Hírek, aktuális / Rendőrségi hírek

2018-08-21 11:21:28
Az elmúlt 24 óra eseményei.
 
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy súlyos és három könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további négy anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

Egy 65 éves helyi férfi 2018. augusztus 20-án személygépkocsival közlekedett Szombathelyen a Jókai Mór utcában, amikor haladása során áttért a szemközti sávba és nekiütközött egy másik gépjárműnek. Az ütközés következtében mindkét sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2018. augusztus 20-án a 8701-es számú úton is. Egy 37 éves celldömölki nő autóval közlekedett Meggyeskovácsi felől Ikervár irányába, amikor haladása során elveszítette uralmát a járműve felett és egy mezőgazdasági területre csapódott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben a gépjármű vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek!

A járőrök 2018. augusztus 20-án egy személygépkocsival közlekedő devecseri lakost igazoltattak Jánosháza térségében, a 8-as számú főúton. Az intézkedés során munkatársaink megállapították, hogy a 33 éves férfi eltiltás hatálya alatt vezette a járművet, ezért a Celldömölki Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

A járőrök 2018. augusztus 20-án a Celldömölki Rendőrkapitányságra előállították azt a két helyi lakost, akik között az intézkedést megelőzően tettlegességre került sor. A 45 éves H. Zoltánné és a 48 éves F. István – előzetes szóváltást követően – kölcsönösen megütötték egymást Celldömölkön. A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-20 08:22

Egy nap azért, hogy később még sok legyen

Ismeretátadó, egészségmegőrzési tanácsokTovább

2024-04-20 08:13

Palavesszőtől a digitális tábláig

kiállításnyitóTovább

2024-04-20 08:10

50 éves jubileumi gála

MeghívóTovább

2024-04-20 08:07

Sok kicsi sokra megy

SZJA 1 %Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink