sortáv

“Legyen veletek a Jóisten, fiatal magyarok!”

droszler | 2002. október 06 19:54:16 | körmendi hírek |
Mit jelent nekem, nekünk október 23?

- “Legyen veletek a Jóisten, fiatal magyarok!” -


Kétségbeesett küzdelmet a lelkünkért. Ma 2002-ben, még mindig ezt jelenti. Mert 2002 augusztusában az egyik magyar kereskedelmi csatornán elhangozhatott a következő: “Mindegy, hogy ki az áldozat vagy az áruló. Az csak nézőpont kérdése.” Hogy mi volt a téma?- nem tudom. Szokás szerint csak háttér-zajként szólt a TV, de ezután a kijelentés után percekig nem tudtam folytatni a munkámat. Leültem a képernyő elé, és vártam, hogy az ott lévők közül valaki- legalább az egyik résztvevő a hétből- kijavítja, értelmezi, egyet nem értését fejezi ki az elhangzottakkal. De nem volt ellenvélemény. Megjegyzem azóta sem. Semmilyen szervezet, vagy magánszemély részéről. “Mindegy, hogy ki az áldozat vagy az áruló. Az csak nézőpont kérdése.”
Hát nem, éppen ez az, ami nem mindegy.

Minden embert ez a két szó jellemez: sár és arany. Nincsenek jó és rossz emberek. Nincsenek jók és rosszak. Nincsen fehér és fekete.
Vajon a mára mindent elborító, a társadalom egyik részére rátelepedő szenny és mocsok nem éppen ebben a totális morális relativizmusban rejlik-e?
Ma ott tartunk, hogy a szabadságért vívott egyik legtisztább, legigazabb, szent forradalmat, az 1956-ost is, a mára szinte kötelezővé vált relativizmuson keresztül csak részben tisztának, igaznak és “szentnek” próbálják meg bemutatni. (Az idézőjel azért szükséges, mert nem lehet valami csak részben szent. Vagy az, vagy nem az. Persze valójában az előtte álló két jelzőre is ez kellene hogy érvényes legyen. Hiszen éppen az érvényesség hiánya okozza a zavart.) Ez az, amit nem engedhetünk meg. Nem hagyhatjuk, nem csak magunk, de az utánunk jövők miatt sem. A relativizmus ma úgy áll előttünk, mint egykor a kígyó az első emberpár előtt. S ugyanazt akarja: a lelkünket. Voltak igazak és jók, s voltak hamisak árulók és gonoszak. Ezt ki kell mondanunk! Ha ezt ki merjük mondani, ha végre meg merjük nevezni, és evidenciaként el tudjuk fogadtatni, hogy ki volt hős és ki áruló, ha végre tudjuk ki volt Mansfeld Péter, s ki az oroszok behívója, ki állt a jó és ki a rossz oldalán, ha végre megnevezzük hogy mi volt a helyes és mi a helytelen, akkor- de csak ezáltal- most nemet mondhatunk a csábítónak.
Olyanok lesztek, mint Isten - hangzott el egykor a Paradicsom kertjében a bűnbe taszító mondat. Ma ez így hangzik: az adott lehetőségeken belül, az adott geopolitikai helyzetben stb. Ám ha ezt a logikát elfogadnánk - de nem fogadjuk el -, akkor ugyan milyen alapon ítéljük el a zsidótörvények megszavazóit?! Hiszen akkor ugye az adott lehetőségen belül, az adott geopolitikai helyzetben… inkább nem fejezem be. Amikor az egyik esetben jól működik az erkölcsi érzékünk, a másikban miért nem? Csak nem azért, mert olyanok akarják megmondani nekünk, hogy mit is kell gondolnunk 1956-ról, kit is kell kollaboránsnak és hazaárulónak tartanunk és ki a hős - akik talán már maguk is úgy gondolják, hogy nem a megfelelő oldalon álltak, de saját bűnük megvallása helyett inkább azt akarják bebizonyítani, hogy bizony azok védték és szolgálták igazán a hazát és a szabadságot, akik behívták az idegen csapatokat, akik sortüzekre adtak parancsot, s akik azt végre is hajtották?! A jelenlegi miniszterelnökünk szerint már kevesen élnek azok közül, akik megélték az 1956-os forradalmat, így hamarosan nem lesz probléma október 23. megítélése. Szerintem enyhén szólva is rosszul látja a mára kialakult helyzetet. Éppen addig kellene a bocsánatkérésnek megtörténnie, amíg van kitől! A miniszterelnök “úr” tévhitben él, ha azt hiszi, hogy a szocializmusban megnyomorított nemzedék kihalása után magától helyreállhat a társadalmi béke. Téved, ha azt hiszi, hogy nagyapáinkkal, és nagyanyáinkkal együtt a ma már magát szocdemnek mondó posztkommunista párt összes bűne, mocska is a sírgödörbe kerül. Ha eltávoznak mindazok, akiktől bocsánatot kérhetnének, nos akkor lesz csak igazán megoldhatatlanak tűnő feladat a társadalmi béke helyreállítása.
A társadalmi béke megteremtésének ugyanis egyetlen útja van. Ha ön, és mindazok akiknek meg kell tenniük, kiállnak a nyilvánosság elé, és bevallják mindazt amit a 10 milliós Magyarország és a 15 milliós magyar nemzet ellen vétettek. Bevallják, és bocsánatot kérnek - nem követelnek, csak kérnek! Önök tényleg versenyt futnak az idővel, csak nem úgy, ahogy ön gondolja. 12 évvel ezelőtt még sokan éltek az áldozatok közül, de sajnos ma már sokan nincsenek velünk. Az oly’ áhított társadalmi békéhez pedig nem hogy közelebb kerültünk volna, hanem egyre inkább távolodunk tőle. Nem “működik” az önök elmélete. De ezt nyilván önök is tudják. Egy korosztály kihalása nem szükségszerűen hozza el a megbékélést. Sem nekem, sem utódaimnak nincs jogunk megbocsátani, a megbocsátás joga a sértetté, és bizony a megalázottak és megszomorítottak közül sokan megbocsátottak volna. De nem volt kinek…
Halogathatjuk a múlttal való szembenézést. Maszatolhatunk. Kezdhetjük minden mondatunkat így: tulajdonképpen, ha úgy vesszük… ha figyelembe vesszük, hogy… De az igazság kimondását nem kerülhetjük el. Ha nem ma tesszük meg, hát holnap, ha nem holnap, hát holnapután, ha nem holnapután, akkor a gyerekeinkre hagyjuk ezt a nehéz terhet. De egyszer ki kell mondani. Ám amíg ki nem mondjuk: a lelkünket tépi, marja.
Eredetileg egy régi októberről akartam beszélni, a hősökről, a szabadságért küzdőkről, akik ki merték mondani az igazságot, hűek akartak és tudtak maradni a hazához. Róluk, akik szabadon küzdöttek a szabadságért. Igen, szabadok voltak, mert a hatalmasok elvehették ugyan a javaikat, a szabadságukat vagy akár életüket, de a “leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött… Csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen.” írta Márai Sándor Füves könyvében.
Róluk, akik tudták: ”…az a nép, mely nehéz időkben a szenvedés és a gyáva lemondás közt meri elvállalni a szenvedést; előbb-utóbb felszabadul a lemondás kényszere alól”. Ez pedig Szabó Dezső máig érvényes gondolata.
S kicsit talán rólunk, akikhez eljutott Wass Albert üzenete: “S akármi is történik körülöttünk, ők tudják, hogy ez a tavasz közeledőben van már. Mert Isten, aki kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.”
Wass Alberttel mondhatjuk: “Legyen veletek a Jóisten, fiatal magyarok!”

Kiss Virág
Körmendi Figyelő
X. évfolyam 5.szám
Kiadja a Körmendi Kulturális Műhely