Hírek, aktuális / A város tizenkét temetőjének története

Az év első Várostörténeti Akadémiáján Móricz Péter, a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum intézményegység vezetője tartott előadást a körmendi temetőkről.
A történész elmondta: Magyarországon Szent László és Könyves Kálmán uralkodása alatt rendelték el a templomok közvetlen környezetébe, a templomkertekbe, vagy más néven cintermekbe való temetkezést. A körmendiek – az ország többi településéhez hasonlóan – a középkorban a templomaik körül temetkeztek. Körmendnek három temploma is volt már az  Árpád-korban, ezeket az egész középkor folyamán használták, sőt, kettő körül biztosan temetkeztek is. A Szűz Mária templom a vásártér déli oldalán, a mai Járásbíróság helyén állt, temetőjét még a 17. században is használták. A templomot az első, 1667. évi városalaprajz készítésekor már nem jelölték, helyére a 18. században sóházat, ennek helyére pedig az 1910-es években Járásbíróságot építettek. Utóbbi alapozásakor talált emberi csontok bizonyítják az egykori temető létezését.
– A Szent Erzsébet templom 1244-ben már állt a jelenlegi plébá niatemplom helyén, temetője a 18. század végéig volt használatban. Régészeti feltárás 1993-ban zajlott a templomtól keletre található területen, amikor öt középkori sírt találtak. A sírok mind koporsós temetkezésekre utaltak – fűzte hozzá az előadó. Elhangzott az is, hogy a 17. században már létezett a Szecsődi út mentén egy úgynevezett vitézi temető. Ezt akkor hozhatták létre, amikor a város a református felekezetű Batthyány II. Ferenc birtokába került. Egy 1756-os egyházi összeírásban ez olvasható a temetőről: „A protestánsoknak saját temetője a mezővároson kívül, a szecsődi út mellett van.” A történész hozzátette: 1774- ben a körmendiek új temetőt hoztak létre a településtől északra.
Az 1857. évi kataszteri térkép tanúsága szerint a temető a város északi peremén, a Szombathelyi (ma: Thököly Imre), az Öregköz (ma: Kossuth Lajos) és a Mező (ma: Bercsényi) utcák  határolta területen feküdt. Az ótemetőként ismert sírkert 1882-re annyira zsúfolttá vált, hogy közegészségügyi szempontból fenntarthatatlannak ítélte a körmendi szolgabíró. 1884-ben a városbíró jelentette, hogy az új temető kialakítása tovább nem elodázható, mivel már nem lehet új sírokat ásni anélkül, hogy emberi csontok ne kerülnének a felszínre. A város ezért 1886-ban megnyitotta a Képúti új temetőt, de ide – a terület mérete miatt – csak rövid ideig temetkeztek. Körmend ma is használt temetőjét 1911. november 5-én szentelték fel. Az első temetés 1912. január 1-jén történt: Török Ferenc erőőrt helyezték örök nyugalomra.
Az 1920-as évektől a temetőben – csapadékos idő esetén – nagy gondot jelentett a talajvíz. „Nedves időben a 2 méter mélyen leásott sírok 70 cm mély vízréteggel telnek meg. A koporsók valósággal úsznak a vízben. A körmendi halottak tehát állandóan vízben feküsznek – tudósított a szomorú jelenségről a helyi hetilap. A temetőőr ezért a sírokat csak 130 centiméter mélyre  ásta, hogy a gyászoló közönséget ne rémítse meg a vízbe temetéssel, ez azonban közegészségügyi veszélyt jelentett. Kevey István körmendi főszolgabíró kezdeményezte a temető talajvízmentesítését.
A temetőt 1953-ban a Vas Megyei Temetkezési Vállalat vette át, 1992-től pedig Kovátsik Gyula helyi vállalkozó a fenntartója, akinek családja 1874 óta foglalkozik temetkezéssel. Móricz Péter a körmendi zsidó temetőkkel kapcsolatban elmondta: az izraeliták már 1705-ben megalapították a chevra kadisájukat, amely a temetőjükről és a temetésekről gondoskodott. Legrégebbi temetőjük a későbbi Kossuth és Bercsényi utcák határolta 412 öl nagyságú területen feküdt. A temető 1851- ben betelt, ezért Batthyány Fülöp herceg a keresztény sírkerttől északra területhasználati jogot adományozott a körmendi zsidó hitközségnek temető céljára. A mindössze 583 négyzetöl nagyságú második zsidó temető a mai Kossuth, Bercsényi és Vasútmellék utcák által határolt területen feküdt. A körmendi zsidóság harmadik, utolsó temetőjét 1910-ben nyitották. A városi temető céljára kisajátított 10 holdas hercegi birtokból az izraelita hitközség 2 holdra tartott igényt. A holokauszt után négy évvel vandál pusztítás érte a körmendi zsidó temetőt: „A sírkertnek valamenynyi sírját feldúlták és összemocskolták, a virágokat kitépdesték és széjjelszórták, a sírokat díszítő egyéb tárgyakat elhordták, nyolc sírkövet pedig csákányokkal öszszetörtek” – tudósított a Kis Újság 1948-ban.
A körmendi zsidó temető ravatalozójának falán emléktáblákra vésték azoknak az izraelita vallású körmendi polgároknak a nevét, akiket Auschwitzban gyilkoltak meg 1944 folyamán. A 20. században három szomszédos települést csatoltak a nagyközség jogállású Körmendhez: 1923-ban Alsóberkifalut, 1969-ben Felsőberkifalut és Horvátnádalját. Utóbbi városrész temetőjének legérdekesebb síremléke kétségkívül Henits Annáé. A népies barokk formájú sírkereszt felirata szerint az 1796-ban itt eltemetett asszony „Hét Papok Nevelő Annya” volt. Henits Anna három fiúgyermekéből nevelt papot, és négy rokon gyermekre is gondot viselt, akik szintén a papi pályát választották.

Tóth J.
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó