Hírek, aktuális / A NAV nem kér igazolást a tervezethez

2019-02-25 17:45:12
A NAV nem kér igazolást a tervezethez
 
Az idei év már a harmadik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
 
Az szja-bevallási tervezet a tavalyi év során megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állít össze a NAV. A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket. Akinek nincs ügyfélkapuja, az adóbevallási tervezetének postázását március 18-án éjfélig kérheti, akár SMS-ben is. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.
 
Azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, amely az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve – ugyanis a tervezetből 2019. május 20-án automatikusan bevallás lesz.
 
Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem), amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre (első házasok kedvezménye, súlyos fogyatékkal élők kedvezménye, családi kedvezmény), amit év közben nem érvényesítettek és a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallástervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-ig. 
 
A kedvezményre vonatkozó igazolást, mint például a személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig.
 
Forrás: nav.gov.hu

Eseménynaptár

Hírek, aktuális

2024-04-19 13:40

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Április 20-21-énTovább

2024-04-19 10:08

Meghívó

főzőversenyreTovább

2024-04-19 09:54

Ébresztő Körmend

Idén is felkeltjük...Tovább

2024-04-19 08:13

Ülésezik Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2024. április 25-én (csütörtökön) 8.00. órai kezdettelTovább

2024-04-18 16:59

A jáki Szent György-templom megáldása

2024. április 21-énTovább

További hírek

Kövessen minket Facebookon is Felhívások Értesítések

Partnereink