sortáv

Véget ért Európa egyik legnagyobb kézilabda tornája

droszler | 2017. augusztus 13 18:47:35 | sport |

Veszprém – Véget ért a XXI. Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivál, melynek idén is Veszprém és környéke adott otthont. Sok nemzetközi és sok magyar éremnek is örülhetünk.


Az immáron 21. alkalommal megrendezett, augusztus 6-12 között zajló tornának Veszprém 5 sportcsarnoka mellett Balatonfüred 2, és Alsóörs illetve Várpalota 1-1 csarnoka adott otthont. A résztvevő 21 ország 78 klubjából összesen 141 csapat képviseltette magát. Az európai csapatok mellett természetesen a világ minden tájáról érkeztek játékosok, így egyebek mellett olyan helyekről, mint Mexikó, Feröer-szigetek, Tajvan, Kína, Hong-Kong vagy Kuvait, összesen több mint 4000 fővel. Az ez idő alatt lejátszott 475 mérkőzés több mint 400 órát igényelt, és több mint 18.000 gólt eredményezett.
Az elődöntők java részének és a döntőknek a Veszprém Aréna adott otthont, és itt zajlott a  pénteki látványos zárógála és díjátadó is. Gyömörey István, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-szakágvezetője elmondta milyen öröm volt számára látni, hogy a meleg ellenére ilyen sok nagyszerű mérkőzést játszottak le a résztvevők és reményét fejezte ki, hogy jövőre is legalább ennyien neveznek a tornára.
Összesen 10 kategóriában (5 férfi/fiú és 5 női/lány) kategóriában osztottak érmeket. Az elnyerhető 10-10 arany, ezüst és bronz éremből összesen 20-at hoztak el magyar csapatok (7 arany, 6 ezüst, 7 bronz). A németek 3 (1-1-1), a románok 2 (1 arany, 1 ezüst), míg a lengyelek 1 arany, a kuvaitiak és szlovákok 1-1 ezüst, a csehek és az osztrákok pedig 1-1 bronz érmet nyertek el. A 2. és 3. helyezettek az érem mellett kupával gazdagodtak, míg az első helyezett értékes sportfelszereléseket és egy koronát vihetett haza a királynék városából.