Hírek, aktuális / Komlói Amatőr Színházi Találkozó

2019-04-18 12:20:30
Komlói Amatőr Színházi Találkozó - Tíz előadás a versenyprogramban

    Komló, 2019. április 4., csütörtök (MTI) - Tíz produkciót - köztük két határon túli darabot - válogattak be a május 30. és június 2. között megrendezendő ötödik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjába - hangzott el a mecseki városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

    A seregszemle fővédnöke, Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a KASZT lebonyolításához idén 10 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága, további 2 millió forintot a pedig a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága.     A KASZT az amatőr színjátszás első számú seregszemléje, a fesztivál "egy ízig-vérig kulturális alapellátási program" - méltatta a politikus a kezdeményezés résztvevőit, szervezőit és közönségét.     
Az idei versenydarabokat 75 produkcióból választották ki - mondta Pataki András, a Soproni Petőfi Színház Jászai-díjas igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója.     
Szigligeti Ede A cigány című produkciójával érkezik a celldömölki Soltis Lajos Színház, Neil Simon Furcsa párjának női változatát játssza majd a pápai SK Társulat, Jordi Galcerán A Grönholm-módszerét a körmend
i Kastélyszínház Társulat adja elő, a házigazda komlói Súgólyuk Színház Francis Veber Balfácánt vacsorára című előadására várja a közönséget.     
Versenyzik még a székesfehérvári Szabad Színház Mikä Myllyäho Káosz című darabjával, Molnár Ferenc A császárát az erdélyi Érmihályfalváról érkező Móka Színjátszó Kör, Rideg Sándor Indul a bakterház című művét pedig a lendvai LESzSz Társulat adja elő. Henri Charriére Pillangóját a győri Rév Színház és az inárcsi Kb.35 koprodukciójában láthatja a publikum. David Grossman Egy ló besétál a bárba című monodrámáját a pápai SK Társulat, Zalavári András Mese, mese átka címet viselő színművét pedig a veszprémi Alig Színpad viszi színre.     
Pataki András beszámolt arról is, hogy a tavalyi KASZT versenyprogramjait mintegy 2400 néző látta, az off-programokkal együtt pedig ötezer érdeklődőt vonzott az esemény.     
Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT főszervezője az off-programokra térve jelezte: szombaton ismét családi napot tartanak, Feke Pál és zenekara is fellép a fesztiválon, amelyet négy napon keresztül az igényes jazz is meghatároz majd Varga Gábor jóvoltából.     
Polics József (Fidesz-KDNP) polgármester a többi között a fesztivál népszerűségére utalva azt mondta, a versenyprogramokat rendszeresen teltházas érdeklődés mellett játszották. A nézők is bebizonyították a rendezvény létjogosultságát és színvonalát - hangoztatta.     

A KASZT minden programja ingyenes, ugyanakkor a versenydarabok látogatása regisztrációhoz kötött.

 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-05-26 17:39

EP választás 2019

Körmend részvételi adatokTovább

2019-05-26 17:13

Hősök Napja 2019, városi megemlékezés

Képgaléria fotó. JámboriTovább

2019-05-25 10:55

Ülésezik az önkormányzat

2019. május 29-én 14 órai kezdettelTovább

2019-05-24 20:01

Egis Körmend - Sopron KC 3-0

Rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzésTovább

2019-05-24 16:06

Savaria Nemzetközi Táncverseny

június 01Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink