Hírek, aktuális / Jubiláltak a vasvári tűzoltók

2018-06-19 16:41:19
Jubiláltak a vasvári tűzoltók

Fennállásuk 135.éves évfordulóját ünnepelték a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagjai június 16-án.


 
A jubileumi esemény ünnepi szentmisével vette kezdetét, majd a tűzoltók felsorakoztak a templom előtti téren. Elsőként Tóth Balázs, Vasvár Város Önkormányzat polgármestere mondott beszédet, majd V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő köszöntötte az évfordulójukat ünneplő tűzoltókat. A jelenlévők Vargyainé Kántor Veronika előadásában hallgathatták meg Erdély Ernő Tűzoltó című versét. Ezt követően Seper András tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese mondott beszédet.

Az ünnepi beszédeket követően a történelmi egyházak képviselői megáldották a vasvári tűzoltók nemrégiben vásárolt Steyer gépjárműfecskendőjét.  A tűzoltó gépjármű megáldását követően a tűzoltók megerősítették fogadalmukat.
Az ünnepségen Szent Flórián emlékérmet adott át Kelemen Zsolt, a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke Németh Lászlónak, a Vasvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokának. Ezt követően Kelemen Zsolt alelnök és Kovács András a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség elnöke adtak át elismeréseket.
Elismerést vehetett át a vasvári tűzoltók médiában való megjelenítéséért Tánczos Mihály, a 112 Emergency Press Hírügynökség vezetője és Pogács Mónika, a nyugat.hu újságírója.

Az ünnepélyes ceremóniát követően a tűzoltók fúvószenekari kíséret mellett elvonultak a tűzoltóság előtti térre, majd Barabás István szobrának megkoszorúzása következett. A délután folyamán sem unatkozhattak a résztvevők, ugyanis a tűzoltóautók felvonulását statikus bemutatók követték, de a gyermekek is felpróbálhatták a tűzoltók védőfelszereléseit és megpróbálhatták, hogy mennyire tudnak vízsugárral célba lőni.
Gratulálunk az elismerésekhez!

Fotó: Adorjánné Zsalvai Zsuzsa tű.hadnagy/ Körmendi HTP
VAS KVI

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2019-10-15 19:36

Választási eredmények

A körmendi Helyi Választási Bizottság 71/2019. sz. határozata Tovább

2019-10-15 12:24

Választási eredmények

A körmendi Helyi Választási Bizottság határozataiTovább

2019-10-15 12:02

Közlekedési baleset

(vasúti baleset)Tovább

2019-10-14 10:53

Közlekedési balesetek

vadbalesetTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink