Hírek, aktuális / Ne üljön volán mögé, ha szeszes italt fogyasztott!

2018-03-31 09:20:21
Az ittas járművezetés növeli a balesetek előfordulásának kockázatát, figyelmeztet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén tíz esetben mutatott pozitív értéket az alkoholszonda az elmúlt 24 órában.
Szentgotthárdon négy közúti ellenőrzés során merült fel a gyanú, hogy a jármű vezetője szeszes ital fogyasztását követően ült volán mögé. Ezen kívül Bögötön, Nádasdon, Rábapatyon, Ölbőn, Csehimindszenten és a 8-as számú főúton is rendőrkézre kerültek olyan sofőrök, akik a gyanú szerint alkohol fogyasztását követően vezettek. Egy szegedi és egy osztrák járművezető kétszer is fennakadt az ellenőrzésen. A szegedi férfit előbb Csehimindszenten, majd a 8-as számú főúton, a Csipkereki leágazónál állították meg munkatársaink. Az osztrák férfivel szemben pedig mindkét alkalommal Szentgotthárdon intézkedtek kollégáink.
A rendőrkézre került gépkocsivezetőkkel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított az illetékes rendőrkapitányság. Munkatársaink hét sofőr vezetői engedélyét a helyszínen elvették, azonban egy rábapatyi férfi nem tartotta magánál az okmányt, ezért vele szemben szabálysértési eljárás is indult.
Kérjük, figyeljen magára és a közlekedés egyéb résztvevőire a húsvéti hosszú hétvégén is!
Bővebb baleset-megelőzési információkról itt tájékozódhat.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

2024-04-18 16:20

Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntője Körmenden

Továbbjutott az Olcsai csapataTovább

2024-04-18 15:56

Áramszüneti tájékoztató

Új fogyasztó bekötéseTovább

2024-04-18 10:42

Szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából

Nevezési határidő: április 22.Tovább

2024-04-18 10:34

Gyermek Művészeti Fesztivál

2024. április 23-24.Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink