Hírek, aktuális / Natura 2000 fotó- és rajzpályázat díjátadó ünnepsége

2018-11-28 13:51:50
Natura 2000 fotó- és rajzpályázatunk díjátadó ünnepsége
 
November 23-án, az őriszentpéteri Natura 2000 Látogatóközpontban került sor az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett "Natura 2000 területek élővilága" rajzpályázat, és "Natura 2000 területek élővilága és értékeik Vas megyében" fotópályázat díjátadójára.
 
Az ünnepség elején Kevy Albert osztályvezető köszöntötte a megjelent pályázókat, felkészítő tanáraikat, családtagjaikat, majd Cservék László és tanítványai citera muzsikáját hallhatták a jelenlévők.
A rajzpályázatra Vas megyei alsó tagozatos tanulóktól vártuk a pályaműveket. Egyénileg és csoportban dolgozhattak a tanulók, technikai megkötés nélkül. A pályázat elsődleges célja az volt, hogy a gyerekek megismerjék természeti környezetüket, és a közelükben élő állatokat, növényeket. 
A fotópályázatra amatőr és profi kategóriában lehetett nevezni. A pályázó 4 fotós mindegyike elismerésben részesült.

A díjazott rajzok kiállításra kerültek az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságon (Őriszentpéter, Városszer 57.), és megtekinthetőek az igazgatóság ügyfélfogadási ideje alatt (H-Cs 8:00-16:30; P: 8:00-14:00).

A díjátadón készült fényképek IDE KATTINTVA érhetőek el.


A rajzpályázat díjazottjai:
Egyéni kategória:
1-2. osztályosok
1. Lukács Lara - Csaba József Általános Iskola, Csákánydoroszló
2. Kovács Ábel - Szentgotthárd és Térsége Iskola 
                            Arany János 1-4. Évfolyamos Általános Iskolája
3. Mihály Márton - Körzeti Általános Iskola Őriszentpéter

3-4. osztályosok
1. Fullár Emma - ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola
2. Sipos Adél - Szentgotthárd és Térsége Iskola 
                         Arany János 1-4. Évfolyamos Általános Iskolája
3. Németh Boglárka - Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend

Csapat kategória:
1-2. osztályosok
1. Lukács Lara, Bozi Bianka, Császár Zsófia, Mukics Mátyás 
    - Csaba József Általános Iskola, Csákánydoroszló
2. Simon Natasa, Sipos Jázmin, Szabó Fanni, Tornyos Jázmin 
    - Körzeti Általános Iskola Őriszentpéter
3. Batha Elizabet, Bödő Levente, Jánoskó Ármin, Wind Mátyás 
    - Körzeti Általános Iskola Őriszentpéter

3-4. osztályosok
1. Kámán Zsófia, Tóth Vivien, Császár Johanna, Casañas-Solymosi Nira 
    - Csaba József Általános Iskola, Csákánydoroszló
2. Simon Janka, Stipkovics Flóra, Meláth Jázmin, Meláth Lilla 
    - Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
3. Pécsi Luca, Kokas Emma, Kocsis Nóra, László Anna 
    - Szentgotthárd és Térsége Iskola Arany János 1-4. Évfolyamos Általános Iskolája

Különdíjasok:
Gaál Alexandra Csillag - 4. osztály, Csaba József Általános Iskola, Csákánydoroszló
Sipos Réka - 4. osztály, Csaba József Általános Iskola Csákánydoroszló


Kovács Szilárd
Forrás: http://www.orseginemzetipark.hu/

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink