sortáv

Tűzoltóképzés indult Körmenden

droszler | 2017. február 02 11:14:42 | körmendi hírek |

A Körmendi Rendészeti Szakgimnázium negyvenkét hallgatója január 31-én kezdte meg tanulmányait, amelynek során a tűzoltói hivatás betöltéséhez szükséges ismereteket sajátítják el.


Az öthónapos tanfolyam, az úgynevezett „Tűzoltó II.” részszakképesítés első részében két hónapot a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban, további három hónapot pedig a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban töltenek el a hallgatók. A képzés két modulból áll, amelynek során 386 órában rendvédelmi alapfeladatokat, 270 órában pedig tűzoltó szakfeladatokat kell teljesíteniük a tanulóknak. A képzésben résztvevők az iskola befejezését követően hivatásos szolgálati jogviszonyba kerülnek.

Dremmel István rendőr ezredes, a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium oktatási igazgatóhelyettese és Diriczi Miklós tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ oktatási igazgatóhelyettese indította útnak a diákokat. Útravalóul azt hangsúlyozták, hogy a hivatásos szolgálat nagy felelősséggel jár, hiszen a tűzoltók feladata a bajbajutottak megmentése, az emberi élet megóvása. Éppen ezért van kiemelt jelentősége, hogy az oktatások keretében a tanulók készségszinten elsajátítsák a szakmai ismereteket, amelyeket aztán majd a felvételt követően tűzoltóként, a beavatkozások során tudnak igazán begyakorolni, illetve kamatoztatni.

VAS KVI