sortáv

 

 

Kondicsné Dr. Kovács Éva

 

Körmend 760 éve

 

A középkori város

 

            Az Alpok lábainál, a Vasi-hegyhát és a Rába síkság találkozásánál fekvő Körmend természeti adottságai kedvezőek. A Rába és a Pinka folyók, valamint a Csörnöc patak biztosították már évezredekkel ezelőtt vizet, ami szükséges volt az ember megtelepedéséhez. A Várkertben előkerült rézkori régészeti leletek bizonyítják, hogy a Kr.e. 3. évezred második felének embere telepedett meg először a vidéken. A rómaiak által kiépített híres Borostyánkő út itt vezetett át; ez is növelhette a Rábai átkelőhely szerepét. Már a X. században keresztezte ezt, a középkorban is használt utat az ország belsejéből induló és az Őrségen, a Muravidéken és Radkersburgon át Ptuj, illetve Észak-Olaszország felé tartó út.

            Városunk nevének mai alakja a XVII. századra alakult ki. A régebben használt névalakok (Curmend, Curmund, Kurmend, Kermend) alapján következtettek a tudósok arra, hogy ótörök eredetű szó, amely a honfoglalást követően kialakított gyepűvonal fontos szakaszát, vagy sövénnyel elkerített cölöphídú átkelőhelyet jelölt.

            A települést először egy 1238-ból származó oklevél említette. Már ekkor éltek itt királyi telepesek, hospesek, akiknek helyzete a tatárjárás után gyökeresen megváltozott. Második országalapító királyunk, IV. Béla 1244. október 28-án királyi városi kiváltságot adományozott nekik. Már ekkor jelentős településnek számíthatott, mert az országban az elsők között volt, amely városi kiváltságot kapott. A hospesek saját maguk közül választhattak bírót, aki a település első számú tisztségviselője volt. Mivel a királyi jelenlétet nem lehetett mindenütt biztosítani, az igazságszolgáltatás területén a városbírónak korlátlan jogköre volt: pallosjoggal is rendelkezett. Ügyelnie kellett a város belső rendjére (gyújtogatás, útonállás, gyilkosság esetében hozhatott ítéletet), ezen kívül védelmezte a magántulajdont. Ha a körmendi hospesek közül valakit rajtakaptak, hogy 60 friesachi dénárnál nagyobb értékű dolgot lopott, azt felakasztották. (Ez akkor egy marha vagy egy disznó árának felelt meg.) Élénk kereskedelmi forgalmat jelez, hogy a tatárjárás után keletkezett magyarországi városok közük elsőként kapott Körmend vámmentességet, amely Vas-és Zala megyék területére vonatkozott. Később vásártartási jogot is nyertek az itt élők, amit többször megerősítették, a Habsburg királyok uralkodása alatt is. Ekkoriban épülhetett a hospesek városrészében a mai Szent Erzsébet templom előde is.

            Az ország megerősítésére törekvő Béla király a nyugati határszél erre alkalmas vidékein is támogatta a várépítést. 1255-ben a Hermán nemzetségből származó Dés ispán 3 ekényi földet (kb. 270-300 hektár) kapott az uralkodótól, hogy Körmenden épülő tornyát befejezze, és hűségesen megőrizze. Az akkorra már romos torony a XVII. századi palánképítésnek eshetett áldozatul. Városunk középkori pecsétnyomóján, majd címerében azonban megőrizte emlékét. Valószínű, hogy a mai Kölcsey utcai Általános Iskola helyén állt, nem messze az ugyancsak nyomtalanul eltűnt Szent Márton templomtól.

A királyi város helyzete megszilárdult a XIII-XIV. század fordulójára. 1326-ban már 12 esküdt is működött a bíró mellett, együttesen alkották a város tanácsát, a magistratust. Kialakult a tisztségviselők választásának rendje: Szent György napján újították meg a hivatalt.

Körmend 1394-ben lett földesúri város, mezőváros. Az első birtokos, Peliskei Sára bonyolult családi kapcsolatai miatt két évszázadon keresztül gyakori birtokviták voltak a Szécsiek, Szécsényiek, Perényiek és az Erdődyek között.

A mezővárosi cím gazdasági értelemben nem hozott különösebb változást a városka életében. Addig, amíg királyi város volt, olyan kiváltságok birtokába jutott, amit egyébként nem szerezhetett volna meg. (A vámmentesség és a vásártartási jog.) Lakosságának egy jelentős része mindig is iparból és kereskedelemből élt.

A változás a jogi helyzet módosulását jelentette. A mezőváros lakói nem polgárok, hanem jobbágyok voltak, akik a földesúri joghatóság alá tartoztak. A hetente egyszer, a városházán tartott törvénynapon ezentúl csak jelentéktelen dolgokban születhetett ítélet.

A XVI-XVII. század fordulóján (1595-1604) kaszaházi Joó János személynök volt a tulajdonos, akit felségárulás miatt ítéltek el, és elkobozták minden birtokát. Körmend a kamara kezére jutott, majd 1605 februárjában a legtöbbet ígérő Batthyány (II.) Ferenc, dunántúli főkapitány szerezte meg. Hamarosan kieszközölte I. Rudolftól a birtokra a királyi adománylevelet is. Ezzel döntő változás kezdődött a város életében.

 

A török háborúk kora

 

A Batthyányak már a XVI-XVII. század folyamán jelentős szerepet játszottak Vas megye és a dunántúli régió életében. Többen közülük országos főméltóságot viseltek. Jó katonaként és hadvezérként ott voltak a század valamennyi törökellenes háborújában. Batthyány Boldizsár (+1588), a birtokszerző Batthyány Ferenc édesapja korának egyik legműveltebb főura volt. Felesége, Zrínyi Dóra a szigetvári hős Zrínyi Miklós leánya volt. Több nyelven beszélt, híres könyvtárat rendezett be németújvári várában. Batthyány Ferenc (+1625) Sopron megyei főispán, királyi lovászmester és dunántúli főkapitány volt. A családnak a XVI. század végére jelentős birtokai voltak Nyugat –Magyarországon (Rohonc-Szalonaki uradalom, Németújvár) , mégis mindent elkövetett, hogy a megüresedett körmendi uradalmat megszerezze. Ennek okát nem utolsó sorban a birtok fekvésében kell keresni.

1600-ban a törökök elfoglalták Kanizsa várát, ezzel az egyik legjelentősebb délvidéki végvárra került a lófarkas zászló. A török hódoltság határvonalát a Rába folyó jelentette, ezért Körmend stratégiai szerepe jelentősen megnőtt. A legrövidebb út a nyugati határ, a török fő ellensége, a Habsburgok országa ellen Körmenden vezetett keresztül. Meg kellett erősíteni, hogy védje az országhatárt. A birtokszerző dunántúli főkapitány azt ismerhette fel, hogy saját, Körmendtől Nyugatra elhelyezkedő virágzó birtokainak biztonsága is attól függ, hogy meg tudnak-e állítani egy esetleges török támadást Körmendnél.

Fia és örököse, Batthyány Ádám (1609-1659) kiváló képességekkel rendelkezett. Fiatalon kapta meg az udvari kamarás tisztséget, majd 1630-ban főasztalnok lett. Ekkor nyerte el a grófi méltóságot is. Hosszú időn át a ”Kanizsával szemben vetett végvárak” főkapitányi tisztségét viselte. Barátjával, Zrínyi Miklóssal, a hadvezérrel együtt szervezték a törökellenes harcokat. Ádám gróf nemcsak politikai és hadvezéri képességeivel tűnt ki. Művelt, sokat utazó, úti benyomásait pontosan feljegyző ember volt. Minden hivatalos és magánlevelet összegyűjtött és rendszerezett, saját kezű feljegyzésekkel látott el. Őt tekintik a híres Batthyány hercegi levéltár megalapítójának. Személyesen ügyelt a birtokain folyó munkára is. Részletes utasítással látta el gazdatisztjeit, és hasonlóan részletes, pontos jelentéseket várt el tőlük.

Batthyány Ádám halála után a körmendi uradalom minden tartozékával együtt Kristóf fiáé lett. Az ő utódai viselték a hercegi címet, miután 1764-ben Batthyány Károly elnyerte azt.

A körmendi uradalmat az új tulajdonos a Bocskai felkelés idején vette birtokba. A királypárti várat és várost a felkelők és a velük szövetkezett törökök több ízben megostromolták. A heves harcok során jelentős pusztulás történt. A várkastélyt és a várost 1609 és 1611 között állították helyre és tették védekezésre alkalmassá. Megerősítették, palánkkal vették körül.

A - valószínűleg a XV. század első felében, a Rába árterében épített - középkori várkastély jelentősége ezután nőtt meg. Megerősítését Joó János kezdte el, az ő korában alakult ki a várkastély 4 saroktornyos, reneszánsz alakja. Batthyány Ferenc ezt a megkezdett munkát folytatta 1605 után. A XVII. század háborúi során azonban sok pusztulás történt az épületben. A legnagyobb szabású átépítés és megerősítés az olasz származású Carlo della Torre irányításával folyt 1653-tól.

1650-ben a Batthyány Ádám a védelem megszervezésében elsősorban magyarokra, a birtokán élőkre kívánt támaszkodni. Rossz tapasztalatai voltak ugyanis a városban állomásoztatott vallon (német) katonákról, akik rendszertelenül kapták zsoldjukat és ezért a lakosságot sanyargatták. A földesúr „Látván az pogány török ellenségnek elennünk való keménségét és dühösségét” az ország és saját birtokainak védelmét másképpen kívánta megszervezni. Különös szerepet szánt a mezővárosban telekkel rendelkező jobbágyoknak. Hajdúkiváltságot kaptak, ami a Dunántúlon azt jelentette, hogy csak katonai szolgálattal tartoztak a földesúrnak. Robotolniuk és egyéb földesúri szolgáltatást teljesíteniük nem kellett. Átmenetileg szabad paraszti helyzetbe kerültek: földjükkel, annak termésével szabadon rendelkezhettek. Családjuk a mezővárosi iparos vagy földműves életét élte továbbra is. Az özvegyeket és azokat, akiknek a családjában nem volt katonai szolgálatra alkalmas személy „kiküldte” a városból, és a helyükre katonákat telepített. A megváltozott helyzetű földesúri alattvalók alkották a "sereget", amely biztosította Körmend védelmét. A hajdúkatonák élete nem volt könnyű. A hódoltsági határ közelében éltek, ami a kölcsönös portyázást, gyakori összecsapást jelentett. A törökök igyekeztek foglyokat ejteni, rabolni. Gyakorta pusztították ily módon a közeli falvakat, de nem egyszer elmerészkedtek Körmendig is. A hajdúk igyekeztek visszaadni a kölcsönt, - a körmendi vár börtöne pedig török rabokkal volt tele.

            A török hódoltság másfél évszázada alatt nem egyszer megtörtént, hogy a szultáni fősereg a Nyugat-Dunántúl felé vette az útját, ami Körmend számára súlyos napokat jelentett. A „nagy erőpróba” 1664. nyarán volt, amikor Köprülü Ahmed nagyvezér serege a Dunántúlra özönlött és elindult Bécs felé. Július első napjaiban a portyázó tatár csapatok már a Rába menti falvakat pusztították, ezzel világos lett, hogy a fősereg is erre tart és Körmendnél akar átkelni a folyón. Batthyány Kristóf főkapitány és Nádasdy Ferenc, akik saját birtokukért is aggódtak, Körmendre érkeztek. Lovasokból és hajdúkból álló seregükkel visszavertek 26-27-én minden átkelési kísérletet. Batthyány felszedette a Rába-híd pallóit, de a mindenre elszánt janicsárok a palánkot védő katonaság puskatüze közepette helyreállították azt. A Montecuccoli vezette birodalmi fősereg és a Rajnai Szövetség lovasainak megérkezése után a törökök felhagytak azzal, hogy Körmendnél kelnek át a Rábán és elvonultak Szentgotthárd irányába, ahol súlyos vereséget szenvedtek.

Vitézül helytálltak a körmendi hajdúk a török kiűzéséért folytatott háborúban is. Batthyány Ádám (1662-1703) és a körmendi sereg a háború fontos magyar szereplői voltak. A budai várat a Gellért-hegy felől rohamozták meg. 1688-ban Székesfehérvárt, 1690-ben Kanizsát a Batthyány vezette sereg foglalt vissza. Ádám gróf ezekben a harcokban megmutatta, hogy nemcsak az ostromban kitűnő hadvezér, de a katonái biztonságáért is felelősséget érez. Feleslegesen nem kockáztatta életüket, inkább blokádot vont az ostromlott városok köré és kiéheztette a törököket.

            A Rákóczi-szabadságharc évei alatt a város gyakran cserélet gazdát. A kuruc hadak 1704 elején érkeztek először Körmendre. Az itt megforduló kuruc generálisok (Béri Balogh Ádám, Károlyi Sándor)) előtt ismert volt a körmendi hajdúk vitézsége, ezért belőlük szerették volna feltölteni seregüket. Ezeknek többsége azonban nem akart idegenben harcolni, saját városukat szerették volna megvédeni. Szükség is volt rá. A stratégiailag fontos Körmendért többször mérték össze erejüket a kuruc és labanc hadvezérek (Bezerédj és Heister) csapatai. Gyakran cserélt gazdát, s bárki is uralta éppen, ugyanazt akarta a lakosságtól: élelmet, ellátást a katonáknak. A császári csapatok utánpótlásának vonulási útjába esett, a termőterületek pusztultak. A tiszttartók úgy jellemezték a lakosság helyzetét, hogy az a „végső romlásba” jutott. 1709. június 26-ig tartott ez a válságos helyzet. Ekkor Heister itt mért súlyos csapást Béri Balogh Ádám seregére, s az év végére a kurucok kiszorultak a Dunántúlról.

           

            A Batthyányak uradalmi központja

 

            1711 után Batthyány Ádám özvegye, Strattmann Eleonóra (az ő elsőszülött örökösei viselhetik a Batthyány-Strattmann kettős nevet) és fia, Batthyány Lajos nádor nevéhez fűződik a várkastély és környezetének, valamint a városnak az újjáépítése. 1716-ban Körmend a Batthyányak magyarországi uradalmainak majorátusi központja lett. A török háborúk után megszűnt védelmi szerepe, a földesúri család arra törekedett az új helyzetben, hogy a körmendi uradalom gazdasági előnyeit aknázza ki. Könnyen megközelíthető volt, a többi Batthyány uradalmak és Körmend között jobb volt az összeköttetés, mint ahogy azok egymás között érintkezni tudtak. A rendszeressé váló körmendi vásárt minden irányból el lehetett érni. A birtokot szakképzett gazdatisztek irányították.

A várkastélyt barokk stílusú lakókastéllyá alakították, melléképületekkel bővítették. A ma is látható klasszicista külsőt később, a XVIII-XIX. század fordulóján nyerte el. A kastélypark országos hírnévre tett szert. Az 1730 körüli időből Bél Mátyás Magyarországot bemutató munkájából leírást kapunk arról, hogy miképpen alakították át a körmendi kastélyt. „Batthyány Lajos a vármegye örökös főispánja, nagy költséggel építette újjá. A város addig déli irányban nyúlt el…Kertjeit a gróf a legritkább fajta aranyló almafákkal, citromcserjékkel, valamint Taba Arabica fácskákkal és más egzotikus, különlegesen ritka termést és virágot hozó fákkal telepítette be. Ezek ápolására üvegházakat építtetett." A parkban sétáló utak, szobrok, szökőkutak tették kellemessé a pihenést.  A század végi átalakítások idején (1795-től kezdődően) a kastélyparkot angolkertté alakították, ahol 52 féle egzotikus fa és cserje gyönyörködtette a látogatókat.

            A változások a városka gazdasági életét is átalakították. A lakosság fő foglalkozása változatlanul a mezőgazdaság volt. A szántókon főleg gabonát (búzát, rozsot, árpát, kölest) termeltek. A kukorica (törökbúza) termelése először a jobbágyok földjén kezdődött. A földesúri allódium előretörésével és a lakosság természetes növekedésével a jobbágytelkek elaprózódtak, egyre többen szerezték kiegészítő jövedelmüket ipari munkával. A kastély átalakítása során az  építkezéseken helyi mesterek is dolgoztak. Körmend kézműipara nemcsak a hagyományos iparágakat, hanem a ritkaságszámba menő szakmákat is képviselte. Céhek alakultak, amelyeknek szigorú szabályzatai védték a helyi iparosokat a kontároktól.

 Már a középkori városnak meghatározó része volt a piac. A szokásos szerdai piacos napok mellett a XVII. század második felében évi három, a XIX. század első felében, pedig már tizenegy országos vásárt tartottak. A piactéren boltok működtek. Az olyan közszükségleti cikkeket, mint posztót, vásznat és fűszereket a XVII-XVIII. század fordulóján megtelepedett zsidó kereskedők árulták. Un. "házaló kereskedők " is éltek az egykori Körmenden, akik dohányt és puskaport árultak.

 

            Művelődés

 

            A jelentős településnek számító Körmenden a Szent Erzsébet templom és a plébániahivatal között már a középkorban működhetett iskola. A reformáció megjelenése után (XVI. század) szerezték meg az uradalmat protestáns Batthyányk. Protestáns iskolamesterek működtek ekkor már a városban. Batthyány (I.) Ádám visszatért ugyan 1629-ben a katolikus hitre, a körmendi hajdúk és katonák azonban ragaszkodtak a református hithez és iskolamesterhez. 1683-tól tanított Körmenden Baksai Takács György, akinek 200 oldalas kéziratos könyve a korszak jelentős kultúrtörténeti értéke, amely "Körmendi Kódex" néven vált ismertté. A XVIII. században csak a katolikus plébánia működtethetett iskolát. II. József türelmi rendeletének megjelenését követően (1783) azonban mindkét protestáns felekezet és a zsidó hitközség is gondoskodott gyermekei tanításáról, így a század végére négy felekezeti iskolája volt Körmendnek. A század jeles költője, Faludy Ferenc (1704-1779) szintén kapcsolódott városunkhoz. Édesapja a Batthyány uradalom tiszttartója volt, így a költő itt töltötte gyermekkorát.

 

           

            A polgárosodó város

 

            A XIX. század első felében kezdődött hazánk polgárosodása, amelynek a jeleit megfigyelhetjük az akkori Körmenden is. Nagy átalakulások történtek, amelyeknek jelentős része az akkori földesúr, Batthyány Fülöp herceg nevéhez fűződtek. A humánus gondolkodású főúr támogatta a reformkor nagy horderejű kérdéseit, így a magyar nyelvhasználat ügyét. 1825-ben a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására Széchenyi István után ő ajánlotta fel a legnagyobb összeget: 50 000 forintot. Magyarországi uradalmaiban elrendelte, hogy minden hivatalos ügyet magyarul intézzenek

            Körmend mezőváros képe ezekben az években kezdett hasonlatossá válni a polgári kisvárosokhoz. A század első felében többször pusztított tűzvész (1816; 1834), amelyben a lakóházak nagy része megsemmisült. Batthyány Fülöp jelentős összeggel segítette a rászorulókat az újjáépítésben, de előírta, hogy ki kell szélesíteni és egyenesíteni az utcákat. Megszabták, hogy a házakat hogyan építsék, előnyben kellett részesíteni a kevésbé gyúlékony építőanyagokat.

            Városunk 1832-ben járási székhely lett. Az első gyógyszertára 1803-ban nyílt meg; s a század első felében már működött az első, tízágyas kórház. A városka értelmiségi lakosságát az orvos, gyógyszerész, az uradalmi ügyvéd, papok és a tanítók alkották.

            Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc résztvevői között voltak körmendi katonák. A Vas megyei nemzetőrség 1. zászlóalja, amelynek feladata a Dráva-vonal megfigyelése volt, többségében a körmendi járásból került ki. A később (október-november folyamán) besorozott nemzetőrök pedig a vasi nemzetőrség 4. zászlóaljának katonáiként álltak helyt a tavaszi hadjáratban, Buda visszavételénél és a különböző mellékhadszíntereken. A közvetlen harci események elkerülték a várost; a rövid ideig itt állomásozó Perczel Mór honvédtábornok csapatai december 23-án elhagyták a Körmendet, és a császári sas visszakerült a középületekre, ahonnan a forradalom kezdetén eltávolították.

 

            A dualizmus kora

 

A polgári átalakulás számára szabad utat a kiegyezés nyitott. Magyarországon a XIX. század harmadik harmadában jelentős társadalmi-gazdasági változások mentek végbe. Mivel az 1853 után végrehajtott jobbágyfelszabadítás megszüntette a földesúr-jobbágyi kötöttséget, a mezővárosok igazgatása átalakult. Az 1871. évi közigazgatási törvény értelmében Körmend község, majd nagyközség lett. Mivel korábban nem volt szakfeladatokat is ellátó "rendezett tanácsa", ezért nem sorolták az új törvény értelmében a városok közé. A lakosság tudatában azonban mindig város maradt. Még évtizedekkel később is az állt sok hivatalos iraton, hogy "nagyközségileg szabályozott mezőváros”. Járási székhelyként a polgári korban azonban jelentősége továbbra is megmaradt.

A XIX. század második felében nem csökkent vidékünkön a mezőgazdaság szerepe, a földműves munka feltételei azonban átalakultak. A szabad paraszti helyzetbe jutott volt jobbágyok egy része képes volt irtásföldek megváltásával növelni gazdaságát, a volt zsellérek egy része azonban kénytelen volt bérmunkát is vállalni. Ezt módosabb társainál tehette, illetve a haszonbérbe adott Batthyány birtokon. Többen azonban felhagytak a mezőgazdasági munkával, és iparral kezdtek foglalkozni. Mivel az 1872. évi ipartörvény eltörölte a céheket, és bárki bejelenthette, hogy ipari "üzemet" létesít, a Körmenden élő iparosok száma jelentősen növekedett. Az is növelte ezt a számot, hogy a falvakból is beáramlottak ezek az új iparűzők. Nem véletlen, hogy hamarosan korlátozni próbálták a betelepedést, és csak az kaphatta meg a körmendi illetőséget, akinek a megélhetése biztosítva volt. A kézműipar, a kisipar szerepe Körmenden változatlanul domináns maradt. Az új üzemek nem nagy tőkével működtek, a vállalkozások nagy részében maximum 5 főt foglalkoztattak. A századfordulón csak öt „gyár” működött, amelyben a munkások létszáma a 20 főt meghaladta. A legjelentősebbnek számító Kirnbauer-féle gőzmalomban százan dolgoztak Megmaradtak, sőt gyarapodtak azonban azok a mesterségek, amelyek nem is lettek volna másképpen folytathatók, mint kézművesipari szinten. (kékfestő, órakészítő, szitás, aranyműves, bognár). Többek között ezért is volt a vásárokon a körmendi portékának jó neve.

1872. szeptember 1-én megindult a vasúti közlekedés a Győr- Székesfehérvár-Gzaz-i vonalon, majd két, Körmendről kiinduló szárnyvonal épült Muraszombat illetve Németújvár irányába. A vasútvonal bekapcsolta városunkat az országos és nemzetközi forgalomba. Részben ennek is köszönhető, hogy magas volt a kereskedők száma. (7,2-7,5%) A terménykereskedelemmel és állatkereskedelemmel foglalkozó nagykereskedők jelentős árutételeket indítottak Ausztria, Stájeroszág Svájc, és Németország felé.

A megye többi hasonló nagyságrendű településével összevetve a villany bevezetése váratott magára sokáig, csak 1910-ben kapott villamos energiát. Az 1890-es évektől pedig az ipari tőke csak oda telepedett, ahol villamos energiát talált. Szombathely, Szentgotthárd és Sárvár több mint egy évtizeddel megelőzte e téren. Részben ez is hozzájárult, hogy városunkban nagyobb vállalkozások nem létesültek. 1910 pedig úgy tűnik, hogy már késő volt ahhoz, hogy nagyobb üzem létesüljön. Az első világháború évei nem voltak alkalmasak a gyáralapításra, a trianoni béke után pedig városunk elveszítette virágzó gazdasági kapcsolatait, piacai nagy részét.

A polgári korban fellendülő kulturális és társasági élet hatása érezhető volt városunkban is. Kulturális és jótékony célú egyesületek működtek. A négy felekezeti iskola ellátta az alapfokú oktatást, az 1884. évi ipartörvény megjelenése után pedig meg kellett szervezni a tanoncoktatást. 1898-ban nyitotta meg kapuit a polgári iskola, külön fiú és leányosztályokkal. Az iskola tanárainak fontos küldetése volt a XX. század elején. Nem csupán oktatómunkát végeztek, hanem a rendszeresen be kellett kapcsolódniuk a városka kulturális életébe is. Ők voltak az akkori Körmend népművelői, akik műkedvelő előadásokat szerveztek, amelyeken maguk is közreműködtek, ismeretterjesztő előadásokat tartottak. A különféle területeken munkálkodó körmendi értelmiségiek között jó együttműködés volt. Társas összejöveteleken vitatták meg a kor és a város aktuális nagy problémáit, az 1883 óta rendszeresen működő helyi sajtó, a Rábavidék hasábjain publikáltak. A Dalos egyesület, az amatőr színjátszók rendezvényi látogatottak voltak.

 

            Trianon után

 

            A trianoni béke jelentős változást hozott az itt élők helyzetében. Megélhetési gondok nehezítették a kisváros lakosságának életét. Azok, akik korábban áruikkal a Körmendtől nyugatra eső településeket keresték fel, elveszítették értékesítési lehetőségüket. A németújvári és a muraszombati járás elcsatolása a termelők és a kereskedők számára egyaránt veszteséget jelentett. Ezekkel a településekkel megszűnt a vasúti összeköttetés is. Közben becsukta kapuit Körmend legjelentősebb vállalata, a Transdanubia Gőzmalom, mert azt a területet, ahonnan a gabonát szerezte be, elcsatolták. A kilátástalannak tűnő helyzetből változatos módszerekkel akartak kijutni a körmendiek. Néhányan a külföldi (kanadai és franciaországi) munkavállalást választották, az itthon maradottak közül sokan szorultak szegényházi ellátásra, vagy a központilag szervezett (a kormányzóné nevével fémjelzett) ínségakció jelentett számukra szűkösen mért megélhetést. A gazdasági válság éveiben kisiparosok mentek tönkre, nem  volt kereslet áruik iránt. A munkanélküliség problémáját közmunka létesítésével sem tudták megoldani. Markó István városbíró javaslatára kezdtek foglalkozni a gondolattal, hogy Körmend természeti adottságait kell kihasználni, és üdülőhellyé alakítani. A húszas évek végén a Körmendi Fürdőtársulat el is kezdte a Rába mellett a strandfürdő kiépítését. Sajnos, ez a későn jött (1928) kezdeményezés is eredménytelen maradt; a gazdasági válság elsodorta.

            A század elején dinamikusan fejlődő és szépülő városkép sem sokat változott a két világháború között. A XX. századi urbanizáció fontos követelményének számító csatornázási munkálatok az első világháború előtti években indultak meg, a két világháború között azonban megrekedtek. Szilárd burkolata csak néhány útnak volt Körmenden. 1927-ben a "8-as” út Körmenden átvezető szakasza kiskocka burkolatot kapott. A Thököly és a Vida József utcák kövezése lassan, több év alatt valósult meg. A képviselőtestület döntése alapján 1936-tól évente 5 000 pengő összegben vásárolt a nagyközség kiskocka követ, s az útépítés akkor kezdődhetett meg, amikor a szükséges anyag már összegyűlt.

            Bányakincsen alapuló nyersanyaga Körmendnek és környékének nincs, így akiket a helyi sajtó polemizáló cikkei tettekre sarkalltak úgy döntöttek, hogy ipari nyersanyag termesztésével kellene ide feldolgozóipart telepíteni. Len termelésével próbálkoztak a Csörnöc melletti réteken, azonban mire az első kísérletek beindultak, már folyt a második világháború.

            A vesztes I. világháború és a trianoni békeszerződés átalakította az emberek gondolkodását. Új politikai pártok szerveződtek, amelyek helyi szervei Körmenden is megalakultak. (KNEP, MOVE). A háború előtt zömmel a Függetlenségi Pártban politizáló helybeliek közül többen keresték helyüket valamelyik új pártban. Az 1920-as években alakult ki városunkban az az álláspont, hogy a település további sorsa nagyban attól függ, hogy tudnak-e kijáró embert szerezni. Az országos élvonalba tartozó politikusokkal igyekeztek kapcsolatba kerülni; többet közülük Körmend díszpolgárává avattak. (Bethlen István miniszterelnök, Apponyi Albert, Vass József, Kozma Miklós.) A körülmények kedvezőtlen irányba történő változásán és nem rajtuk múlott, hogy ily módon a városhoz való kapcsolásuk nem hozta meg várt gyümölcsét.

            A várkastély új lakót kapott, a szemorvos dr. Batthyány-Strattmann László herceg személyében, aki a határrendezés során Ausztriába kerülő köpcsényi kórházát Körmendre, a kastélyba telepítette, ahol az egykori levéltár-épületben (később: MARC cipőgyár) rendezte be. A harmonikus családi életet élő főúri családban az orvos családfő irányításával mindenki részt vett a közös munkában, a gyógyításban. A város és a környék szegény betegeit ingyen gyógyító főúr méltán örvendett nagy tiszteletnek. Áldozatos orvosi tevékenysége, emberi tartása került elismerésre, amikor 2003. március 23-án II. János Pál pápa Rómában boldoggá avatta.

 

            Háború, pusztulás

 

            A második világháború éveiben a katonai szolgálatot teljesítő körmendiek a fronton, az itthon maradottak pedig a kötelező munkaszolgálat miatt szenvedtek. A lakosság száma felduzzadt a Kelet felől érkező menekültekkel, ellátási gondok nehezítették a városka életet. A magyarországi hadműveletek hazánknak e térségén fejeződtek be, a polgári lakosság számára 1945. március utolsó napjai a félelem időszakát jelentették. A németek páncélelhárító körletté építették ki Körmendet, a nagyobb pusztulást úgy kerülte el a város, hogy a szovjet csaptok felbukkanása után a németek Gasztonyon át a Németújvár-Lafnitz völgyi védőszakasz felé menekültek. Március31-én Körmenden befejeződött a háború.

            A második világháborút követő évtizedben földrajzi helyzete miatt egy létszámában jelentős szovjet megszálló csapatot telepítettek a városba. Elhelyezésük nem kis gondot okozott. A város legjelentősebb középületeit és a Batthyány várkastély fő és valamennyi szárnyépületét vették igénybe e célra. Évszázadok során felhalmozott kincsnek veszett nyoma vagy semmisült meg. Többek között a Batthyány fegyvergyűjtemény, a hercegi levéltár iratai. Ez utóbbinak egy részét kellő szakértelemmel és felelősségtudattal rendelkező helybeliek megmentették (Kőszegi János tanító, Kevey István főszolgabíró), azonban a megsemmisült anyag így is jelentős.

            Az élet lassan normalizálódott, azonban a vasfüggönnyel lezárt határ szomszédságában lévő Körmend inkább nagy faluhoz, mintsem városhoz hasonlított. Egykor virágzó kézműipara elsorvadt, gyáripar továbbra sem telepedett meg. A meglévő nagyobb vállalatokat államosították (Frim-féle fűrészüzem, téglagyárak). Ezek az ipari vállalatok azonban nem tudták megoldani a lakosság foglalkoztatását, sokan voltak, akik a megyeszékhelyen vagy az ország valamelyik nagy beruházásán kerestek munkát.

 

            Másodszor is város

 

Az 1950-es évek végétől történtek csak kedvező változások Körmenden. 1957-ben a szovjet katonai alakulatok elhagyták a várost, a felszabaduló épületek hasznosítása megkezdődött. A várkastély gyűjteményi épületében kezdte meg működését a Szombathelyi Cipőgyár fióküzeme, majd 1969-ben megtörtént az EGIS RT Lacta Gyógyszergyár alapkőletétele. 1966-ban átadták a korszerű új határőrlaktanyát, a megüresedő régi épületben, pedig a Styl Ruházati Vállalat üzeme kezdte meg működését. 1980-ban a kórház új épületének átadásával a betegellátás színvonala javult. Állami beruházással és magánerőből indultak a hatvanas évek közepétől az első jelentős lakásépítések, amelynek eredményeként a városkép is kezdett átalakulni.

Körmend „iskolaváros” lett az 1960-70-es években. A tízezer fős városkában minden iskolafokozat képviselve volt. 1946-ban megkezdte működését a Kölcsey Ferenc Gimnázium, másfél évtizeddel később ezen belül szerveződött a mezőgazdasági profilú szakközépiskola. 1985 óta mindkettő önálló intézmény. 1961-71-ig felsőfokú mezőgazdasági technikum, majd ennek átszervezése után 1979-ig főiskola működött a városban. A kedvező változás jele, hogy 5 új iskolaépületet adtak át Körmenden, megszüntetve az egyes oktatási intézmények szétszórt elhelyezését, a délelőtt-délutánváltakozó tanítást, az "albérleti rendszert", ami például a szakmunkásképző intézmény esetében közel egy évszázadon keresztül megfigyelhető volt. A kastély épületében nyert elhelyezést a Rába Helytörténeti Múzeum valamint a színház. Mindez, valamint az infrastruktúra bővülése lehetővé tette, hogy Körmend ismét város legyen. Másodszorra 1979. január 13-án nyerte el a megtisztelő rangot.

 

            Az 1990. évi rendszerváltozás óta a várost 19 főből álló képviselőtestület irányítja; az önkormányzat vezető tisztségviselője a polgármester.

            Az elmúlt évtizedben átalakult a város gazdasága. Megjelent néhány magánkézen lévő új üzem,(ADA Bútorgyár, Olip Cipőgyár, SCHIFO Kft, World-Proteins), meglévő üzemei részben magánkézre kerültek. Több pénzintézet nyitott fiókot a városban. A nyolcvanas évek közepén megrekedt lakásépítések újra megindultak.

            Sajnos, a világgazdasági kedvezőtlen tendenciái azonban az utóbbi néhány évben nem kerülték el Körmendet sem. Mindkét cipőgyárban megszűnt a termelés (Olip, Marc), majd a Styl zárta be kapuit. A „hagyományos” iparágak kiszorulása után a Karsai- művek Körmendre települése egyfajta váltás kezdetét jelzi.

 

            Városunk 760 éves. A mindenkor itt élők lokálpatriotizmusa járult hozzá, hogy a nehéz történelmi időkben fennmaradjon, a hullámvölgyeket hullámhegy kövesse. Környezetünk szemünk láttára változik, szépül. Akik ma itt élünk, és a 760 évvel ezelőtti hospesek örökösének valljuk magunkat, várjuk az új lehetőségeket ahhoz, hogy jól és igazán körmendinek érezzük magunkat.

 

            Kelt az Úr megtestesülésének 2004. esztendejében, október havának 28. napján, Körmend alapításának pedig a hétszázhatvanadik évében.

 

 

Irodalom

 

Körmend története. Szerk: Szabó László. Körmend, 1994

Szemelvénygyűjtemény Körmend történetének tanulmányozásához I. kötet. 1244-1849. Szerk: Kondicsné Kovács Éva

Kondicsné Kovács Éva-Szinetár Miklós:  Körmend,  a mi városunk. Körmend, 2002.

Kondicsné Kovács Éva- Stipkovits Ferenc: Körmend rövid története. Körmend, 2002.