos eseményt lehet tető alá hozni, nem kell a szomszédba menni. Munkájukra a továbbiakban is számítunk – hangsúlyozta Bebes István.
Megtudtuk: tervek 2024-re is vannak. TOP+ forrásból elindulhat a horvátnádaljai óvoda felújítása. A Bástya utca rendbetétele is a  prioritások közé tartozik, jelenleg tartaléklistán – de az első helyen – van a projekt. A közvilágítás felújítása szintén fontos beruházás, a tervek elkészültek a lakott és a nem lakott területekre egyaránt. Teljesen energiatakarékos megoldásban gondolkodnak, a beruházást – amelynek költsége 280 millió forint – a város önerőből valósítaná meg. Jelenleg a közbeszerzés kiírása előtt állnak. Az úgynevezett Hétemeletes tömbbelső megújításával lenne teljes a kép a belváros rekonstrukcióját illetően, a tervek megvannak, forrásra várnak. A jövőben szeretnénk Körmendre hozni az Országos Tűzoltó Napot. A Batthyány kastélyban, a hozzá tartozó épületekben, illetve a környező zöldterületeken minden adott egy remek rendezvényhez, ezt korábban a Vas Vármegyei Tűzoltó Nap és a Vas Vármegyei Vadásznap is bizonyította.

TJ
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-16 10:05

Szezonnyitás a Rábán

A nagy vízreszállásTovább

2024-04-16 09:16

Természetjáró és kézműves táborok

Lehetőség van napközis és bentlakásos táborozásra isTovább

2024-04-16 09:04

Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres

Körmendi Kastélyszínház TársulatTovább

2024-04-15 16:14

Felhívás!

Rába-takarításTovább

2024-04-15 10:42

Bemutatkozó kiállításnyitó

2024. május 13.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink