Hírek, aktuális / A legfontosabb feladat a népegyházból hitvalló egyházzá válni

2021-09-21 09:15:34
Szabadi István az Őrségi Református Egyházmegye új esperese
 
A legfontosabb feladat a népegyházból hitvalló egyházzá válni
 
Szabadi István református lelkész lett az Őrségi Református Egyházmegye új esperese, a beiktatását Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke végezte szeptember elején a körmendi református templomban.

Az eseményre zsúfolásig megtelt a helyi református templom, majd tíz órakor harangzúgás közepette lelkészek sokaságának kíséretében bevonult a templomba az Őrségi Református Egyházmegye beiktatandó esperese, Szabadi István lelkész és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A megjelentek köszöntése után imák következtek, majd Steinbach  József azt a történetet olvasta fel Márk evangéliumából, amikor a Genezáreti-tavon vihar tört ki, és Jézus a vízen járva sietett tanítványai megnyugtatására és a vihar lecsendesítésére.

Nyitott szív
A püspök prédikációjában arra helyzete a hangsúlyt, hogy a hívőknek Krisztus személyében olyan Uruk van, aki tud a vízen járni. Ez azt jelenti, hogy a segítségét kérőkért imádkozik, és nehéz helyzetükben, azaz a sötétségben, az élet viharaiban megváltó módon cselekszik értük. Jézus Krisztus bármilyen erős ellenszélben képes beszállni életünk megrekedt hajójába, hogy jó irányba állítva elindítsa azt és célba is juttassa. Minden lehetetlen helyzetből meg tud szabadítani, a kérdés tehát az, hogy kell-e ennél több? Jézusba vetett hittel mi is tudunk vízen járni, és tulajdonképpen az egész élet
egyfajta vízen járásnak tekinthető. Az egyház, a gyülekezet vezetése is ilyen, hiszen a lényege a feladatokban, a rendkívüli helyzetekben való hitvalló helytállás. Ha megértjük Isten hatalmasságát és leborulunk előtte, akkor nem lesz rajtunk úrrá a félelem, mindössze rá kell hagyatkozni Isten megtartó kegyelmére. Ekkor jöhet létre a lelkünkben béke és csend, öröm és reménység, kemény szívünk  pedig nyitott szívvé válik.

Az Úr akarata
Az esperesi tisztségbe beiktatandó református lelkész, Szabadi István tősgyökeres dunántúli, 33 éve szolgál a körmendi gyülekezetben, a szentgotthárdi gyülekezetnek pedig 14 évig volt gyülekezet- és templomépítő lelkipásztora. Az őrségi egyházmegye főjegyzője és espereshelyettese volt. Több évtizedes szolgálata alatt több egyházmegyei és egyházkerületi tisztséget töltött be. Esperesi székfoglalóját úgy kezdte, hogy országunk legnyugatibb megyéjének kisvárosában, az „Őrség kapujában”, Körmenden és annak is 237 éves református templomában, a 140 évvel ezelőtt készült úrasztala előtt állva köszöntötte a vendégeket, majd így folytatta: – az Istennek úgy tetszett, hogy az Őrségi Református Egyházmegye esperesi szolgálatát, annak méltóságát és terhét rám testálja. Nagy reformátorunkkal együtt imádkozom: „Használj eszközödül, csak el ne hagyj, Uram, mert ha magamra maradok, hamarosan elrontok mindent”.
Elmondta, hogy az emberi futásnak és akarásnak csak akkor van értelme, ha belesimul a szuverén Úr akaratába. Isten nélkül az emberi erőlködésnek semmi értelme sincs. Van egy közmondás, miszerint Ember tervez, Isten végez! Azaz ha kihagyjuk terveinkből, céljainkból, nélküle semmit sem tehetünk. – Egyházunk, egyházmegyénk, gyülekezeteink jelene, jövője ettől függ – hangsúlyozta, majd felidézte az Őrségi Református Egyházmegye „veretes históriáját”, és megemlékezett a hitvalló elődökről. Ma ismét tisztulásra és megújulásra van szükség e sorsdöntő egyházi korszakban. Önfeláldozó szeretet kell, ha éltetni akarjuk a közösséget, amelyből vétettünk. Radikális, jézusi elköteleződésre van szükség. Meg kell maradni és gyarapodni kell, és az Istentől kapott kövekkel együtt kell építeni előbb az alapot, majd a falakat. Fontos feladat a népegyházból hitvalló egyházzá válás.
Pontosan tudja, hogy az „.esperes primus inter pares, azaz első az egyenlők között: nem uralkodó, hanem szolgáló!”. Vallja, hogy az a vezető, aki nem ismeri fel felhatalmazása határait, félrevezető lesz.
A közös dolgokat csakis közösen tudják majd megoldani, túlterhelés helyett munkamegosztásra van szükség. Luther Márton napi három órát imádkozott a huszonnégyből. Valójában ezek az ember életében a legfontosabb idők.
Miután a püspök beiktatta Szabadi  Istvánt, a megjelent lelkészek elébb járultak, és bibliai igékkel kérték rá Isten áldását. Az ünnepségen ugyancsak székfoglaló beszédet mondott dr. Juhász Sándor egyházmegyei gondnok, aki miként azt elmondta, méltatlannak érzi magát ennek a tisztségnek a betöltésére, másrészt ez a megbízatás nagy megtiszteltetés a számára. – Az egész világ kereszténysége válságban van, mert megszakadt az ember-ember és az Isten-ember közötti párbeszéd, és ezt kell helyreállítani  – mondta a szentgotthárdi református gyülekezet tagja.
Az új jegyző beiktatása után az istentisztelet közgyűléssé alakult, amelyen köszöntők hangzottak el.


CST
Körmendi Híradó

Archív lapszámok


 

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink