Hírek, aktuális / Nagyszabású diáksport rendezvény házigazdája volt szombaton Békéscsaba

2019-03-25 12:36:59
Nagyszabású diáksport rendezvény házigazdája volt szombaton Békéscsaba.
 
Az ország minden pontjáról érkeztek fiatalok, akik a Kick-box Diákbajnokság országos döntőjén mérték össze tudásukat. Az esemény a Magyar Kick-box Szövetség legrangosabb versenye, amely egyszerre volt válogató és ranglista pontszerző verseny is az augusztusban Győrben megrendezésre kerülő WAKO Kadet és Junior Kick-box Európa Bajnokságra.


A Castrum Sec-Dinamica SE Körmend három versenyzőt indított és öt nevezést adott le a maratonira sikeredett versenyre. Ahonnét két aranyéremmel és három bronzéremmel térhettek haza.





Horváth Szabolcs kadet 1-es korcsoportban -32kg, light-contact szabályrendszerben magabiztosan versenyzett. Az első ellenfele akit maga mögé hagyott  Matuska Máté Debreczeni Team versenyzője. Így a négy között Bereczki Máté Fontána versenyzőjével szemben húzhatott kesztyűt, akit magabiztos és jó iramú mérkőzésen győzött le 3:0 arányban. Ezután következhetett a döntő amit a Debreczeni Team versenyzőjével Gyeraj Ákossal vívhatott.A pontozás egyhangúan mutatta Szabolcs fölényét 3:0 arányban győzött. Így megszerezte light-contactban a diákbajnoki címet.

Kicklight szabályrendszerben is összemérte tudását ellenfeleivel. Az első ellenfele Debrecenből, a DBSKE versenyzője Kiss Bence. Versenyzőnk esélyt sem adva ellenfelének 3:0 arányú pontozással jutott a döntőbe. Ahol szintén egy debreceni versenyző a Fontána Sportegyesület versenyzője Bereczki Máté szeretett volna revansot venni Szabolcson. Nagyon jól kezdet a debreceni fiú, az első menetet végig vezette és ezzel nagyon feladta versenyzőnknek a leckét. A szünetben sikerül jól átbeszélni a taktikát amivel esetleg le tudjuk győzni ellenfelünket. A végeredmény 2:1 arányban Szabolcs kezét emelték a magasba és így kicklight szabályrendszerben is Szabolcs szerezte meg a diákbajnoki címet.









Tóth Levente kadet 2-es korcsoportban -52kg, light-contact szabályrendszerben indult. Első ellenfele egy szegedi versenyző Balogh Krisztián akit sikerült egyhangú pontozással maga mögé utasítania magabiztos játékával. A döntőbe jutásért Baráth Patrik, Király Team versenyzőjétől kikapva aztán szerezte meg a bronzérmet.
Lakosi Márton kadet 2-es korcsoportban  +69kg, Light-contact szabályrendszerben lépet tatamira a négyből indult és a döntőbe jutásért Kóbori Kovács Sándor, Dragon Sportegyesület versenyzőjétől kikapva. Szerezte meg a harmadik helyezését.

Kicklight szabályrendszerben is megmérette magát Márton ahol először a B&G Angels versenyzőjével nézett farkasszemet. Versenyzőnk akinek ez volt az első ilyen szintű versenye, kezdett magára találni. Egyhangú 3:0 arányban legyőzte ellenfelét. De a döntőbe jutásért most is Kóbori Kovács Sándorral kellet megvívnia. Sajnos most is a mérkőzés végén az ellenfél kezét emelték magasba, bár most már sokkal kiegyenlítettebb volt a küzdelem. Marci kicklight szabályrendszerben is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Gratulálok versenyzőimnek, különösképpen Horváth Szabolcsnak. Mindenki játékán látszik a fejlődés.

Andorka Imre
 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-06-15 18:00

A Falco nyerte az első mérkőzést

Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 0-1Tovább

2019-06-14 21:08

Kiállításnyitó

Pálvölgyi M. Tamás képzőművész alkotásaiTovább

2019-06-14 11:03

20. Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs Tábor

Szombathely, 2019. június 23-29.Tovább

2019-06-14 00:02

Megjelent a Körmendi Híradó

XVII. évfolyam 11. számTovább

2019-06-13 20:47

Emlékezés

a körmendi zsidóság 75 éve történt deportálásáraTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink