Hírek, aktuális / Rendőrségi hírek

2017-10-09 11:25:18
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén kettő, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további négy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.
 
Egy férfi 2017. október 8-án személygépkocsival közlekedett Rábahidvég felől Sorokpolány irányába, a 8704-es számú úton, amikor haladása során a menetiránya szerinti jobb oldali erdős, bokros területről egy őzsuta ugrott a járműve elé, amelyet elütött. Az ütközés következtében az autó vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérüléseket szenvedett. A Rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Kérjük, hogy a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!
 
A járőrök 2017. október 8-án egy 19 éves, személygépkocsival közlekedő jánosházai lakost igazoltattak a megyeszékhelyen. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. A sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!
 
A rendőrök 2017. október 8-án egy 39 éves, személygépjárművel közlekedő nővel szemben intézkedtek a 84-es számú főúton, Sárvár-Hegyközség térségében. Munkatársaink az igazoltatás során megállapították, hogy a gépkocsin egy ideiglenesen kiadott osztrák rendszámtábla van elhelyezve, amelynek a lejáratát jelölő dátumon az egyik sorszámot átírták. A sofőr az igazoltatás során a vezetői engedélyét és az autó forgalmi engedélyét sem tudta kollégáinknak bemutatni, ezért a Sárvári Rendőrkapitányságra előállították és az ügyben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-20 08:22

Egy nap azért, hogy később még sok legyen

Ismeretátadó, egészségmegőrzési tanácsokTovább

2024-04-20 08:13

Palavesszőtől a digitális tábláig

kiállításnyitóTovább

2024-04-20 08:10

50 éves jubileumi gála

MeghívóTovább

2024-04-20 08:07

Sok kicsi sokra megy

SZJA 1 %Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink