Hírek, aktuális / Mikulás Kupa

2019-12-16 16:28:53
Az esztendő utolsó hazai rendezésű utánpótlás Kick-box versenye Esztergomban.

Mikulás Kupa 4Fight Challenge.
 

31 egyesület, 155 versenyzője, adott le 245 nevezést. A castrum Sec-Dinamica Se Körmend 6 versenyzővel 12 nevezéssel indult az esztergomi Mikulás Kupán. Három ezüst éremmel, és hat bronzéremmel térhettek haza a megmérettetésről.
 


 
Horváth Szabolcs -37kg, kadet-1, light-contact szabályrendszerben Kiss Csaba Bence, és Sághi Botond legyőzésével jutott a döntőbe ahol nagyon szoros csatában nem sikerült legyőznie Kustánszki Dáriusz Leopárdot. Így Szabolcs begyűjtött egy ezüstérmet.

 

 
Kicklight szabályrendszerben Sági Botond, majd Girászi Botond próbálta megállítani versenyzőnket, de mindkét ellenfelét egyértelműen maga mögé utasította. A döntőben készülhettünk a visszavágóra Kustánszki ellen. röpködtek ide oda a kéz, láb kombinációk. Fej, fej mellett zajlott a küzdelmük, de ebben a szabályrendszerben is ezüst érmet szerzett Szabolcs.

 
Andorka Szabolcs ugyan ebben a korcsoportban, súlycsoportban, és szabályrendszerben állt tatamira. Látszott a fejlődés a küzdelmén, de sajnos ezen a versenyen nem sikerült dobogós helyezést elérnie.

Kraller Patrik -42kg, kadet-1, light-contactban, és kicklight szabályrendszerben is, bronzérmet szerzett.
Papp Huba +47kg, kadet-1, light-contactban, és kicklight szabályrendszerben is indult. Light-contactban, az első mérkőzése után búcsúznia kellett a további mérkőzéseitől. De kicklight szabályrendszerben, felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Zana Dominik +47kg, kadet-1, light-contact, és kicklight szabályrendszerben is bronzérmes lett.

Lakosi Márton +69kg, kadet-2, light-contact szabályrendszerben lépett először tatamira. A Castrum Sec-Dinamica Se. Körmend sportolója jól versenyzett. A döntőbe jutásért is vezetett Hadra Benedek beremendi versenyzővel szemben. Még a második menetben is tudta tartani ezt az előnyét, amikor a mi versenyzőnk erősebben rúgta fejbe ellenfelét mint azt a szabály megengedné. Bár felállt a beremendi versenyző, de az orvos nem engedte tovább a küzdelmet. Mivel a szabály itt, csak a félerővel bevitt technikákat engedte, ezért a Dinamica Se versenyzőjét túl erős rúgásért leléptették.
Csak erről a mérkőzésről léptették le, a további küzdelmekből nem zárták ki. Márton bronzérmet szerzett light-contact szabályrendszerben. Kicklightban is elindult, és az ezüst éremig meg sem állt. A döntőben Demeter Gergő DBSKE versenyzője tudta megállítani Márton így egy ezüst éremmel gyarapíthatta érem gyűjteményét.

Andorka Imre

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink