Körmend Város Honlapjának Akadálymentesített változata

Közös takarítás a Várkertben

A rossz idő miatt az eredetileg tervezetthez képest két héttel később került megrendezésre az önkormányzat által életre hívott „Szép város Körmend” elnevezésű Várkert takarítás. Az eseményen a civil résztvevőkön kívül a három helyi középiskola diákjai is képviseltették magukat. A szükséges eszközöket, felszereléseket és szemeteszsákokat a körmendi Városgondnokság biztosította.
[xx]
„A tavalyi évben nagy sikert aratott Körmenden a Te Szedd elnevetésű országos akció, melynek során körülbelül ezer önkéntes szedte a szemetet a város különböző pontjain. Ezért úgy gondoltuk, hogy idén is szervezünk egy olyan közösségi eseményt, melynek során konkrét céllal a város egyik legjelentősebb természeti értékét, a Várkertet fogjuk kitakarítani, és a téli időszak után a látogatók számára még vonzóbbá tenni. A természet megóvása, a környezet védelme mindannyiunk közös ügye, feladata és felelőssége. Egy városnak mindig kiemelten kell foglalkoznia azokkal a természeti értékeivel, melyek gazdagítják a település látnivalóit, és melyek önálló „szigeteket” alkotnak az épített környezet mellett. Körmend számára a Várkert nem csak egy park a sok közül. Egy olyan természeti kincs, mely a helyi identitás egyik nagyon komoly alakítója, és amire minden helyi büszke lehet. Köszönet annak a több száz önkéntesnek és diáknak, akik közösségi munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a 33 hektáros természetvédelmi terület még tisztább és rendezettebb lett.”- mondta el Bebes istván, polgármester. A tervek szerint még az idei évben megismétli az akciót az önkormányzat, hiszen van még olyan feladat, melyhez a lakosság is tud segítséget nyújtani. A városvezetés egyébként folyamatosan igyekszik újabb forrásokat bevonni a kastélypark megújítására, hiszen a kastélyegyüttes felújítása mellett jelentős célként fogalmazták meg azt is, hogy a Várkert újra a régi fényében ragyoghasson. A múlt hónapban került átadásra például a megújult Vadászlak épülete, ahol a Batthyányiak természetvédelmi örökségét tekinthetik meg a helyiek, valamint a városba látogatók.