Hírek, aktuális / A nemzeti ünnephez kapcsolódó kiállítás nyílt az oviban

2023-03-15 10:12:32
A közösséghez való tartozás élményét már a legkisebbekben is szeretnék elmélyíteni

A nemzeti ünnephez kapcsolódó kiállítás nyílt az oviban

Évek óta rendeznek a március 15-e előtti időszakban, kimondottan a nemzeti ünnephez kapcsolódó kiállítást Körmenden a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda székhelyintézményében.



A kiállítás néhány hétig megnézhető


Az idei tematikus tárlat a napokban nyílt meg. Közösségi összefogással rendeznek 2018 óta rendszeresen- mindig a március 15-e előtti hetekben- kimondottan a nemzeti ünnephez kapcsolódó kiállítást. Elsősorban a szülők,  családok biztosítják hozzá a különböző tárgyakat, de már színesítik népművészek által készített darabokkal is. A kiállításban kifejezetten magyar népművészeti alkotások találhatók, többek között népviselet, különböző tárgyak és kézműves különlegességek.
Kőházyné Fashing Anikó, intézményvezető hangsúlyozta: szeretnék, ha sokszor megállnának a kiállítás előtt a gyermekek szüleikkel és nézegetnék a tárgyakat, amelyekben az ország szimbólumai, tájegységeinek jellemzőit figyelhetők meg.

Az óvodai nevelés feladata:
 
1. A valóság felfedezése során pozitív érzelmi viszonya alakul ki a természethez, az emberi alkotásokhoz, a gyermek tanulja azok védelmét, az értékek megőrzését.

2. A gyermek, miközben felfedezi környezetét, olyan tapasztalatok birtokába jut, amelyek a környezetben való, életkorának megfelelő biztos eligazodáshoz, tájékozódáshoz szükségesek. Megismeri a szülőföld, az ott élő emberek,
a hazai táj, a helyi hagyományok és néphagyományok, szokások, a közösséghez való tartozás élményét, a nemzeti, családi és a tárgyi kultúra értékeit, megtanulja ezek szeretetét, védelmét.

3. Az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti őt, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja, hogy rá tudjon csodálkozni a természetben, az emberi környezetben megmutatkozó jóra és szépre, mindazok megbecsülésére.

MP
Fotó: Jámbori Tamás
Körmendi Híradó














 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

2024-04-18 16:20

Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntője Körmenden

Továbbjutott az Olcsai csapataTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink