Hírek, aktuális / Vas megyében is megkezdődik a kémiai szúnyoggyérítés

2018-05-08 11:15:55
Vas megyében is megkezdődik a kémiai szúnyoggyérítés

Harmadik hetébe lép a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés. Ezen a héten 70 ezer hektáron permetezik a vérszívókat.
Az elmúlt két hét során biológiai lárvagyérítés zajlott, 7300 hektárnyi vízfelületre juttatták ki a szúnyoglárvákat elpusztító környezetbarát készítményt.
 
A nyárias meleg miatt szinte az egész országban komoly szúnyogártalomról lehet beszélni. A helyzet kezelése érdekében a héten 283 település belterületén, összesen 70 ezer hektáron kezdik meg a kifejlett szúnyogok irtószerrel történő permetezését. Az intenzív védekezés első lépése azokat a területeket érinti, ahol a legjelentősebb a szúnyogártalom.
 
Budapest és Szeged mellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyében fogják az esti órákban földről és levegőből permetezni a szúnyogokat. A jövő héten Csongrád megyében a gyérítés azokon a településeken folytatódik, amelyeket most nem kezelnek, de emelkedik a szúnyogok száma.
 
Az irtószert olyan minimális mennyiségben juttatják ki, hogy az emberekre, melegvérű állatokra és növényekre teljesen ártalmatlan. A permetezés a méhekre veszélyes lehet, ezért a méhészek értesítése mindenhol időben megtörtént, hogy hol és mikor fognak permetezni a szakemberek.
 
A www.katasztrofavedelem.hu  oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon lesz permetezés. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.

Körmenden várhatóan május 9-én szerdán végzik el a szúnyoggyérítést, az erről szóló felhívást >>>itt<<< olvashatja el
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-11-19 15:56

Takács Vilkó egy szál gitárral

Belépő, csak a helyszínenTovább

2019-11-19 11:15

Csákányi László Filmszínház műsora

november 26-igTovább

2019-11-19 06:00

Meghívó

Németh Mária emléktáblájának avatásáraTovább

2019-11-18 19:28

Gyertek velünk Betlehembe

Écsi Gyöngyi karácsonyvárója KörmendenTovább

2019-11-18 12:36

Szervezeti és Működési Szabályzat

Az alakuló ülésen fogadták el a rendeletetTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink