Hírek, aktuális / Leon Subotic az Egis Körmend új másodedzője

2020-07-18 08:01:51
Leon Subotic az Egis Körmend új másodedzője
 
Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy Leon Subotic személyében újabb szlovén szakember csatlakozik csapatunk, az Egis Körmend szakmai stábjához.

Mint azt korábban jeleztük, Ziga Mravljak kinevezése után Patai Benjamin viszi tovább az U20-as csapat szakmai irányítását, a másodedzői posztra pedig új szakember megtalálását tűztük ki célul.
Ezt a munkatársat Leon Subotic személyében találtuk meg, aki 1991-ben született és legutóbb Horvátországban, a KK Cibona Zagreb másodedzőjeként tevékenykedett. Korábbi állomáshelye Libanonban volt, ahol a Sporting Al Riyadi Beirut együttesénél dolgozott, szintén másodedzői szerepkörben.
A kosárlabda már kiskora óta ismert közeg volt Leon számára, hiszen édesapja az a Slobodan „Piksi" Subotic, aki 1986 és 1993 között az Aris Thessaloniki legendás játékosa volt. Csapatával ötször nyert görög bajnoki címet és ugyanennyi alkalommal kupát. Később, edzőként számos neves csapat munkáját irányította, és dolgozott a szlovén válogatottal is. Nyert görög kupát, két bajnokságot, Korac Kupát és libanoni bajnoki címet is.

Egis Körmend

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-03-28 15:26

Megnyitja kapuit a Jeli Varázskert

2024. március 29-énTovább

2024-03-28 10:06

Óperenciás meseillusztrációs pályázat

Körmendi sikerekTovább

2024-03-28 09:41

Nyertes pályázat

Új óvodakertet hoznak létreTovább

2024-03-28 09:29

Pályázati kiírás

ingatlan bérbeadásaTovább

2024-03-27 14:00

Iskolai beiratkozás

2024/2025-s tanévTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink