Hírek, aktuális / Gasper Potocnik lemond posztjáról

2018-01-05 13:24:55
Tisztelt Szurkolóink!
 
Csapatunk az elmúlt hetekben mély gödörbe került, amelynek következményeként három fájó, köztük két nagy arányú vereséget szenvedett el.

Ez érthető, hogy indulatokat kavar, kérdéseket vet fel mindenkiben, akit érint az Egis Körmend szereplése.

Különösen azt követően, hogy az együttes jól sikerült felkészülés után a szezont is jól kezdte minden fronton és eredményesen szerepelt. 9-1-gyel állt a bajnoki tabella élén, két selejtezőkör és négy meccs után már továbbjutott csoportjából a FIBA Europe Cup sorozatában és továbbjutásra áll az Alpok-Adria Kupában is.

Ezt követőn zsinórban négy vereség következett. Ennél a ténynél csak a jelentősen visszaesett csapatteljesítmény volt fájóbb.

A klub irányítói a szakmai stábbal és a játékosokkal közösen folyamatosan dolgoznak azon, hogy ez a tendencia megváltozzon, a csapat visszataláljon a korábbi jó útra.
 A szakmai munka mellett egyéni és csoportos beszélgetések során igyekeztek megtalálni a visszaesés okait.
Nem csak a csapatért szorítók számára volt csalódás, a keretben és körülötte sem tölt el senkit örömmel mindaz, ami történt.

Vezetőedzőnk, Gasper Potocnik ebben a helyzetben úgy döntött, hogy a Jászberény elleni mérkőzés után lemond vezetőedzői posztjáról.

„Az elmúlt találkozókon látottak alapján joggal fogalmaztak meg kritikát a szurkolók a játékunkról, de azt garantálhatom, hogy mindenki úgy lépett pályára, hogy a legjobbját akarta hozni. Ez nem sikerült ugyan, de azóta is folyamatosan dolgoztunk azért, hogy vissza tudjunk térni a korábbi jó formánkhoz. Soha ekkora szüksége nem volt a csapatnak a külső támogatásra, mint ebben a helyzetben! Bízom abban, hogy ezt szombaton, a Jászberény ellen meg is fogják kapni. Azt eldöntöttem, hogy számomra ez lesz az utolsó mérkőzés az Egis Körmend kispadján.
Az elmúlt napok után azt gondolom, hogy ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a klub el tudja érni a kitűzött céljait. Semmilyen feszültség, probléma nincs köztem és a klub vezetése között, de úgy érzem, most ezzel a döntéssel tudok még inkább hozzájárulni az előrelépéshez.”

bckormend.hu

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-20 08:22

Egy nap azért, hogy később még sok legyen

Ismeretátadó, egészségmegőrzési tanácsokTovább

2024-04-20 08:13

Palavesszőtől a digitális tábláig

kiállításnyitóTovább

2024-04-20 08:10

50 éves jubileumi gála

MeghívóTovább

2024-04-20 08:07

Sok kicsi sokra megy

SZJA 1 %Tovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink