Hírek, aktuális / Városi Televízió műsorajánló

2020-04-04 08:51:08
Műsorajánló
07. Körmendi Szemmel 2020. 04. 06. Meghalni a szabadságért
Az Ismerős Arcok koncertje Körmenden, 2016. október 23-án


Egyre többen ismerik, és egyre többen szeretik az Ismerős Arcok zenekar dalait. A Nélküled című dalt talán azok is tudják már, akik nem látogatják az együttes koncertjeit.
Ugyanakkor az Ismerős Arcok repertoárja ezen kívül is nagyon széles és kiváló dalokat kínál.
Ezt igazolták a zenészek Körmenden is, hiszen számos alkalommal felléptek már nálunk.
2016. október 23-án az ő koncertjükkel zárult a városi ünnepségsorozat, amellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire, hőseire emlékeztünk.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a zenekar a kifejezetten erre az alkalomra összeállított, „Meghalni a szabadságért” című koncertjével feltette a koronát erre a napra.
Most a korábbinál jobb hang és képminőségben visszaidézzük ezt az estét, a főtéren elhangzott dalokat.

A sors hozta úgy, hogy ezúttal a koncert címének plusz áthallása is lehet, hiszen április 6-án este láthatják a felvételt. A középkorúak és a régebb óta fiatalok jól tudják, hogy 1990 előtt minden évben két nappal korábban, április 4-én kellett ünnepelnünk Magyarország felszabadulását. Ami persze nem jelentett valódi felszabadulást, sokkal inkább jelentette a német megszállás után a szovjet hadsereg és a szocialista tábor elnyomását, diktatúráját. Azt, ami ellen ’56-ban fellázadt, és amivel szembefordult a pesti ifjúság, majd az egész ország.
Hát, két nappal a rossz emlékű évforduló után mi nem ünneplünk, hanem emlékezünk. Hősökre, mártírokra, olyanokra, akiknek megnyomorítottak, akiknek tönkretették az életüket az önkényuralmak…

És nagy szerencsénkre ezt békeidőben, kiváló zene kíséretében tehetjük.
Tegyék ezt velünk április 6-án, 18:30-tól.


 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-20 08:22

Egy nap azért, hogy később még sok legyen

Ismeretátadó, egészségmegőrzési tanácsokTovább

2024-04-20 08:13

Palavesszőtől a digitális tábláig

kiállításnyitóTovább

2024-04-20 08:10

50 éves jubileumi gála

MeghívóTovább

2024-04-20 08:07

Sok kicsi sokra megy

SZJA 1 %Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink